Köztisztviselők az etikai kódexért

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) támogatja a köztisztviselői etikai kódex megalkotását, bár a szervezet úgy ítéli meg: nincs értelme összekapcsolni etikai normákat a jog szigorával.

Az etikai kódex előkészítése kapcsán közös felmérést készített a szakszervezet és a Belügyminisztérium. A válaszadók túlnyomó többsége szigorítaná a köztisztviselők gazdasági és politikai összeférhetetlenségére vonatkozó szabályokat, ám a jelenlegihez képest további garanciákat tart szükségesnek a köztisztviselők számára a – belső, hivatali, és a külső: állampolgárok vagy a sajtó részéről – „megtámadhatóságával” szemben. Ugyanakkor a köztisztviselők csaknem kétharmada szerint a kódexben tilalmak helyett inkább irányelvek meghatározására lenne szükség, mivel „az etika ott kezdődik, ahol a jog végződik”, ezért nincs értelme összekapcsolni az etikai normákat a jog szigorával.
A felmérés szerint a válaszadók több mint fele nem tartotta megfelelőnek a köztisztviselők védelmét szolgáló jogi szabályozást a belső, hivatali visszaélésekkel szemben. Ugyanez mondható el a kiválasztási és előmeneteli rendszerre vonatkozó jogi szabályozás kapcsán is. A megkérdezettek hatvanhárom százaléka gondolja úgy, hogy a jelenlegi kiválasztási és előmeneteli rendszer csak részben biztosítja a megfelelően képzett, hozzáértő, pártatlan köztisztviselői kar kialakulását. A megkérdezettek több mint fele úgy véli, hogy a közigazgatásban a korrupció csak akkor csökkenthető a köztisztviselők anyagi helyzetének javításával, ha a közszolgálati életpálya kiszámíthatóságot, stabilitást és anyagilag érzékelhető előmenetelt nyújt. Csak mintegy tizenkét százalék álláspontja az, hogy a jövedelmek növekedésével megszűnnének a köztisztviselők megélhetési gondjai, s ezért a „kísértéseknek” is ellent tudnának állni. A válaszokból egyértelműnek tűnik, hogy semmiképpen sem tekintik korrupciónak, ha a köztisztviselő apróbb ajándékokat fogad el az ügyfelektől, sőt a megkérdezettek többsége még azt is elfogadhatónak tartja, ha a köztisztviselő apróbb szabálytalanságokat követ el családtagjai javára.
Heves vitákat váltott ki, hogy mi az a határ, amit már nem léphet át a köztisztviselő a belső hivatali visszaélések, szabálytalanságok jelzése kapcsán. A dilemma úgy fogalmazható meg, hogy a köztisztviselő a nyilvánossághoz fordulhat-e a szabályszegések feltárása érdekében. A válaszok alapján megállapítható, hogy a mai magyar közigazgatást elsősorban a „ne szólj szám, nem fáj fejem” mondás jellemzi, s csak egy igen szűk réteg tartja szükségesnek a nyilvánossághoz fordulást.