Karácsonyi postabontás

Kedves Gyuri! Távol áll tőlem, hogy véresen komoly tanácsadással próbálkozzam, akár magánéletemet tekintem, akár közéletemet, a kívülálló szemében egész földi létem a kudarcok sorozatának tűnhet föl, s az életben maradás puszta kényszere lehet, hogy jövő év elejére újabb életpályára terel… – aminek veszedelme viszont egyelőre ugyanúgy nem hajlandó lebillenteni nyugalmam köteléről, mint eddigi váratlan (Varga)betűim. A váratlanságokból ugyanis mára, akárhogy is, de mégiscsak kirajzolódott egy biztos fundamentum: Isten (Sors, Gondviselés, Fátum) tenyere, amelyen érthetetlen magabiztossággal és rendíthetetlenséggel, no és: Harmóniában ülök. Ez a Harmónia, lehet, csak az én Harmóniám, máson úgy állna, kétségbeejtően, mint tehénen a gatya. Valójában egyedül vagyok a küzdőtéren, mint az ujjam, családom tagjain kívül nincs egyetlen életre szólóan hozzám ragaszkodó lény – barát, politikai küzdőtárs vagy bárki, mint ahogy én is hűtlen vagyok valamennyihez, mert Fátumom miatt nincs is igazán szükségem senkire. Akkor most hogy jövök én ahhoz, hogy bárkinek érvényes igazságokat mondjak az ő egészen más kaptafára készült életére? Úgy, hogy megkérdeztél.
Tehát. A Harmónia szubsztanciája: tudatlan vagy, mert kicsi vagy. Cserébe figyelheted, megfigyelheted magad, és megengedtetik neked, hogy csak az és annyi akarj lenni, ami és amennyi vagy, amitől pedig a legmagasabb fokú lesz a Harmóniád. Ehhez persze az kell, hogy legyen benned fogékonyság és hatalom – ha máskor nem, öreg korodra, mások Harmóniájának megismerésére és elfogadására; ezáltal lehetsz és leszel képes a magad Harmóniájának elfogadására… Például, bár hihetetlenül fontos számomra, hogy egy jó könyvet írjak a törzsi háborúról, ám ha választanom kell, hogy valóban emberi időben, isteni színvonalon alkossam a művet, vagy feleségemet óvjam a kimerüléstől, és hagyjam aludni, akkor a gyereket (csecsemőt) fogom ölbe kapni, s elmenni vele gombászni. S ezt úgy teszem, hogy az egyik lehetséges örömből váltok egy másikba, s nem úgy, hogy valóságosan és mélyen szenvedjek az időhiánytól. Az eszme, az igen, fontos, de az eszmehirdetés nem fontosabb bensőd és a közvetlen környezeted békéjénél, s ez ugyancsak: igazi megalkuvás. De ne szégyelld, hanem fogadd el, gyarló vagy menthetetlenül, energiád mérhetetlenül szerény, végtelenül véges. Ha nem így tennél, talán lehetnél nemesebb, lehetnél zászló, hittérítő, forradalmár, lehet, hogy egy egész világ mozdulna tőled jobb irányba, de fogadd el, hogy számodra minden bizonnyal nem ez az út jelöltetett ki, mert zajos sikered bár lenne, a közösségért jót valóban cselekedtél, talán még a történelemkönyvekbe is bekerülnél, csakhogy ha közben mégsem a magad útját járod, akárhogy is, veszettül-kutyául éreznéd magad. S akkor pedig minek. De honnan lehet tudni, melyik a mi utunk?… Te úgy gondolod, hogy a baloldallal szemben kell fellépned, ugyanakkor lassan már egy porcikád se kívánja, hogy a jobboldalon díszelegj, mert isteníteni nem eléggé istenítenek, érteni nem eléggé értenek, mindennek eredménye a zavaró kettős érzés, kettős látás. Márpedig miért ne lehetnél annyira bölcs (megalkuvó?), hogy természetesnek fogadd el ezt az állapotot, amit egyáltalán nem kell „erőszakkal” megváltoztatnod, megoldanod, csupán megfelelően (harmonikusan) idomulnod hozzá. Merj kockáztatni, elengedhetetlen, hogy nagyon kevés legyen a veszítenivalód. Hogy úgy érezd, életed igazi gazdagságai tebenned vannak, s bármi történik, ezek úgyis megmaradnak. A gazdagságot ne magadon kívül, mások ítéletében, jóindulatában keresd. A te dolgod most, Gyuri, az, hogy az egyébként nem létező abszolút közönséget nyerd meg az abszolút igazságaiddal. Amelyeket csakis egyetlen helyen találhatsz meg, saját magadban. Te azért vagy, azért teremtettél, mert szükség van rád. Valami olyasmit akartak kikeverni belőled, amit másokból nem lehet. Egyedül csak azért kémlelgess időnként kifelé magadból, hogy megtaláld a saját, valódi ellenpontjaid a tömegigazságokkal szemben, ne átvegyél igazságokat, hanem tagadj meg igazságokat a magadéi javára. Amelyek, mert igazságok, ne félj, úgysem csak a sajátjaid. Lehet, hogy hosszú idő kell hozzá, amíg mások is felismerik, de téged ez se érdekeljen, mert közben már javában a Harmóniák Harmóniájában fürödhetsz.
Áldott ünnepeket!
Ölel:
Dombi