Románia visszaszerezte Magyarországtól a Gozsdu-hagyatékot a kedvezménytörvény ügyében kötött kompromisszum fejében – írta tegnapi számában a Curentul című román napilap. Az újság szerint Adrian Nastase és Medgyessy Péter budapesti tárgyalásán megegyezés született az örökségről, és ezzel Bukarest elérte a régen várt erkölcsi jóvátételt. A lap úgy tudja, hogy szakértôi szinten olyan megoldás körvonalazódott, amelynek értelmében a budapesti Gozsdu-udvar néven ismert épületegyüttesben egyebek mellett a magyar–román stratégiai partnerséget szolgáló Emanuil Gojdu európai intézetet és kétnyelvű általános és középiskolát alakítanak ki. Az információ szerint a Gozsdu-alapítvány ösztöndíjakat is folyósít majd a kultúraközi kapcsolatok fejlesztése érdekében.
„Az újságíró fejéből kipattant ötletnek” nevezte a cikket Claudiu Lucaci román kormányszóvivő, aki megerősítette: a Gozsdu-ügyet Kovács László magyar és Mircea Geoana román külügyminiszter bukaresti tárgyalásain meg fogják vitatni. Gál J. Zoltán kormányszóvivő a Krónika című napilapnak azt nyilatkozta: az utóbbi hónapok tárgyalásain felmerült a román kultúrát támogató vállalkozó alapítványának ügye, de a kérdés nincs öszszefüggésben azzal, hogy miként fogadta a román kormány a kedvezménytörvény módosítását.
Markó cáfolja Kovácsot. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a kedvezménytörvény módosítása nagyrészt kiiktatja a jogszabályból azokat a rendelkezéseket, amelyek a magyar EU-tagság után ellentmondanának az uniós kritériumoknak. Markó Béla úgy véli, szó sincs arról, hogy valamilyen EU-elvnek ellentmondana az, ha egy ország a határain kívül élő, vele egy nyelvet beszélő közösségeknek oktatási vagy kulturális támogatást nyújt. A napokban egy RMDSZ-képviselő írásban intézett kérdést a szövetségi elnökhöz, mondjon véleményt Kovács László külügyminiszter kijelentéséről, miszerint Magyarország uniós csatlakozása után a státustörvény érvényét veszíti. (P. I.)
Dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán vihar közben is
