Új turisztikai vezető a MeH-ben

Bemutatta tegnap Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) politikai államtitkára Székely Györgyöt, aki tegnaptól tölti be a MeH turisztikai államtitkárságának hivatalvezetői posztját. Jövőre akár 32,3 milliárd forint is leköthető a 2003. évi 19 milliárdos turisztikai célelőirányzatból a következő évek költségvetései terhére.

Hunyor Erna
2002. 11. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az újonnan kinevezett hivatalvezető, Székely György korábban a Danubius Hotels Rt. észak-európai képviseletének vezetője volt, új posztja pedig helyettes államtitkári besorolásban van – jelentette be Pál Béla tegnapi sajtótájékoztatóján.
Elmondta: 2004-ben akár 32,3 milliárd forint is leköthető a 2003. évi 19 milliárdos turisztikai célelőirányzatból a következő évek terhére úgy, hogy a 2004-es költségvetés terhére ötven-, a 2005-ös terhére pedig húszszázalékos elődöntésre nyílik mód. Pál Béla közölte: néhány, az ágazatot érintő rendelet módosítását kezdeményezték, amely szerint 2003-tól megváltozik az európai uniós elvárásoknak megfelelő minőségellenőrzési rendszer – a HACCP – bevezetésének időpontja. Így nem 2003. január 1-jétől kell megfelelni ezen előírásoknak, hanem 2004 májusától, az uniós csatlakozás várható időpontjától. Közölte: jó úton haladnak a tárgyalások, hogy hazánk megkapja az úgynevezett elismert célországi státust Kínában, amely feltétele a kínai turisták szervezett magyarországi utazásainak.
Az államtitkár közölte azt is, hogy pénteken román turisztikai hivatal nyílik Budapesten.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.