Amikor 1882-ben Nagy Lajos unitárius tanár és esperes a városi közgyűlés elé terjesztette a szoborállításra vonatkozó indítványát, biztosan nem sejtette, hogy ezzel száz évre elég muníciót ad az újságíróknak. A kincses városban különben már akkor is nagy volt a Mátyás-kultusz, hiszen a lakók nem feledték, hogy az igazságos király a nagypiactól (később Fő tér) nem messze, az óvár egyik házacskájában látta meg a napvilágot.
A dolgok azonban akkoriban sem mentek könynyen. Bár a szoborállítás terve fellelkesítette a városvezetőket, a pályázatot csak sok évvel később, a millennium közeledtével hirdették meg. Az 1894. május 1-jei határidőre hét pályamunka érkezett, közülük kimagaslott a Fadrusz által tervezett szoborcsoport. A gótikus Szent Mihály-templom tőszomszédságába elképzelt mű a nemzetet védő, országhatáraira erős kézzel vigyázó uralkodó alakját ajánlotta a kolozsváriak figyelmébe. Érdekes adalék, hogy a mellékfigurák egyikében az alkotó önmagát formázta meg.
Szenteljünk pár szót a művésznek! Az 1858-ban Pozsonyban született Fadrusz János a pályázatot megelőzően soha nem járt Erdélyben. A tehetséges lakatosinasra rajztanára figyelt fel, később fafaragó- iskolába járt, majd a Pozsonyi Első Takarékpénztár nagylelkű támogatásával Bécsbe mehetett tanulni. Az akadémián új utakkal kísérletezett, míg 1891-ben készült Feszülete meghozta az országos sikert – a budapesti Műcsarnok téli kiállításán elnyerte a nagydíjat. A kolozsvári megbízással egy időben a pozsonyi Mária Terézia-emlékmű elkészítésére is felkérték. Az alkotó kitűnt pályatársai közül az akkoriban szokatlan, alapos előtanulmányaival, és nem titkolta izzó hazafiságát sem: „Pozsonyi német vagyok, de magyar ember, szenvedélyes hazafivá ám Bécsben lettem, az osztrákok között.”
A szobor alapkövét a millennium idején, 1896. szeptember 30-án rakták le. A munkálatok végig a helyi lakosság ellenőrzése mellett folytak. 1901 szeptemberére öntötték bronzba a szobor elemeit, közben Fadrusz a párizsi világkiállításon szobrászati nagydíjat nyert vele. A tizenhét darabból álló szállítmány 1902 augusztusának közepén vasúton érkezett meg Kolozsvárra. Az avatási ünnepségen, ma száz éve számos magyar államférfi jelent meg, az uralkodót József Ágost főherceg képviselte. Az alkotó a város díszpolgára lett, majd a kolozsvári egyetem a díszdoktorává avatta. Fadrusz János az ünnepségek után egy évvel, negyvenöt éves korában hunyt el.
A Mátyás-szobor második élete, máig tartó kálváriája az 1918-as hatalomváltással kezdődött. Trianon után nemcsak több millió magyar lakos rekedt a határokon kívül, hanem sok tucat köztéri szobor is. Közülük jó néhányra szomorú sors várt: a pozsonyi Mária Terézia-emlékművet 1921-ben felrobbantották, a másik erdélyi Fadrusz-alkotást, a zilahi Wesselényi-szobrot szétfűrészelték az utódállamok új urai. Mátyás „megúszta” a Hunyadi-címer leverésével és román feliratozással, annak ellenére, hogy többen és többször felvetették elköltöztetésének, elpusztításának szükségességét.
A Mátyás és páncélos vitézei által elfoglalt néhány négyzetméter azóta a románok és a magyarok szimbolikus térfoglalásának hadszíntere, a tolerancia próbája. A „semleges” latin felirat – Mathias Rex – nem sokáig maradt egyedül. Annak ellenére, hogy a szoborcsoportot az UNESCO műkincslistáján az ötödik helyen jegyzik, a romániai változások után a város nacionalista polgármestere, Gheorghe Funar népszavazást kezdeményezett a beolvasztására. „Történelmi igazságtétel a végleges megoldás” – harsogta, és Avram Iancu-szobrot öntetett volna a bornzból. Elképzelése nem járt sikerrel, de nem adta fel: a város magyarságának tiltakozása ellenére hatalmas fémoszlopokat állíttatott köré, amelyekre román nemzetiszín zászlókat tűzetett ki. 1992 novemberében új tábla került a szobor talapzatára Nicolae Iorga román történész soraival, amelyek azt sugallják, hogy Mátyás román volt. 1994 januárjában Funar a Mathias Rex feliratot is le akarta vétetni, ám ez ellen a magyarok többezres létszámú békés tüntetéssel tiltakoztak. A sovén polgármester elképzeléseinek hamar akadtak követői: a megye alprefektusa szerint a szobor előtti tér a dákoromán kontinuitást igazoló, fontos régészeti leleteket rejt, ezért nem zárta ki elköltöztetése lehetőségét sem. A polgármester 1994. június végén meghirdette az ásatások megkezdését, ám ez ellen tízezres tömeg tiltakozott, köztük a történelmi magyar egyházak főpapjai, RMDSZ-vezetők, sőt neves román közéleti szereplők és politikusok is. Gheorghe Lazarovici, a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeum igazgatója akkoriban így nyilatkozott: „Ha írásos bizonyítékokkal nem tudjuk alátámasztani több évezredes ittlétünket, akkor akár húsz évig is ásunk Kolozsvár főterén.”
A városban ekkoriban zajlott Kelet-Európa legnagyobb piramisjátéka, a hírhedt Caritas-pénzalap, amely a gyors meggazdagodásban bízó románok millióit tette földönfutóvá. A játék felfutásának idején a szervezők – és a kezdeti nyertesek – jó hazafiak módjára több mint egymillió dollárt adtak össze a város „felszobrozására”, de Funarnak nem volt elég a román hősökről való megemlékezés. A magyarok istentiszteletet tartottak a téren, és megszervezték az állandó őrséget, mert nem hittek a román politikusok ígéretének, amely szerint elnapoltatták az ásatás megkezdését. Jogos volt az aggodalom és az éberség, mert a pár nap múlva kirendelt munkások – erős rendőri és csendőri segédlettel – nekifogtak a munkálatoknak. A városban félreverték a magyar templomok harangjait, de a térre özönlő embereket brutálisan szétverték a rendőrök. Megrugdosták például Herédi Gusztáv írót, letartóztattak egy fiatalembert, és megbüntették a tüntetés feltételezett szervezőit. A tér egyik sarkában eközben román nacionalisták tüntettek a magyarok és Mátyás ellen. A városban pattanásig feszültek az indulatok, Kolozsvár ekkor állt legközelebb egy marosvásárhelyihez hasonló etnikai konfliktus kirobbanásához. A feszültséget egy kormányígéret próbálta enyhíteni, amely szerint leállítják az ásatásokat, és szakértői csoportot bíznak meg annak kivizsgálására, hogy igazolható-e a régészeti kutatás szükségessége. Másnap megint érkeztek munkások a térre, de a templomban várakozó magyarok láttán nem fogtak neki a munkának.
A művelődésügyi miniszter által kinevezett bizottságban egyetlen magyar sem kapott helyet, így nem meglepő, hogy az ásatások megkezdésének szükségessége mellett tette le a voksát. A munkálatok – erős rendőri felügyelet mellett – 1994 augusztusának első napjaiban megkezdődtek, de a szakértők előtte megnyugtatták a magyarokat, hogy csak kutatóárkokat ásnak a szobortól távol, és később azokat is betemetik.
A kutatás eredményeképpen rábukkantak két, Horthy Miklós kormányzósága idején készült víztározóra, valamint megtalálták egy középkori kőfaragómester műhelyét. Egy másik – nem a Fő téren zajló – ásatás színhelyén Árpád-kori érméket, magyar, besenyő és római településnyomokat találtak, de dák eredetet igazoló leletet sehol. Október végére elfogyott a pénz, ezért leálltak a munkával.
A következő évben, 1995 májusában arról érkeztek hírek, hogy ki akarják terjeszteni a kutatási területet, és ezzel veszélyesen közel kerülnek a szoborhoz. Funar legújabb elképzelései szerint autós aluljáró és mélygarázs épült volna Kolozsvár főtere alatt, ezeknek az útjában állt a szobor. Pénzhiány miatt – no, meg a városi tanácsosok ellenállására – a terv megbukott. Ezek után Bartolomeu Anania ortodox érsek bejelentette, hogy a szoborral szemben görögkeleti templomot akar építtetni, de végül ebből sem lett semmi. Időközben, 1996-ban új, demokratikusabb vezetést választott Románia, amely azonnal leváltotta a múzeum főigazgatóját. A helyére kinevezett, nemzetközi tekintélyű Piso professzor felkért egy bizottságot, amely a hatalmas gödör betöméséről döntött, három hónap haladékot adva a munka elvégzésére. Sajnos a határidőt azóta sem sikerült betartatni…
Ezt követően, 1997-ben Funar restaurálási céllal akarta elszállíttatni Mátyás király szobrát. Annyiban igaza volt, hogy a mű tényleg javításra szorulna, de szakértők szerint ezt helyben kellene megoldani. Mátyás maradt, a politikusok figyelme pedig a továbbiakban inkább a templom másik oldalára irányult, ugyanis 1997. július 27-én megnyílt a magyar főkonzulátus, új gumicsontot adva az erdélyi román nacionalisták szájába.
Azóta Mátyást békén hagyták. Kérdés, hogy a kerek évforduló kinek szúr majd szemet.
(A kolozsvári Murádin Jenő tollából nemrég jelent meg egy Magyarországon is forgalmazott nagyszerű album Fadrusz – Két szobor száz éve címmel.)
Európai Parlament
A pénz és a mentelmi jog kell, a munka nem: Magyar Péter a második legtöbbet hiányzó képviselő az Európai Parlamentben
