– A minap teljesen véletlenül az egyik közösségi oldal feldobta a gólját. Ennyiből tudja, hogy melyik gólról van szó?
– Nem nehéz kitalálni, az osztrákoknak rúgottról a tizenhatos Európa-bajnokságon – mondta lapunknak Stieber Zoltán. – Alighanem mindenkinek ez jut az eszébe rólam és a pályafutásomról, holott az többről szólt, mint egyetlen gólról. Persze, valahol érthető, hiszen negyvennégy év után szerepelt ismét Eb-n a válogatott, az egész ország figyelte a meccseket, de például egy évvel korábban, a finnek elleni selejtezőn lőtt gólomat fontosabbnak tartom.

– A felvételen látszik, hogy amikor a kapu elé ér, felnéz. Emlékszik még, hogy mi járt a fejében annak a tudatában, hogy a gyengébbik, azaz a jobb lábán volt a labda?
– Elég sok időm volt. Láttam, hogy korábbi mainzi csapattársam, Julian Baumgartlinger érkezett balról, gondoltam, visszaveszem a bal lábamra, de végül úgy döntöttem, átemelem a kapuson. Nem tartottam a kockázattól, mert előtte már többször voltam eredményes ezzel a megoldással.
– Mondhatni, hogy ez a gól, illetve ez a meccs volt pályafutása csúcsa?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy ez volt mindenki számára a legemlékezetesebb momentum, de szerintem az Eb előtti hamburgi időszakom idején voltam a csúcson. Még úgy is, hogy a klub sok gonddal küzdött, egymás után többször is osztályozóra kényszerült.
– Huszonhárom évesen lett válogatott, és akkor már az ötödik felnőtt klubjában futballozott, az angol Aston Villa, a Yeovil Town, a német Koblenz, Aachen után éppen a Mainzban játszott, és egyik sem volt magyar. Hogyan került külföldre alig tizenhét esztendősen?
– Még csak tízéves voltam, amikor felfigyelt rám a Manchester United, és a nevem bekerült egy rendszerbe. Később egy angol ügynök intézett nekem próbajátékot a Unitednél, majd az Arsenálnál, és az utóbbival szóban meg is egyeztünk egy kétéves amatőr szerződésben. A mai napig csak találgatni tudom, miért gondolták meg magukat. Úgy volt, Győrbe igazolok Újpestről, amikor hívott az Aston Villa. Nekem elegem volt a próbajátékokból, de végül anélkül is kellettem.
Stieber Zoltán úrrá lett Angliában a kezdeti nehézségeken
– Hogyan birkózott meg azzal ennyire fiatalon, hogy egyedül csöppent egy merőben más világba?
– Ennek már húsz éve, ezért nem szeretném szakmailag összehasonlítani a hazai és az ottani munkát. Én akkor már három éve kollégiumban éltem a szüleimtől távol, de ez azért egészen más volt. Nem beszéltem a nyelvet, de segített, hogy édesapám unokatestvérének a családja Birmingham mellett lakott, velük olykor találkozhattam, ráadásul egy angol család fogadott be, ami nem ugyanaz, mint a saját, de hasonló, és éreztem a gondoskodást.
Nehéz volt az átállás, ugyanakkor annyira akartam profi futballistává válni, hogy tudtam, úrrá kell lennem ezen a helyzeten. Az edzőközpontban gyakran láttam a felnőtt sztárokat, akik gyakran odaültek a mi asztalunkhoz, és ez komoly motivációt nyújtott, közéjük akartam tartozni, a meccsek hangulata pedig magával ragadó volt.
– Mi hiányzott ahhoz, hogy az Aston Villánál befusson?
– Talán az, hogy amikor már rendszeresen együtt edzettem a felnőttekkel és több edzőmeccsen is pályára léptem, új tulajdonos érkezett új koncepcióval. A klub addig előszeretettel épített a saját fiataljaira, ő azonban elkezdett nagy neveket igazolni. Nem mondom, hogy csak ezért nem sikerült beverekednem magamat a csapatba, de komolyan közrejátszott benne.
A Villa nagyon korrekt volt, ajánlott egy év hosszabbítást azzal, hogy továbbra is aligha játszom a felnőttek között, szó lehet kölcsönadásról is, de tudatta, hogy nem gördít akadályt a távozásom elé sem.
Huszonegy éves voltam, jött egy lehetőség a német másodosztályú Koblenztől, és úgy véltem, ott több lesz az esélyem előbbre lépni, mint bejutni a Premier League-be, ráadásul az életforma közelebb áll a magyarhoz, és közelebb is kerülök a szeretteimhez.