Törökország három választása

Válaszút előtt áll Törökország, de sajnos, csak egy dologban van igazán választási lehetősége: abban, hogy a novemberi általános választásokon kit juttat hatalomra. Ha hinni lehet az előzetes közvélemény-kutatásoknak, a szavazók gyökeres változásra vágynak. A bürokráciát és a korrupciót megelégelve – egyelőre úgy tűnik – a vallásos pártokba helyezik bizalmukat. Elsősorban a mérsékelt iszlámista hírében álló Igazság és Fejlődés Pártját (AKP) és a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártját (MHP) tüntetik ki rokonszenvükkel, míg a jelenleg kormányzó bal- és jobbközép pártokból (a Bülent Ecevit kormányfő nevével fémjelzett Demokratikus Baloldal Pártja és a Mesut Yilmaz miniszterelnök-helyettes vezette Haza Pártja) az előrejelzések szerint ketten talán nem is lépik át a tízszázalékos parlamenti küszöböt.
Az Európai Bizottság szerdai döntése, miszerint újabb tíz országot vesz fel az uniós tagállamok sorába, miközben Törökországnak még támpontot sem ad arra nézvést, hogy mikor érhet maga is révbe több évtizedes várakozás után, nem sok reményt hagyott az uniós tagságért hevülőknek. Az országjelentés, amely Ankara szerint nem méltányolja eléggé a keserves parlamenti viták után idén nyáron meghozott reformtörvényeket, nagyon leszűkíti az európai integrációt szorgalmazó politikai erők mozgásterét. Ez egyelőre még nem látványos, a pártok túlnyomó többsége nagy teret szentel programjában az uniós tagságnak, és a fiaskó dacára úgy véli: Törökországnak nincs más választása, mint tovább küzdeni az uniós tagságért, hiszen arra, amit kínál (vagyis, hogy kapocs lesz a mozlim világ és az unió között), Európának szüksége van.
Talán a harmadik, valamennyinél súlyosabb kérdésben van a törököknek a legkevesebb választási lehetősége: az Irak elleni háborúban való részvétel dolgában. Ecevit kormányfő mind ez idáig csak kételyeit hangoztatta az amerikai tervvel kapcsolatban, mintegy sejtetve, Törökország vonakodik részt venni benne. Ezt elégelhette meg szövetségese, amikor a minap kiszivárogatta: a törökök igenis segíteni fognak Amerikának, de jól megkérik az árát. A múlt hét végén Ankarába látogató Elizabeth Jones külügyminiszter-helyettesnek török illetékesek valóban kifejtették, hogy várható veszteségeiért Törökország kompenzációt vár az USA-tól. A török közvélemény ellenzi a háborút, s a politikai élet valamennyi szereplője is érzi: jó esély van rá, hogy a legmagasabb árat Törökország fizesse érte. Az is világos azonban, hogy kimaradni sem tud belőle. Az IMF egyik legnagyobb adósa, és belátható időn belül újabb kölcsönökre lesz szüksége az eddig felvettek kamatainak törlesztésére. Retteg attól, hogy déli határán egy független kurd állam jön létre, amelyik gyorsan ráteszi a kezét Kirkuk mesés olajmezőire, ám ez megint csak arra sarkallja, hogy részt vegyen az Irak romjain való osztozkodásban. A háború egy másik, pénzzel nem kompenzálható veszélye Ankarában egyelőre tabutéma: nevezetesen az, hogyan alakítja majd az erőviszonyokat a Közel-Keleten. A török vezetés egyelőre elengedi a füle mellett az amerikaiaknak nyújtott segítsége miatt Bagdadból érkező figyelmeztetéseket, és abban bízik, hogy az események nem csúsznak ki nagy szövetségese ellenőrzése alól.