Az adócsalással vádolt Boris Becker kétéves, három esztendőre felfüggesztett szabadságvesztéssel és félmillió euróra rúgó pénzbüntetéssel úszta meg a hatóságok által a nyakába akasztott pert. Október 25-én a 101-es tárgyalóterem előtt várakozó tudósítók kénytelenek voltak megelégedni egy kezükbe nyomott, szűkszavú jelentéssel: „Ez életem legjelentősebb sikere. Szabad vagyok! És ez mindennél fontosabb.”
A német sport egyik csillagának tartott Becker már eddig is a bulvárlapok címoldalán szerepelt kisebb-nagyobb magánéleti botlásai miatt, rajongói pedig minduntalan azt a kérdést szegezték neki: miért nem tudja maga mögött hagyni végre botrányait a világklasszis?
A válaszhoz legalább húsz évet kell visszautaznunk az időben.
A nyolcvanas évek elején feltűnést keltő gépkocsi gurult végig a falusi hangulatú Leimen utcáin, és végül leparkolt Karl-Heinz Becker lakása előtt. A Rolls-Royce-ból kiszálló menedzser – a román Ion Tiriac – megnyitotta a profisport kapuját a teniszért rajongó apa által patronált csemete, Boris előtt. Az akkor már háromszoros német ifjúsági bajnok feladta az iskolát, és belépett a hivatásos versenyzők zaklatott, nyugtalan, szinte korlátlan anyagi lehetőségekkel kecsegtető, ugyanakkor szellemileg sivár világába. Edzés – utazás – szállodaszobák – verseny. Majd kezdődik minden elölről. Becker számára lélegzetelállító iramban.
1985-ben első alkalommal hódítja meg Wimbledon „szent gyepét”, olyan világklasszisokat tanít móresre, mint Joakim Nyström, Tim Mayott, Henri Leconte, Anders Jarryd. A döntőben a dél-afrikai Kevin Current veri négy játszmában. A megállíthatatlan adogatásai kapcsán „Bum-Bum Becker”-nek elkeresztelt tinédzser nemcsak az első német, aki megnyeri a tenisz Mekkájának hagyományos tornáját, hanem minden idők legfiatalabb győztese is. Hazájában milliók szorítanak neki a képernyők előtt. Fiatalos gondtalansága, példamutató küzdeni tudása a népszerűség csúcsára röpítik. A német sportújságírók az „év legjobbjának” választják.
A folytatás hasonló. 1986-ban tizenkét grand prix tornán jut döntőbe, hat alkalommal nyer, megismétli bravúrját Wimbledonban, és három sima játszmában szinte lesöpri a pályáról a világranglistát vezető Ivan Lendlt. Tizenkilenc éves fejjel majd kétmillió dollárt mondhat magáénak. „A nemzet Borisa nem egyszerű teniszsztár. Idegeit nemcsak az ellenfelek szaggatják, hanem a szövetségi kormány és az egész nemzet. Minden adogatásánál a német bruttó társadalmi termék, a Bild-Zeitung példányszáma, az EU jövője és a Puma sportszergyár sorsa forog kockán” – írta már 1987-ben ironikusan, de találóan a Frankfurter Allgemeine Zeitung magazinja azt követően, hogy az USA elleni Davis-kupa-találkozó során Becker a tenisztörténelem maratoni meccséről gondoskodott: hat óra harminckilenc perc után kényszerítette megadásra (4:6, 15:13, 8:10, 6:2, 6:2) az amerikai John McEnroe-t.
A diadalív árnyékában egyvalaki lett vesztes: az edző Günther Bosch, aki nemcsak a játék művészetére oktatta fiatal tanítványát, hanem igyekezett őt emberileg is nevelni. Szívesen vállalta a „pótapa” szerepét, mert látta és érezte ennek szükségét. Pedagógiai munkája természetesen szigorúságot is követelt – ezt pedig a közönség és a média részéről a hetedik mennyországba repített, elkényeztetett sztár nem volt hajlandó elviselni. Boris Becker – a pályákon kívül – ekkor követte el végzetes hibáját. „Nincs szükségem olyan edzőre, aki éjjel-nappal figyelemmel kísér” – hangoztatta, és megvált az egyetlen olyan személytől, aki nemcsak a következő erőpróbára, hanem az életre is igyekezett felkészíteni.
Ion Tiriac hasonló gondolatokkal nem foglalkozott, a „szürke eminenciás” szerepében figyelmét arra fordította, hogy Boris szorgalmasan gyarapítsa vagyonát, ekkor már mint keresett reklámhordozó is. Húsz-harminc százalékos jutalékától vezérelve a menedzser busásan kivette a részét a „Bum-Bum Becker”-hisztériából. Közben Mammon bőségisten oltárán áldozatul esett az az életszakasz, amely a „rövidnadrágos” Borist átvezette volna a felnőttek világába.
Hölgykapcsolataival nincs szerencséje. Házassága a színes bőrű színésznővel, Barbara Feltusszal hét esztendő után felbomlik, a válás óta Babs két fiával az USA-ban él, a gyerekek javára a bíróság havonta fejenként tizenkétezer eurós apanázst szabott ki. Becker harmadik – törvénytelen – gyereke dicstelen kaland eredménye: utolsó wimbledoni szereplése után Londonban, italos állapotban áldozatul esik az emigrációban élő, orosz Angela Ermakova bájainak, és a szerinte csak öt másodpercig tartó „szex-szórakozásból” születik meg lánya, Anna, aki hasonló jogokat élvez, mint Noah Gabriel és Elias Balthasar.
Mallorca szigetén vásárolt telkén luxusvilla építésébe kezd csaknem tízmillió eurós befektetéssel, a félbeszakadt projektet most egymilliót túllépő veszteséggel árulja. Több vállalkozásban társtulajdonos, de az az elképzelése, hogy érdekeltségeinek konszernjével kilépjen a börzére, mindeddig csak álom. Üzletemberi terveinek hátráltató oka: „Becker nem hajlandó elfogadni semmiféle kritikát. Talpnyalókkal veszi körül magát, akik mindenre áment mondanak. Ez pedig nem jó” – hangoztatja egyik partnere. Vagyonát egykor kétszázmillió euróra becsülték, most egyre gyakrabban hangzik el a kérdés: mennyi pénze van még? Müncheni házának eladását sokan azzal magyarázzák, hogy ebből fizette ki adótartozását. Jelenleg a bajor főváros főúri szállodái közé sorolt Palace hotelben lakik, boldogságát a diszkókban keresi. A frankfurti könyvvásár alkalmából jelent meg a róla írt biográfia, Játékos vagyok találó címmel. A szerző, Fred Sellin így fogalmaz: „Fontosságát abból vezeti le, hogy mennyit foglalkozik vele a sajtó.”
A müncheni ítélet után a hazai publicisták vezető képviselője, Franz Josef Wagner bevallotta: „Mi rontottuk el Beckert. Rajtunk, a médián keresztül vesztette el a méretekkel szembeni érzékét. Annyira istenítettük, hogy romlásba döntötte magát. Most pedig már csak csalóka kép, nevetséges figura. Bűnbe vittünk egy tizenhét évest. Szégyenkezve tudnék csak a szemébe nézni.”
A „tragikus hős” hű marad önmagához, másokban keresi a felelősséget és mindenekelőtt hírnevére vezeti vissza az adóhivatal fokozott érdeklődését: „El kell bújnia annak, aki kiemelkedik a tömegből! Irigyekkel vagyok körülvéve, és azon gondolkodom, hogy elhagyom Németországot!”
Miért rendelték vissza Tuskék a lengyel nagykövetet Budapestről?
