Nehéz helyzetben a futballista, akihez Szoboszlai legfontosabb pillanata kötődik
Október elsején még mindig több magyar válogatott labdarúgó tengődik csapat nélkül.
Október elsején még mindig több magyar válogatott labdarúgó tengődik csapat nélkül.

Stieber Zoltán tudja, mindenkinek egy gól jut róla az eszébe, de a pályafutása ennél többről szólt.

A kupanegyeddöntőben megsérült játékost azonnal kórházba szállították.

Dzsudzsák Balázsék hiába játszottak fölényben, a DVSC kikapott a fővárosban.

Három vesztes meccs után sikert aratott a Kisvárda az NB I-ben, öngól és tizenegyes kellett hozzá.

Két Stieber is bevette a Békéscsaba kapuját az NB II-ben, az első a cukiságbombát is felrobbantotta.

Az Európa-bajnokságot megjárt szélső lapunknak bevallotta: régebben derogált volna neki az NB II.

A lila-fehérek egygólos előnyt szereztek a Vaduz elleni Ekl-selejtezős párharc visszavágójára.

Az egyaránt saját nevelés. Stieber Zoltán és fivére, András is a lilákhoz igazolt.

Érdekes listát hozott nyilvánosságra az AP hírügynökség az Egyesült Államok Kongresszusára hivatkozva.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.

A Nemzeti Filmintézet öt évvel ezelőtt igencsak viharos időkben kezdte meg a működését, de a tavalyi év fontos eredményeket hozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.