Estek a nemzetközi piacokon mértékadó chicagói tőzsdén a fő gabonatermékek árai a 49. héten. A takarmánykukorica-piacon az árak lemorzsolódását a gyenge érdeklődés mellett a takarmánytermékek általános gyengesége okozta. Szerepet játszott még a spekuláció is, mivel a piaci hírek inkább a tartott, emelkedő jegyzéseket támasztották alá. Argentína tíz százalékkal kisebb jövő évi termést jósolt. Brazília a korábbi 9,5 százalékról kettőre csökkentette 0,6 millió tonnás kukoricaimportjának vámját, de lehet ez a mennyiség még egymillió tonna is.
A búzapiacon az áresést az észak-amerikai kínálat visszaszorulása magyarázhatta. Egyiptom – az USA legnagyobb vásárlója – kivár, ugyanakkor Tunézia 175 ezer tonna búzát vett Oroszországról és Ukrajnától, és 25 ezer tonnát pedig Franciaország szállít majd számára. A piac nagyon várja az USA mezőgazdasági minisztériuma (USDA) jövő héten megjelenő kereslet-kínálati becslését, amelytől azt várja, hogy a kínai exportot felfelé, míg az USA kivitelét lefelé módosítja. Az Agrograin Rt. elemzése szerint a gabonapiacokon tart a kivárás. Kis tételben történnek a vásárlások, eladások, amelyek nem rázzák meg a piaci szereplőket, így az árak nem változnak szélsőségesen. Ezen csak egy nagyobb vásárlás vagy az USDA-becslés nem várt változása fordíthat. A szójadarapiacon is lejtmenetbe kezdtek az árak, miután a dél-amerikai időjárás továbbra is megfelelő. Jelentős mennyiségű szójadara érkezik Argentínából az európai piacokra, és ez nyomott árakat eredményezett ott is. A hallisztjegyzések is mérséklődtek, mert a vevők kivárnak további árcsökkenésben reménykedve.
A Budapesti Árutőzsdén a 49. héten – a szerdai napot kivéve – szinte teljes érdektelenségbe fulladt a kereskedés. A forgalom az előző heti harmadára csökkent, az árak kukoricában tovább gyengültek, búzában a közelebbi határidők némi emelkedést mutattak. Összesen 240 kontraktusra született üzletkötés, 579 millió Ft értékben. A minimális forgalom a pangó exporttal és a nagyon erős forinttal magyarázható. A takarmánykukorica-piacon 161 üzletkötés született, 60 százalékkal kevesebb, mint a múlt héten. A jegyzések folyamatosan estek, és az előző heti zárószint alatt állapodtak meg. A búzapiacon alacsony forgalom mellett hektikusan ingadoztak az árak, idén decemberre többször is limittel estek, amely a kifutó hónapnak is köszönhető volt. A jegyzések végül is március, májusra az előző heti árszint fölött zártak, a többi lejárat tartott maradt. Az egyéb cikkekben nem volt jelentősebb kínálati, illetve keresleti mozgás, ezért a jegyzések nem is változtak.
Az előző héten (50.) hétfőn rögtön csökkenéssel kezdett a kenyérgabona. Csak szerdán emelkedett a búza márciusi ára, 260 forinttal. A következő nap a márciusi határidő nem változott, májustól szeptemberig viszont 50-100 forinttal nőttek az árak. Pénteken a márciusi jegyzés nem mozdult, maradt 22 590 forinton, a májusi lejárat viszont száz forinttal 22 900 forintra csökkent.
Az 50. hetet a kukoricajegyzések túlnyomórészt csökkenéssel kezdték, kivéve a márciusi lejáratot, amely 22 500 forint maradt. Kedden az 50–570 forintos sávban csökkentek a kukoricajegyzések, de szerdán már vegyesen változtak, csütörtökön pedig már márciustól júliusig 120–260 forinttal emelkedtek. A tengeri királysága azonban az utolsó kereskedési napon lejárt, a határidők gyengültek a márciusi ár 250 forinttal 22 010 forintra mérséklődött. Márciusra a takarmánybúza ára 21 000, a takarmányárpáé 19 500, az olajnapraforgóé 62 000, az extrabúzáé 23 700 forint maradt.
Robert C. Castel: Ha zsidókról van szó, akkor mindent lehet
