Ismét divat a rattan hazánkban

Bár a rattanbútorok Európában már a XVII. századtól elterjedtek – nevezték őket bécsi kávéházi bútorzatnak is –, nálunk a kereslet irántuk inkább az elmúlt években nőtt meg. Napjainkban már nemcsak nyaralókba, de lakásokba, sőt irodákba és éttermekbe is szívesen veszik ezeket a tárgyakat. Rugalmasságuk, szép formájuk és könynyedségük mellett mindig a nyár, a szabadság érzetét keltik.
A rattan a liánszerű, tüskés pálmák gyűjtőneve, amelyek természetes hosszúsága bő húsz méter is lehet. A törzs átmérője a néhány millimétertől akár 20-25 centiméterig is terjedhet. A rattan pálmák többnyire vadon nőnek Délkelet-Ázsiában és Nyugat-Afrikában, ám pár helyen ültetvényeken is termesztik. A feldolgozás során eltávolítják a tüskés burkolóleveleket, 3-5 méteres darabokra osztják a szárakat, majd kókuszolajban akár háromnegyed órát is főzik. Miután a rudak egyenletes világos színt nyertek, fűrészporral megtisztítják, majd osztályozzák, s kunyhóformában a levegőn megszárítják. A rattanrudakat a bútorok teherviselő szerkezetéhez, a külső réteget, a vesszőt, a magot és az egészen vékony törzseket pedig a bútorfonatokhoz, szőnyegekhez használják. A fonáshoz használt részeket vízben puhítják, majd szövőszékhez hasonló eszközön készítik el a szőnyeget vagy kézzel fonják meg azt. A vastagabb rudakat – amelyeket a székek, asztalok, szekrények tartóelemeiként használnak fel – forró vízzel gőzölik vagy láng felett melegítik. Ezután sablonok segítségével alakítják a kívánt formára.