A terror Tisztelt Háza

Békésen elfogadta a parlament Pető Iván indítványát, amely szerint 150 millió forinttal csökkenteni kell a Terror Háza múzeum működési támogatását. Az indítványt a kormány nem támogatta, mi több, a kabinet egyes tagjai nem is szavazták meg. A látványmanőver könnyen kivitelezhető volt, mivel a döntésre az ellenzéki képviselők kivonulása után került sor. Ez egyébként mellékszál, a kormánytöbbség akkor is meglett volna, ha az ellenzék a helyén marad, legfeljebb akkor egyedül Medgyessy Péter pöcköli meg a nem gombot. A politikai akarat egyértelmű volt, ez még ebből a félházas szavazásból is kikövetkeztethető.
Október 17-én Medgyessy Péter ellátogatott a Terror Házába. Tőle szokatlan stiláris bravúrral az alábbi összefüggő sorokat jegyezte be az intézmény vendégkönyvébe: „Tanulságos. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék, és örülnék, ha tovább gazdagodna mindenfajta terror bemutatásával. Gratulálok a kiváló történészi munkához és a rendezéshez.” Egy héttel korábban röppent világgá a szenzáció, hogy Kertész Imrének ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat. Kertész Imre azóta minden fórumon hangoztatja, hogy a múlttal szembe kell nézni, fel kell tárni. Igaza van. A múlttal történő szembenézésnek világhírű, hazánkban eddig egyetlen otthona a Terror Háza múzeum volt. A tegnapelőtti parlamenti szavazás ékesen demonstrálja, hogyan értelmezi az MSZP–SZDSZ-koalíció Kertész Imre fontos alaptételét. Ők mindenki múltjával hősiesen szembenéznek, mindenki múltját bátran feltárják, a saját múltjuk azonban megítélésük szerint markáns kivételt képez. Tabu. Nekik nincsen múltjuk, csak jelenük van, amely álláspontjuk szerint szociáldemokrata, illetőleg liberális. Legfeljebb előzményeik vannak, amelyek úgy rendeződnek át folyamatosan, ahogy éppen a szituáció kívánja. Ha pártingatlanokról van szó, akkor az MSZP jogutódja az MSZMP-nek, tehát örököse az állampárt vagyonának. Erről nekik érvényes bírósági ítéletük van. Ha 1956-ról van szó, akkor semmi közük hozzá, e témában az MSZP modern, nyugat-európai értelemben vett szociáldemokrata párt, könnyeznek és koszorúznak. A szabad demokratáknak tulajdonképpen szüleik sincsenek, ők Kossuth Lajostól származtatják magukat, aki pillanatnyilag nincs abban a helyzetben, hogy tiltakozni tudjon. A két koalíciós párt számára ez jelenti a múlttal való szembenézést.
Amikor ez a múlt mégis felbukkan, az kellemetlen. Ha múzeumot szerveznek köré, akkor kínos. Ha ennek a múzeumnak a híre bejárja a világot, akkor baj van. Ha a tárlatot több százezren látogatják meg néhány hónap alatt, az botrány. Akkor lépni kell. Akkor szavazni kell. Kétszínűen, kommunikálhatóan, ahogy szokásuk. Ez történt.
A nemtelen feladatot Pető Iván vállalta magára. Önként jelentkezett a provokátor szerepére. Édesapjának csak a fotója hiányzik a Terror Háza múzeumból. Nem az áldozatok faláról. Édesanyjáról sincs fénykép, bár lehetne. Nem az áldozatok falán. Nincs még egy politikus a világon, aki ebben a helyzetben ne húzná meg magát egy csendes sarokban. Nincs még egy ember a világon, aki ebben a helyzetben ne szégyellné magát. Pető Iván egy páratlan politikus, Pető Iván egy páratlan ember. Az Országgyűlés kulturális bizottságának elnökeként most büszkén könyvelheti el, hogy hazánk egyik leghíresebb és leglátogatottabb múzeumát sikerült tönkretennie. A terrortámadásban közreműködtek az általunk többé-kevésbé szabadon választott koalíciós képviselők. Ezt is megjegyezzük.
Pető Iván most méltán lehet elégedett. Derék gyermeknek bizonyult, örömet szerzett az édesapjának. Biztosan jólesett az öregnek. Egy örökkévalóságig emlékezhet majd rá, ott lent, a pokolban.