Jövő év márciusában várható a miskolci 3-as és a debreceni 35. számú főutak felújításának kezdete, a beruházáshoz az Európai Unió (EU) ISPA-alapjaiból hárommilliárd forintot használhat fel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. Az EU-támogatás feltétele, hogy az utak burkolatainak megerősítéséhez nyolcmilliárd forintnyi hazai forrást kell biztosítani – tudtuk meg Holnapi Lászlótól, a szaktárca közúti főosztályának vezetőjétől.
Mint ismeretes, az EU direktívái szerint az európai törzshálózathoz tartozó főútvonalakat – nem gyorsforgalmi utakat – a csatlakozni kívánó országokban is alkalmassá kell tenni a 11,5 tonnás tengelyterhelésű járművek folyamatos közlekedtetésére. Mivel ennek az előírásnak hazánkban jelenleg nem felel meg minden főút, a 11,5 tonnás tengelynyomás biztosításához kétszázmilliárd forintot kell elkölteni a következő években. Ezekhez a beruházásokhoz az EU ISPA-alapjából igényelhetnek támogatást a csatlakozó államok.
Holnapi László elmondta: a tárca további pályázatokat készít az EU részére, mivel 2004-ben és 2005-ben összesen tizenegy-, 2006-ban ötmilliárd forintos támogatást igényelnek a munkák elvégzéséhez. A hazai hányad az első évben 12,5 milliárd, a másodikban 5,5 milliárd, 2006-ban pedig ötmilliárd forint lenne. Abban az esetben, ha az unió támogatja a beruházásokat – amire egyébként számítani lehet –, 2006-ig összesen ötvenmilliárd forintot költhetünk a főútvonalak útburkolatainak megerősítésére, illetve az útpályák szélesítésére. Ebből az öszszegből a 3-as és a 35-ös (Budapest – Nyékládháza – Tornyosnémeti – Debrecen) mellett további öt, országhatárig húzódó főút rekonstrukciójára nyílna lehetőség: a Budapest – Szekszárd – Udvar nyomvonalú 6-os és 56-os, a Budapestet Parassapusztával összekötő 2-es, a 42-es – Püspökladány–Biharkeresztes – és a 47-es (Szeged – Békéscsaba – Debrecen) főutakat tennék alkalmassá arra, hogy a legnagyobb tengelyterhelésű kamionok is folyamatosan használni tudják a burkolat károsítása nélkül.
Az ötvenmilliárd forint a fejlesztések negyedét fedezi, így az európai uniós csatlakozást követően is jelentős útépítésre kerülne sor ezen a téren: igaz, hogy akkor a kohéziós alapokból igényelhetünk forrásokat. A gazdasági és közlekedési tárca 2003-ban az útfenntartási és fejlesztési célelőirányzatból százmilliárd forintot kíván elkölteni a hazai hálózatra: a felhasználható összegről azonban a költségvetési tárgyalásokon születik döntés – közölte Holnapi László.
Útfenntartásra, üzemeltetésre, illetve a kisebb rekonstrukciós munkák elvégzésére ezen belül ötven-ötvenöt milliárd forintot költene el a tárca. Holnapi László szerint a harmincezer kilométer hosszú hálózaton levő főútvonalak állapota megfelelő, nincs szükség azonnali beavatkozásra (kapacitásbővítő beruházások azonban lesznek).
A mellékutakon évtizedes hiányokat kell pótolni 2003-ban. Jelentős összegeket kívánnak költeni az úgynevezett zsáktelepülésekre vezető utak fejlesztésére. Több zsákutcás faluhoz újabb utakat is építene a tárca – azaz a jövőben egy másik fő-, illetve mellékútról is meg lehetne közelíteni az adott települést –, ekkor viszont átmenő forgalomra is számíthatnának a lakosok. Ezt pedig a legtöbb önkormányzat szeretné elkerülni.
Orbán Balázs: Olyan közösségi terekre van szükség, ahol nem a gúny, a szétverés és a sunyiság az úr
