KÖNYVESHÁZ

A helytállás apoteózisa
Pályakép a száz éve született Illyés Gyuláról
Büky László
A XX. század bő kétharmadának volt tanúja a száz éve született Illyés Gyula, akit költőként, drámaíróként, regény- és szociográfiaíróként, műfordítóként és értelmiségiként ismerünk. Tüskés Tibor könyve a felsőrácegrespusztai juhászdinasztiába született költő életrajzának fő állomásait éppúgy bemutatja, mint írói tevékenységének alapjait. A szerző kevéssé támaszkodhatott Illyés-filológiára, aminek az az örvendetes következménye, hogy jobbára saját nézőpontját tudja érvényesíteni. Még Illyés hagyta jóvá, hogy Tüskés Tibor írjon róla pályarajzot, és személyesen támogatta ebben.
A puszták népének gyermeke ifjúkorában Párizsban szívta magába az európai kultúra levegőjét, itthon Füst Milán ajánlja a Nyugat folyóirathoz, amelynél Babits Mihály nyit teret számára. Első verseskönyveiben sokféle hatás mutatkozik meg, s éppen ezért tudja később saját hangját kialakítani. A magyar szociográfiai irodalom mintapéldánya is az ő tolla alól kerül ki (Puszták népe). Petőfi-könyve a nagy előd (és példakép) sorsát leírva a helytállás apoteózisa.
A második világháborúba sodródó Magyarországon a nemzetmentés, a németellenesség, a hivatalos politikától való távolságtartás jellemzi Illyést, aki 1945 után, mint annyian, tele van bizakodással, reménnyel. Húsz év múltán meglátogatja a nyugati világot, találkozásai (Aragonnal, Tzarával, Éluarddal, Meunier-vel és másokkal) majd az itthoni Rákosi-születésnaphoz (1952) adnak friss kontrasztot. Tüskés mértéktartással beszél a taktikus, óvatos, hajlékony minősítésekkel gyakran felruházott költő ekkori működéséről, aki egyébként drámáiban is ábrázolja belső vívódásait (Kegyenc, Különc). Legnevezetesebb azonban az Egy mondat a zsarnokságról című verse, amely a forradalom alatt, 1956. november 2-án jelenik meg, és amely szerepében is, műalkotás voltában is Petőfi Nemzeti dalához hasonló. A vers gépiratos másolatai sokunk fiókjában ott lapultak a szovjet hódoltságú Kádár-rezsim idejében. (Pécsi egyetemisták vállalkoztak újra megjelentetni lapjukban 1983-ban.)
A forradalmat követően az írók nehezen találták meg helyüket az életben és az irodalomban – Illyés is megszenvedte a megszenvedhetőt. Jóllehet 1960 után egyre gyakrabban jelennek meg művei, tudatában van a szocializmusnak nevezett korszak kétes lehetőségeivel. Nemzetközi híre és több kitüntetése (Herder-díj, a költészet nemzetközi nagydíja) segíti-engedi, hogy a magyarság sorskérdéseivel is foglalkozzék: míg korábban a népi mozgalommal, most a hazai és a határokon kívüli magyarság állapotával. A korosodó költő a Közügy című gyűjtemény verseiről elmondja, hogy „a világban mindvégig becsaphatatlan elmével élő ember akar itt leszámolni élettel, halállal, a létezéssel, a körülményekkel”, s a „körülményekből” bizony sokféle volt életében a pusztától a kivándoroló magyarok szakszervezeti és munkásmozgalmán át 1956-ig és a létező szocializmusnak csúfolt (vagy becézett?) korszak mindennapjaiig. Illyést tehetsége, műveltsége és pannon eredetű életszemlélete megóvta a szétforgácsolódástól, drámái és prózái irodalmi kordokumentumok immár, költészetének nem kis része pedig több: a XX. századi magyar líra egyik megkerülhetetlen magaslata, amelyről az olvasó magyar nemzet aligha fog valaha is megfeledkezni.
(Tüskés Tibor: Illyés Gyula pályaképe. Pannónia Könyvek, Pécs, 2002. Ármegjelölés nélkül)

Vért, zeke és dolmány
Magyar viselettörténet
Hanthy
Szomorú látleletét adja hazai kultúrtörténetünknek, hogy száz éve íródott összefoglaló munkákat kényszerülnek a szakemberek még ma is alapműként forgatni. Vajon mivel foglalkoztak tudósaink az eltelt évtizedekben a kutatóintézetek hűvösében, kérdezhetjük, amikor a hiányokkal szembesülünk. A hazai könyvműhelyek tehát joggal látnak üzletet a régi munkák megjelentetésében. A Magyar Mercurius Kiadó most Nagy Géza 1900-ban megjelentetett A magyar viseletek története című művét adta közre, amely máig a divattervezők, színházi jelmeztervezők, iparművészek és művészettörténészek tankönyve. Vajon miből ismerkednek e szakma tanoncai a Ferenc József utáni időkkel, amellyel Nagy Gézának már nem volt módja foglalkozni?
A szép kivitelű könyv újbóli megjelentetése tehát nem kultúrtörténeti jótétemény, hanem hiánypótlás, akkor is, ha az eredeti mű szerzőjének, az erdélyi akadémikus Nagy Gézának kétszáz oldalas tanulmányát elhagyták, mert az az utókor mércéje szerint sem helytálló. Helyébe Tompos Lilla rövid viselettörténeti áttekintése került, mely a laikus olvasó számára már terjedelme miatt is könnyen fogyasztható, de nem tudni, mennyiben elégíti ki a szakemberek igényeit.
A könyv igazi értéke az eredeti, Nemes Mihály készítette gyönyörű, alapos és pontos rajzok és festmények mellett az a jegyzetanyag, amellyel Nagy Géza e képeket kiegészítette. A jegyzetekből a szerkesztők egy szót sem hagytak veszendőbe menni, mert éppen ezekben rejlik a szakmai erő és érték, a kutatók számára is nélkülözhetetlen forrásanyag. Hiánytalanul adják közre az eredeti mű képtábláit is a témához és a szakmunka színvonalához illő szép papíron és kivitelben.
(Nemes–Nagy–Tompos: A magyar viseletek története. Magyar Mercurius Kiadó, Budapest, 2002. Ára: 3850 forint)

A Hunyadiaktól a Wappenbuchig
Az Arcanum hiánypótló kiadványai
Fehér Béla
Libri Regii, azaz Királyi Könyvek. A király nevében kiadott fontosabb okiratok másolatainak gyűjteménye. A királyi kancellárián az Anjou uralkodók óta (nyilvántartási céllal) lemásolták a személyek és testületek számára kiadott okiratokat. Ezek elsősorban címek, rangok, kiváltságok, jogok, tisztségek, nemesség és birtok adományozását igazoló okmányok, de akad köztük határleírást tartalmazó, bányaművelést, vásártartást engedélyező vagy éppen végrendelet felől intézkedő irat is. Talán mondani sem kell, hogy a királyi oklevelek többségének eredetije már régen elveszett, így aztán a Királyi Könyvek sorozata a kora újkori és újkori történeti kutatás egyedülálló forrása, adattára. (A Királyi Könyveket 1918-ig írták – terjedelme 73 kötetre rúg; Erdélyben 1541-től 1690-ig külön Királyi Könyvet vezettek, majd a kiegyezésig a bécsi erdélyi udvari kancellárián folytatták a munkát.) Az Arcanum Adatbázis Kft. kiadásában megjelent CD-ROM-on a sorozat negyedik darabja található, amely az 1703 és 1740 között kiadott okiratokat tartalmazza (27–38. kötet). A kutatómunkát a keresőprogram rendkívül megkönynyíti. Az Arcanum egyébként korábban már kiadta a középkori Magyarország levéltári forrásainak adatbázisát több ezer regesta teljes szövegével, valamint a Magyar Országos Levéltár Illyési-féle cédulagyűjteményét, amely nélkül a nemesi összeírások kutatása szinte lehetetlen volna.
Gróf Teleki József, az Akadémia első elnöke huszonöt esztendei munka után sem tudta befejezni a Hunyadiak kora Magyarországon című nagyszabású történeti áttekintését. A szerző életében öt kötet jelent meg. A hatodik, csonkán maradt földrajzi rész befejezésére 1887-ben az akkor harmincesztendős Csánki Dezső levéltáros (1857–1933) kapott megbízást. (Róla érdemes feljegyezni, hogy 1923-ban ő telepítette az országos levéltár anyagát mai helyére, sőt magát az épületet is az ő kezdeményezésére emelték. Élete végén az MTA másodelnöke, a felsőház tagja volt.) Csánki Dezső óriási érdeme, hogy vasszorgalommal végigkutatta az ország összes levéltárát, oklevél- és kéziratgyűjteményét, beleértve a mára már elpusztult magánarchívumokat is. Hihetetlen mennyiségű anyagot gyűjtött össze. Kiegészítésnek szánt, végül életművé kerekedett munkája 1890-ben (az alföldi, a későbbi Partiumba tartozó, az északkelet-magyarországi, valamint felföldi vármegyék), 1894-ben (dél-alföldi, dél-dunántúli és délvidéki vármegyék), 1897-ben (a további dunántúli vármegyék) és 1913-ban összesen négy kötetben jelent meg Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában címmel. Csánki könyvei tulajdonképpen szótárszerű, statisztikai természetű adattárak, amelyekben a korabeli vármegyék szerint veszi sorra a földbirtokosokat, a birtokokat (az egyháziakat is), a várakat és kastélyokat, a településeket. A falvak, épületek helyét igyekszik pontosan meghatározni, ugyanakkor az oklevelek alapján felkutatott nevek összes írásmódját bemutatja. A munka külön érdeme, hogy tárgyalja a XV. századi családokat, testületeket, világi méltóságokat, például a főispánokat.
Csánki Dezső a harmadik kötet után a több mint kilencszáz oldalas ötödiket (Hunyad, Kolozs, Torda, Küküllő) adta közre. Az előszóban nem éppen derűlátó: „Hosszabb idő után, olykor kételkedve, hogy fogom-e még folytatni művemet, bocsátom közre annak következő kötetét.” Nem folytatta. De miként ő állt annak idején Teleki helyére, úgy vette át tőle e nagyszabású munkát Fekete Nagy Antal levéltáros (1900– 1969), aki megírta a nagy mű hiányzó negyedik kötetét (Trencsén), amelyet 1941-ben jelentetett meg az Akadémia. Csánki hatalmas tudományos forrásértékkel bíró műve egy új tudományág, a történeti földrajz első hírnöke volt. A szerző a Hunyadiak korát igen rugalmasan értelmezte, gyakorlatilag az egész XV. századot annak tekintette, sőt, amikor a történeti folyamatok bemutatása szükségessé tette, visszanyúlt korábbra, V. László, Ulászló, Albert vagy éppen Zsigmond király koráig. Csánki Dezső munkája ma már könyvritkaság; 1985-ben megjelent reprintjét is csak nagy szerencsével lehet megszerezni.
A Magyarország vármegyéi és városai című, klaszszikus, huszonhat kötetes műből (megjelent 1896 és 1914 között) reprint sem készült, a teljes sorozat olyan ritka az antikváriumokban, mint a fehér holló. Az Arcanum ezt is kiadta három CD-ROM-on. A befejező kettő most jelent meg, érdekes földrajzi és genealógiai összevetéseket is kínálva Csánki munkájával. A Magyarország vármegyéi… köteteinek legizgalmasabb része a megyénkénti helységleírás, a kúriákról, úri lakokról és kastélyokról készült fotográfiák, valamint a falvak nemesi származású birtokosainak felsorolása. Az ő nevük is szerepel az Arcanum másik újdonságában, a Siebmacher-féle Wappenbuchban, amely valóságos fogalom a történészek, családkutatók és helytörténészek körében.
A Wappenbuch alapmű. A német nyelvű, 1596-ban megjelent első kiadását az idők folyamán állandóan bővítették, újra és újra megjelentették, s miután a XIX. század végére a Wappenbuch túlnőtte tulajdon kereteit, a nürnbergi kiadó elkészíttette a címerek régiók szerinti feldolgozását. Így született meg Magyarország és Erdély, továbbá Horvát-Szlavónország nemeseinek, nemzetségeinek és címereinek legteljesebb gyűjteménye. Előbb Nagy Iván (1824–1898) állította össze a hazai részt (Der Adel von Ungarn sammt den Nebenländern, Nürnberg, 1885), amelynek alapjául saját gyűjteménye szolgált, majd Nagy Iván halála után Csergheő Géza címertani író, az új heraldikai iskola megalapítója (1841–1895) folytatta a munkát. A Magyarországra vonatkozó címerrajzok Der Ungarische Adel címen végeredményben – a pótlásokkal – 28 füzetben láttak napvilágot, s több mint nyolcezer család címerét és adatait tartalmazzák. (Bárczay Oszkár és Ivan Bojnicic további füzetekben dolgozta fel Erdély, illetve Horvát-Szlavónország családjait.) Az Arcanum CD-jén a teljes sorozat megtalálható. A címerkönyvhöz annak idején név- és tárgymutató nem készült, a jelen kiadás keresőrendszere azonban ezt tökéletesen pótolja.
Az Akadémiai Kiadó 1970-ben indította útjára a magyar tudósokat bemutató kismonográfia-sorozatát, amely eddig százöt kiválóság életével, munkásságával ismertette meg az olvasót. Az Arcanum ezt a százöt monográfiát most Ábel Jenőtől Zsirai Miklósig egyetlen CD-ROM-on nyújtja át az érdeklődőknek. A tudósok között vannak közismertek és olyanok is, akikről a művelt közvélemény se nagyon tud. Ilyen például Entz Ferenc, a magyar kertészeti műnyelv kialakítója, Jankó János etnográfus, aki az Ob és Irtis vidékén végzett alapvető gyűjtőmunkát vagy Wartha Vince, aki megfejtette a gubbiói máz évszázadokon át kutatott gyártási titkát (mellesleg első amatőr fényképészeink egyike volt). Az egyes köteteket bibliográfia és az illető tudós publikációit felsoroló műjegyzék teszi teljessé.
Végezetül egy kérdés: a magyar történetírás és művelődéstörténet alapvető műveit tartalmazó CD-ROM-okat vajon miért nem árusítják a könyvesboltok?