Első alkalommal ül össze a mai napon Medgyessy Péter miniszterelnök vezetésével a Romaügyi Tanács, amelynek 21 roma és nem roma tagja lesz. Mint ismeretes: a tanács tagjai így szeretnék a kormányfővel megismertetni a magyarországi cigányok legégetőbb problémáit, nem pedig másodkézből vagy ügyiratokból.
– A megbeszélésen többek között megvitatjuk a romaügyi politikai államtitkárság pontos feladatait, a monitoringrendszer felállítását, illetve a középtávú cselekvési program néhány pontjának módosítását – közölte Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal cigány ügyekért felelős politikai államtitkára, a tanács elnökhelyettese.
Egy korábbi sajtótájákoztatón Teleki László még nem tartotta szükségesnek a cigányságot érintő középtávú intézkedési csomag változtatását, de hozzátette: a hosszú távú tervről még ősszel társadalmi egyeztetést kezdenek.
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
