Csigatempó a változás reménye nélkül

Keservesen araszol a kocsisor a délutáni csúcsforgalomban a négyesen, kifelé a fővárosból. Most Vecsésen kilenc civil szervezet forgalomlassító demonstrációt tart, de a helyiek szerint a félpályás útlezárás igazából nem sokat ront a helyzeten: talán egy kicsit nagyobb a torlódás, mint egy átlagos hétköznapi reggelen. A kamionok mint óvilági monstrumok dübörögnek, fújtatnak, reménytelen mazsolák mellettük az agglomerációba menekültek méregdrága, puccos autói is: csikorognak a fékek, villognak a lámpák, a sofőrök arcán látszik, hogy igazából egy birodalmi lépegetőre vágynak, amivel palacsintává lapíthatnák a vetélytársakat.
Az út, akár egy szakadék, úgy szeli ketté Vecsést, ezt a valaha csendes, rendes, falusias sváb települést, ami különleges módszerekkel savanyított káposztájáról lett messze földön híres. A főút, a főváros közelsége sokáig áldás volt, hiszen közel volt a piac, az itteniek szépen gyarapodtak, egyre több lett az emeletes kockaház, hirdetve a lakosság gyümölcsöző szorgalmát. Aztán az áldásból átok lett: az átmenő forgalom már a rendszerváltozás táján kezdett elviselhetetlenné válni, a Lokálpatrióták és az Ipartestület leadta az első vészjelzéseket, mindhiába. Ma már a helyzet válságos: az iszonyú bűz és a folyamatos zaj elviselhetetlenné teszi az út mentén élők életét, és mindössze egyetlen zebra van, amin biztonságosan át lehet kelni a túlsó partra. Pedig a négyes mentén található iskola, óvoda, és itt van a temető is. Az autók csak jönnek, és amióta fizetős lett az M5, még többen vannak, mivel ezen az útvonalon ki lehet kerülni a pénzes szakaszt, és Gyál felé rá lehet kanyarodni az ingyenes részre. Sokan nyernek a helyiek nyomorúságán.
„Az út áldozatai” – olvasható a tüntetők transzparensén, s alatta vagy tizenöt név, köztük egy nyolc- és egy négyéves gyermeké. Valamennyien itt lelték halálukat, a dübörgő négyes főúton. Elütötték őket.
Évtizede ígérik a politikusok, hogy megépül az M0-ás és a négyes út elkerülő szakasza, Medgyessy és a volt házelnök, Gál Zoltán is kijátszotta kampányában ezt az univerzális ütőkártyát, sőt a kormányfő még „személyes garanciát” is vállalt. Nyertek, és ezzel rögtön megváltoztak a „prioritások”: a költségvetés tervezetében nyoma sincs az útépítésre szánt összegnek. Gál Zoltán a helyiek szerint még válaszra sem méltatta a körzetéhez tartozó polgárok segítséget kérő levelét. Pogácsás Tibor, a térség fideszes országgyűlési képviselője legalább beterjesztett egy indítványt az ügyben, ám eredménytelenül. A magyar alkotmány kimondja, hogy az egészséges környezet mindenki alapvető joga. A második magyar köztársaság elmúlt tizenkét évének az az egyik legszomorúbb tanulsága, hogy ezt a jogot még mindig büntetlenül semmibe lehet venni, és erre a vecsésiek kálváriája csak egy példa a számtalan közül. Eközben egyfolytában hallani az intézményes kesergést a katasztrofális halálozási és egészségügyi statisztikák felett. A vecsésieknél most betelt a pohár, és ha a költségvetés nem biztosít forrást az útépítésre, addig folytatják akcióikat, amíg ki nem kényszerítik az élethez, egészséges környezethez való elemi joguk tiszteletben tartását.
Úgy látszik, nálunk ezt még egyelőre ki kell kényszerítenie a polgárnak. Már ha tudja. Az adatvédelemhez való jog terén viszont hála istennek már komoly eredményeket tudunk felmutatni…