Megújulás előtt a reformátusok?
Lapjuk november 9-i és 16-i számában interjúkat közöltek Hegedűs Loránt református püspökkel és Balog Zoltánnal az egyházunkban most folyamatban lévő választások kapcsán. Az interjúban Hegedűs jogos büszkeséggel megemlíti, hogy az ő regnálásának tizenkét évében a Magyarországi Református Egyház sok iskolát visszakapott vagy alapított. Ez igaz, s az is igaz, hogy a református egyházon belül ő mindig is élharcosa volt az iskolahálózat kiterjesztésének. Balog Zoltán ehhez hozzáteszi – s neki is igaza van –, hogy például az egyetem tekintetében egyházunk nem bizonyult jó intézménygazdának (sokan tudnának erre még más példákat is felhozni).
Egyik interjúban sem került szóba az a tragikus tény, hogy az 1990-es rendszerváltás óta nincs megújulás egyházunkban. Minden megy tovább azon az úton, amelyre a pártállami időkben működő Egyházügyi Hivatal helyezte egyházunkat, vagyis a bürokratikus centralizmus, a központi vezetés útján. Kálvin János a hívők által szervezett-vezetett gyülekezeteket kívánt, s ezek laza federatív együttműködése volt számára az egyház. A kádárista Egyházügyi Hivatal a hívőket teljesen partvonalon kívülre szorította, s egy erősen ellenőrző központi bürokráciát kreált, amely egy állandó osztozkodási folyamatban működteti az alsóbb szerveket. Ezt a modellt állandósította és építette tovább 1990 után Hegedűs Loránt, úgy is, mint a dunamelléki kerület püspöke, s úgy is, mint nyolc éven át a zsinat lelkészi elnöke. Idevág Balog Zoltán megállapítása: „Hegedűs Loránt tizenkét éves püspöksége alatt hallatlanul kitágultak a lehetőségek (…) Tény, hogy számos komoly támogatást kapott a református egyház azokon az összegeken felül is, amelyek úgymond jártak és járnak.” Ezek a hatalmas összegek bekerültek a papi csoportok osztozkodási folyamatába, s kitört a heves marakodás a koncon. Ennek a marakodásnak egyik fejezete a most folyó püspökválasztás: csak nem lepi meg Balog Zoltánt, hogy miután éppen az ő közreműködésével a konc sokkal nagyobb lett, a marakodás is hevesebb és közönségesebb?
Hegedűs Loránt tizenkét éve a kádári viszonyok megőrzésének, bebetonozásának és az egyházban való papi uralom megerősítésének jegyében telt. Mindebben Hegedűs Loránt nagyon sikeres volt: nincs „veszélye” annak, hogy a református egyház letérne a kádári útról. Több száz, e célra szelektált és felnevelt lelkész fog őrködni (tisztelet a kisszámú kivételnek), hogy egyházunk mindig is egy sziklaszilárd kádárista maradvány legyen társadalmunkban. Akárkit választanak püspökké, egyházunk megmarad egy papi csoport által diktatórikusan a saját hasznára vezetett szervezetnek. Ez azért lehetséges, mert a pártállami struktúrát megtartották, és mert a megújulás szellemét és Isten szent lelkét sikerült csaknem teljesen kiűzni egyházunkból. Ezek helyébe mint szánalmas alternatívát a MIÉP „nemzeti radikalizmusát” s egyéb naivságokat hoztak be. Sajnálatos, de jellemző, hogy Balog Zoltán is csak a magyarokkal való szolidaritásra és családvédelemre tud gondolni, amikor az egyházunk által képviselendő értékek felől kérdezik.
Sajnos, a reformátusok irreleváns választásoknak néznek elébe. De ugye az ilyen helyzeteket ismerjük már a Kádár-korszakból.
Dr. Kajáry Kálmán volt gyülekezeti főgondnok Budapest
*
’56 megítélése a túlélő szempontjából
A Magyar Nemzet november 15-i számának 18. oldalán megjelent egyik levélhez szeretnék néhány gondolatban véleményt mondani. A válaszcikk Eörsi László történész tollából jelent meg, egy korábbi Pongrátz-interjú kapcsán. Azon kijelentésénél kívánok foglalkozni, amelyben kijelenti, hogy „Bajuszt” még a levéltári egyértelmű bizonyítékai sem ingatják meg. Tisztelt történész Eörsi úr, először is Pongrátz Gergely önnek nem Bajusz. Ezt még akkor is tudomásul kell vennie, ha idézőjelbe tette a megnevezést. Ezt a megszólítást bajtársai – megtisztelő poénként – joggal használták, mert a veszélyt és harcot is együtt vállalták. Hadd jegyezzem meg, amit ön is jól tud: a levéltári források nem a Bibliából származnak. Önhöz hasonló történészek fércelik, a legritkább esetben személyes részvétel alapján. Az elfogultságról jobb, ha nem szólunk, hiszen a szóban forgó cikkben is bőven fellelhető. A levéltári bizonyítékoknál nyilván hitelesebb a személyes részvétel. Ön a prekoncepciók bajnokának nevezi Pongrátz Gergelyt a Magyar Nemzetben október 22-én megjelent interjúja miatt. Azzal a beszélgetéssel, annak minden betűjével mint még élő ’56-os, magam is azonosulok. Azok ma a legnagyobb szájú, magukat ’56-bajnokának tekintő és élvező személyek, akik inkább az ötvenhatosok megsemmisítésében jeleskedtek.
Iván Kovács Lászlóról csak annyit, hogy tette, ami tőle telt. Mint történész, tudnia kell, hogy Pongrátz nem önjelölt parancsnok volt. Az a magyar őrnagy nevezte ki, aki saját személyén keresztül tapasztalta meg, hogy Pongrátz jobb képességű, és személyi bátorságban is felülmúlja Iván Kovácsot. Igaz, közben ez az őrnagy is ruhát cserélt, igazodva a kedvező széljárásához. Eörsi azon megjegyzése, hogy Mansfeldet úgy tiszteli, amilyen volt, arcpirító! Ki az, akinek nincsenek hibái?
Egy dolog cáfolhatatlan: Mansfeld Péter személyében gyermeket ölt az áruló hatalom. Maléter Pál sem említhető Nagy Imrével együtt, ugyanis örökre él az a feltételezés, hogy csak a forradalom győzelme állította a mi oldalunkra. Október 27-én Maléter és katonái még a forradalmárokat lőtték!
Nagy Imre, pártállásától függetlenül, igaz hazafiként mutatkozott be. Elszomorító, hogy leánya, Nagy Erzsébet azokkal jelenik meg az ország nyilvánossága előtt, akik édesapja likvidálásának helyeslői voltak.
Egyébként 1956 „elrablása” módszeresen folyik.
Balogh Sándor még élő ’56-os, Kesztölc
*
Kérdéseim Medgyessyhez
Sokszorosan megalázott és megfélemlített egykori kollégáim helyett szeretnék feltenni a miniszterelnök úrnak néhány kérdést:
Megnyugtatónak tartja-e ön, hogy a magyar vérellátást fél éve egy főkönyvelő irányítja? Ha ne adj’ isten ön vagy valamelyik hozzátartozója véradásra szorulna, teljesen nyugodt ennek tudatában? Nem gondolja-e, hogy az újkori Ratkó Anna megbízása politikailag nem a legelőnyösebb az MSZP számára? Helyesnek gondolja-e, hogy gazdasági képzettségű személy ad ki rendelkezést a hepatitisz-szűrővizsgálatokról? Elfogadhatónak tartja-e, hogy ez a rendelkezés jogszabályellenes, szakmailag hibás és havonta sokmilliós felesleges közpénzpocsékolást jelent? Elfogadhatónak tartja-e, hogy egy nyáron vásárolt, több száz milliós értékű műszert nem használnak, mert nem vettek hozzá vegyszereket? Nem lett volna jobb helye ennek a pénznek? Szándékában áll-e a közpénzügyi államtitkárt felkérni ennek vizsgálatára? Nem gondolt-e esetleg arra, ahogyan egy sebészeti klinikát sebészorvos szokott irányítani, úgy a vérellátást is jobb lenne szakemberre bízni? 1958–1998 között ez így volt.
Tisztában van-e azzal, hogy az önök által 1997-ben hozott egészségügyi törvény állami feladatként – így állami felelősségként is – határozza meg a vérellátást?
Dr. Benyó János ny. főorvos, Budapest
*
Provokatív rendezvények
Katolikus gyermekek szülei nevében tiltakozunk: a Szent Margit Gimnáziumba járó gyermekeinket baloldali politikai rendezvényekre használják fel. Először az SZDSZ-es informatikai államtitkár, másodszor Magyar Bálint oktatási miniszter, harmadízben pedig Lamperth Mónika belügyminiszter tartott nálunk rendezvényt. Az elsőn az igazgató is előadást tartott. A legutóbbi rendezvény kétértelmű címe: REND-be jövünk a tizenegyben, ennek jelmondta ott lógott a bejáratnál, a kereszt alatt.
A rendezvény politikai jellege nyilvánvaló volt, hiszen felvonult Lamperth Mónika, Salgó László, Markos György, Kökényesi Antal, Túrós András, Doszpot Péter. Ha ez nem politikai buli volt, elég lett volna a drogmegelőző kurzusra speciálisan képzett szakembereket – szakfoglalkozásúakat – küldeni. Az igazgató érezte, hogy ellenállásba fog ütközni a felsőbb évfolyamok tanulói körében, s végigjárta a végzős osztályokat, felkérve őket arra, hogy tapsolják meg a miniszter aszszonyt, hiszen, több millió forintot kapunk tőlük. Gyerekeink többsége – akik ott voltak velünk a Kossuth téren – az igazgatói kérés ellenére mégsem fejezték ki tetszésüket a miniszter asszonynak.
A jövőre nézve szeretnénk, ha jelentős változás állna be az iskola szellemiségében, hiszen keresztény elkötelezettségű iskolába írattuk be őket. Elvárjuk, hogy gyermekeink keresztény nevelést kapjanak, és ne baloldali gyűlések töltelékanyagai legyenek. Az intézmény fenntartója vajon átérzi-e annak felelősségét, hogy milyen üzenete van az ilyen fajta rendezvényeknek a gyermekeink felé? Felmerül-e, hogyan jutott el Sümegh László igazgató úr Csurka Istvántól Lamperth Mónikáig?
(Név és cím a szerkesztőségben, a Szent Margit Gimnáziumban tanuló diákok keresztény szüleinek nevében)
*
Boór Vilmos (Budapest): Néhány nagyon hiányzó szobor ügyét szeretném a főpolgármester szíves figyelmébe ajánlani. Tegye lehetővé, hogy a Batthyány tér rendezése után a mártír miniszterelnök szobra is oda kerüljön, továbbá, hogy legnagyobb írónk, Móricz Zsigmond szobra is felállítassék a róla elnevezett téren (idén van halálának 60. évfordulója). Legnagyobb drámaírónk, Madách Imre is kapjon méltó szobrot, mert a margitszigeti méltatlan hozzá (jövőre lesz születésének 180. évfordulója), s végül, hogy a Szabadság téri szovjet emlékművet ne hagyják e téren, hanem helyezzék át a Kerepesi temetőbe (erre van törvényes lehetőség!). Helyére Zala György gyönyörű, aradi Szabadság-szobrának másolata kerüljön.
*
Bíró János (Tokaj): November 21-én egy, a borkérdéssel kapcsolatos írásuk oldalán kishírként megjelent, hogy ugyan az idén jó minőségű, de kevés mennyiségű szőlő termett. Én tokaji kistermelő vagyok, magam is szőlősgazda. Tokaj-Hegyaljára nem jellemző, hogy kevesebb lett volna az átlagosnál az idei gazdasági évben a termés, a minőség valóban kimagasló. Meg kell jegyezni, hogy olyan nagy cégek esetében, mint például a Hétszőlő Rt., a termés jelentős részét egyszerűen ledobálták a földre. (Valószínűleg tárolókapacitás híján.) A kistermelőktől a felvásárlást előre meg nem hirdetett módon intézték, szombat délelőtt lehetett szerződést kötni a Tokaj Kereskedőházzal. Aki nem bennfentes, nem tudta meg, és egyszerűen kimaradt. Nem csoda, hiszen a tavalyi 2,4 milliárddal szemben az idén csak 600 millió forint jutott felvásárlásra! Az aszú felvásárlása sem mutat jobb képet, tekintetbe véve, hogy eddig október 20-án kezdődött a felvásárlás, az idén azonban mindenütt azt a tájékoztatást adták 20-án, hogy már betelt a keret. A szőlő felvásárlási ára egyébként is olyan alacsony volt, hogy az már megalázó, a tavalyi rosszabb minőségű árának nagyjából a felét kínálták, a csúcsminőség 21 fok felettiért 62 forintot, amely a szigorúan vett költséget sem fedezi.
*
Bálint Sándor (Balatonalmádi): A Horn-kormány rendelkezése szerint az egyházakat az adózó állampolgárok személyi jövedelemadójuk (szja) 1 százalékával támogathatták. Ezt a támogatást az állam egy adott összeggel, a befizetett összes szja 0,5%-áig terjedő résszel kiegészítette, annak arányában, hogy az egyes felekezeteknek hányan utalták át szja-juk 1 százalékát. Az állami támogatásnak ez a formája etikátlan és társadalomellenes volt, mert a közpénz felosztásában különbséget tett ember és ember között. Nem azt vette figyelembe, hogy hányan tartoznak az adott felekezethez, hanem azt, hogy az odatartozók elég jól keresnek-e ahhoz, hogy szja-t fizessenek. Ez a módszer fehéren-feketén azt mondja, a gazdag ember többet ér, mint a szegény, egyháza pedig érdemesebb a támogatásra. Az Orbán-kormány törvénnyel változtatta meg ezt az etikátlan gyakorlatot: a kiegészítő állami támogatást az egyháztagok száma szerint kell felosztani, vagyis a közpénzek elosztásakor nincs különbség gazdag és szegény ember között. Aki akarta a népszámláláskor megmondhatta, melyik egyházhoz tartozik – az emberek 90 százaléka meg is mondta.) Az állítólagosan a kisembereket képviselő új, „szegénységpárti” hatalom most annak a rendszernek a visszaállításán fáradozik, amelyik azt üzeni, „a gazdag ember értékesebb, közpénzből támogatásra érdemesebb, mint a szegény”. Emlékezzünk majd erre az üzenetre a következő választások idején!
*
Tóth László (Budapest): Az utóbbi időben mind a külföldi, mind a belföldi sajtó ismételten foglalkozott Magyarország NATO-val kapcsolatos teljesítményével. A kritika sohasem a NATO részéről érkezett. Ezt a NATO szükségesnek is tartotta nyilatkozatában leszögezni, kijelentve, hogy harmadik személyekhez tagállamokról nem juttat el kritikai megjegyzéseket. A kül- és belföldi sajtóban megjelent kritikák tehát nem a NATO-tól, hanem magyar forrásoktól származnak. A NATO Magyarország Jugoszláviával kapcsolatos teljesítményével kifejezetten elégedett volt. Nyilvánvaló, hogy Magyarországnak a negyvenéves szovjet megszállás után katonai téren sok pótolnivalója van. Minden bizonnyal ugyanez a helyzet Lengyelország és Csehország esetében is. Megdöbbentem, mikor a televízióban láttam és hallottam, hogy a honvédelmi miniszter kijelentette, őt sokkolták a NATO főtitkárának Magyarországgal kapcsolatos elvárásai. Ennél szerencsétlenebb nyilatkozatot honvédelmi minisztertől el sem tudok képzelni.
*
Dr. Szőcsey Attila (Budapest): A miniszterelnök már megint feledékeny. Kampánya ígéretözöne során „elfelejtette” megemlíteni, hogy a pedagógusok 50 százalékos emelésre számíthatnak – átlagosan. Így történt, hogy kisebb részük 60–80 százalékos emelést kapott, a nagy többség viszont jóval 50 százalék alatt (sokan csak 10 százalékost). És csak az alapfizetésre. De a miniszterelnök újfent „feledékeny”. Lelkesülten tájékoztatta a közvéleményt, és főleg az emléklappal és emlékéremmel rendelkező ötvenhatosokat, na meg azokat, akik 1956 előtt minimum három évet börtönben töltöttek, hogy nyugdíjukat 2003 januárjától tízezer forinttal, 83 ezerre emelik. És most tisztázzuk ezt a súlyos „feledékenységet”: a szabadsághősök nyugdíja 2002 januárjától 72 250 forint volt. Kormányhatározat következtében ezt – visszamenőlegesen – 1 százalékkal megemelték (inflációt követő emelés), így jelenleg 72 973 forint. 2003 januárjától ez az összeg emelkedik 8,25 százalékkal, mégpedig 78 993 forintra. Mivel a nagy garral bejelentett 83 ezer forint ennél csupán 4007 forinttal több, ennyi a tényleges „jóvátételi” plusz, és nem tízezer. Medgyessy fizetése ugyanakkor ennek a 4007 forintnak körülbelül a 135-szörösével emelkedik.
*
Lengyel O. János (Párizs): Több mint tíz éve szemlélem aggodalommal a budapesti 4-es metróvonal vajúdását. Mindenáron a Duna alatt szeretnék megfúrni az új vonalat. Senki soha sem említi a másik lehetőséget, amit Párizsban sikeresen oldottak meg a Szajnán átvezető metró meghoszszabbítására. A föld alatti kéregvasutat, amelyik a Champs Elysées és folytatása alatt már vagy 90 éve megépült, egyszerűen felhozták a felszínre a Szajna-part előtt, és a meglévő közúti híd kiszélesített pályáján átvitték a másik oldalra, ahol újra eltűnik a föld alatt. Kelenföldtől a Bartók Béla úton végigvihető kéregvasutat (tehát az út felszínéhez közel) a Kosztolányi Dezső téren és a Bocskai úton át a Petőfi hídig kellene elvinni. Itt felvezetni a közben megerősített Petőfi hídra, a meglévő villamossínek helyére, mint Párizsban. A pesti oldalon, a körúton újabb kéregvasúttal az Üllői útig lehetne tovább vinni. A kisebb építési költségtől eltekintve előnye a Gellért téri hőforrások megkímélése lenne.
Ez több, mint egy látványos légibemutató – ha helikoptereket lát elszáguldani Budapest felett, ez jusson eszébe + galéria
