Ez az egyik legszebb magyar sportkép
Csütörtök reggel 8.30-kor indult el a füredi kikötőből a Csobánc. Még egy integetés belefért a mólót rendületlenül őrző Bujtor István szobrának, aztán két pillantás alatt kint voltunk a tavon. Ekkor tárult elénk az egyik legszebb sportkép: a rengeteg – többségében fehér – vitorlás, a kék égen egymást kergető felhők, amelyeket a szél folyamatosan szaggatott szét. A háttérben pedig Tihany, a templom, az apátság adta meg a keretet.
Óriási és milliós profi katamaránok mellett lélekvesztőnek tűnő kishajók igyekeztek ott maradni a képzeletbeli rajtvonal mögött.
Ez ebben a hatalmas szélben nem is volt annyira egyszerű feladat. Amúgy a Kékszalag másik varázsa az, hogy az itt indulók jó részének sosem lesz esélye nyerni, de ez nem frusztrálja őket. Ha nincs szél, akkor ezek a vidám társaságok akár két napot is eltöltenek odakint, idén azonban más volt a helyzet.
A rajt után sorra borultak fel a hajók
Pontosan 9 órakor elrajtolt a mezőny. Az eleje olyan volt, mintha egy Forma–1-es versenyen lettünk volna. A katamaránok kilőttek, s mire az ember kettőt nézett, már hét határon túl vágtattak. Volt olyan hajó, amely 57 km/órás sebességgel tört Balatonkenese felé. Velük nem lehetett versenyezni, s ez a Csobáncnak sem sikerült. Mi inkább ugyanúgy, méltóságteljesen csorogtunk előre, ahogy a mezőny nagy része tette ezt.
A rajt után nem sokkal máris izgalmas pillanatok következtek. Előbb egy kéklámpás mentőhajó tűnt fel, ebből már ki lehetett találni, hogy minden bizonnyal borulás történhetett. Nem is tévedtek azok, akik erre tippeltek, ráadásul a szerencsétlenül járt vitorlás nem messze tőlünk pihent meg a Balaton vizén.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!