Pécsi Boldog Mór élete és legendája

Boldog Mór pécsi püspök, a Szent Benedek-rend első hazai krónikása, sejthetően Szent István megkoronázása évében, 1000-ben született valahol a Felvidéken, módos magyar családból. Főműve a latin nyelvű Vita Sanctorum heremitarum Zoerardi confessoris et Benedicti martiris a beato Mauro episcopo Quinecclesiastensi descripta, vagyis a Szent Szórád és Szent Benedek remeték élete Boldog Mór pécsi püspöktől. E művet röviden Legendának is szokták mondani. A mű a két, általa személyesen is ismert, Zobor-hegyi bencés szerzetesnek, a messzi földről származó Szent Szórádnak (Zoerardus-András) és tanítványának, Szkalkai Szent Benedeknek állított méltó emléket.
A püspök, akit Pannonhalmi Boldog Mórként is számon tartanak – mivel iskoláit a pannonhalmi monostorban végezte –, s hosszú élete néhány emlékezetes és boldog évét szerzetesként itt élte le, 1036-tól volt Pécs püspöke.
Példamutató életéről két legendát is megőriztek a korabeli feljegyzések. Mindkettő Szent István királyunk és fia, Szent Imre herceg pannonhalmai látogatásával kapcsolatos. A nevezetes Szent Imre-legenda elmondja, hogy államalapító királyunk egy alkalommal a fiával Pannonhalmára utazott valamikor a XI. század húszas éveinek végén, hogy az ünnepeket ott imádsággal töltse. A szerzetesek hosszú menetben vonultak fel a becses vendégek köszöntésére, és az ifjú Imre herceg mindnyájukat csókkal üdvözölte. Atyjának viszont feltűnt, hogy némelyik bencés szerzetest csak egyszer, másokat kétszer, háromszor, ötször, de volt egy – maga Boldog Mór –, akit a herceg hétszer csókolt meg. Atyja kérdésére Imre elmondta, hogy égi sugallatot kapott, és vendéglátóit érdemük szerint csókolta meg. Boldog Mórt pedig azért hétszer, mert mindük között ő a legtisztább és legelhivatottabb szolgálója az Úrnak.
Ezután Szent István király – erről is fiának Legendája számol be – próbára tette az ifjú Mórt. A szigorú szilencium órájában odament hozzá és megszólította. Az ifjú azonban néma maradt, amiért elöljárói megfeddték – mondván, hogy a király kérdésére válaszolnia illett volna –, ám Szent István megvédte a derék szerzetest, akinek sikerült meggyőződnie feltétlen hitbuzgalmáról…
Boldog Mór immár Pécs püspökeként szerepelt azon tizennyolc személy között, akik az 1055-ben kelt nevezetes tihanyi alapítólevelet aláírták, amikor I. András királyunk monostort építtetett a félszigeten. 1061-ben Szekszárdon – I. Béla jelenlétében – szintén ő szentelte fel a helyi apátságot. 1064-ben Pécsett ő tette Salamon fejére a koronát.
A püspök műve, a rövid, ám személyes emlékeket is szép számmal tartalmazó Legenda elmondja, hogyan vonult el a világtól Szkalka-hegyi barlangjába a példamutató életű Szent Szórád, akivel ifjú korában maga is találkozott, és akinek csodatévő vezeklőöve később a birtokába került. Leírja, jórészt Szent Benedek személyes elbeszélése nyomán, a remetével történt csodákat: hogyan mentette meg az életét egy „angyali tekintetű ifjú”, továbbá hogyan sanyargatta a testét a feje köré akasztott kövekkel. Később rátér az említett rövid életű és martalócok által meggyilkolt Szkalkai Szent Benedek életútjának ismertetésére is…
A jó emlékű Mór püspök, akit joggal mondhatunk az első magyar írónak, 1070 körül hunyt el. 1848-ban Rómában kihirdették, hogy őt a szenteknek kijáró tisztelet illeti meg. 1925-ben pedig a pécsi egyházmegye védőszentjévé választották. Megilleti tehát a szent jelző, hagyománytiszteletből azonban mind a mai napig inkább Boldog Mórként tartja számon a bencések rendje.