Féltő figyelem

Egy párt sikerességét nem a pártelnök népszerűségén szokás lemérni. Bár ez is érdekes adat, fontosabbak az adott párt választási eredményei és a közvélemény-kutatások által jelzett tendenciák. Éppen ezért semmi meglepő nincs abban, hogy az MDF jövő februárra tervezett tisztújító országos gyűlése előtt többen fontolgatják, kihívják azt az elnököt, aki a felmérések szerint az egyik legnépszerűbb magyar politikus. Amikor Dávid Ibolya a párt élén végzett munkájáról beszámol a küldötteknek, nem elegendő a személyes népszerűséget mérő lázgörbét felmutatnia. Ez ugyanis, amíg a baloldalról is besöpört szimpátiapontok nem válnak a pártra adandó szavazatokká, tulajdonképpen magánügy.
Az érintettek ugyan nyilvánosan általában fegyelmezetten kerülik a témát, tapintható a feszültség a parlamenti ellenzék két pártja között. A Békejobb-féle különutas kísérlet óta a Fidesz, de még inkább a szélesebb értelemben vett jobboldali közönség kissé gyanakodva tekint az MDF-re. Sokszor „árulást”, a polgári oldal nagyobbik pártjának hátba támadását gyanítja akkor is, amikor erre semmi oka (lásd önálló frakcióalakítás).
A pártelnök magatartását minél hangosabban kíséri a baloldali véleményformálók elégedett kórusa, annál nagyobb az értetlenség a jobboldali törzsszavazók táborában. Mi tagadás, erre okot is adott Dávid Ibolya, amikor elegáns kívülállóként szemlélte a baloldal brutális hatalomátvételét, vagy amikor hónapokon át csak akkor volt mondanivalója a nyilvánosság számára, ha megszólalásával megkontrázhatta Orbán Viktor valamelyik nyilatkozatát.
A pártelnökként sikeresnek aligha nevezhető, szövetségesei részéről gyanakvással szemlélt politikust kitüntető, mondhatni bátorító figyelem övezi az ellenoldal részéről. Ennek legújabb megnyilvánulása Tom Lantos magyarországi látogatása volt. Az amerikai képviselőház demokrata tagja hagyományosan elfogult a hazai jobboldal kárára, ezt mostani nyilatkozataival sem cáfolta. A közszolgálati (?) televízió Nap-kelte című műsorában Aczél Endre készített PR-ízű beszélgetést Lantossal, aki a riporter unszolására elmondta: a kormánypártok vezetőin kívül egyetlen ellenzéki politikussal, Dávid Ibolyával folytatott eszmecserét. Majd Lantos kifejezte örömét, hogy az MDF elnökének lánya San Franciscóban, – ahogy fogalmazott – az ő városában fog tanulni, s ehhez feleségével együtt minden segítséget megad. Magánügy, mondhatnánk, ha riporter és interjúalanya nem zavarba ejtő igyekezettel tudatta volna mindezt a tévénézőkkel.
Persze, az Antall-kormányt egykor vehemensen támadó Tom Lantos által patronált magyarországi posztkommunisták és az antalli értékrendet képviselő Dávid Ibolya politikai különalkuja paranoiás jobboldaliak rémálmának tűnik csupán. De ki gondolta volna mondjuk Szabó Ivánról 1993-ban, hogy sárga sállal a nyakában tűnik fel majd az utódpárt kampánynyitóján? Egy biztos: lehet a Fidesz orra alá borsot törni egyéni különalkukkal, de az MDF-et nem lehet „átvinni” a baloldalra, ezt a párt tagsága sem engedné, szavazói sem tolerálnák. A Veszprém megyei közgyűlési elnök, Kuti Csaba esete is ezt bizonyítja, akinek a szocialistákkal kötött megélhetési alkuja után távoznia kellett párttisztségéből.
Meglehet, teljesen alaptalanul, de a jobboldalon sokan Dávid Ibolyát tartják a következő Kuti Csabának. A politika a gesztusok művészete, ezért a bizalom helyreállításához csupán egy gesztust kellene tennie az MDF elnökének.
Csak egyszer nem a baloldal, hanem saját szövetségesei felé.