Tollhegyen

Szép emelkedettet mondott Kuncze Gábor kedden a parlamentben, így hangzott az öblös bekiabálás: „Mi van, tolvajbanda, nem tetszik a válasz?”
Hogy mi volt a nemes monológ kiváltó oka, az voltaképpen közömbös, annyit biggyesztenék hozzá, a Fidesznek szólt a beszéd, őket tolvajbandázta le a bariton hangú, bajszos Szadesz-vezér, akit annak idején azért választott ki a Szabad Demokraták Szövetségének vezetése (mindez dokumentálható), mert olyan embert akartak a rivaldafénybe állítani, aki se nem zsidó, se nem voltak ávósok a szülei. Ők mondták, nem én!
Kuncze elnök most tolvajbandázik. Nyeregben érzi magát, mint Lehel vezér. Szerintem inkább a kürtbe kellene belefújnia (esetleg az alkoholszondába), mielőtt ekkora kapitális marhaság kijön a szájából.
A tolvajbanda, kedves elnök úr, talán ott ül ön mögött a parlamenti padsorokban meglapulva (olykor be sem mennek a plenáris ülésekre – minek mennének), ők lopták el ennek az országnak az erejét, vérét, igazát. Itt nem a Fidesz lopott, kedves Kuncze Gábor, lapozza végig a számlákat, keresse orvosát, tűzszerészét. Wass Alberttel mondom, képviselő úr: „…A világ fölött őrködik a Rend / s nem vész magja a nemes gabonának, / de híre sem lesz egykor a csalánnak…”
Indulatosnak látszott, elnök úr, hangja baritonból basszusba csapott át, szemeiben zavar fénylett.
Tolvajbanda?
Adatokat tessék mondani, kedves Kuncze úr, a szavak elrepülnek, elfújja őket a szél, ahogyan hitem szerint önt is elfújja majd egy szelídebb tornádó, a történelem szele.
A kifejezést – tolvajbanda – indokolni kellene. Alátámasztani. Adatokkal megerősíteni. Így, a hatalom birtokában könnyű a hőbörgés. Bugris tempó.