Röviden

–
2002. 12. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

EU-láz

Szöghy
A Magyar Televízió vezetői a hír szerint azt fontolgatják,
az 1-es csatornán akár napi 19 (!) órában is szó eshetne az EU előnyeiről. Nincs mese, mindenképpen meg kell győzni a kétkedőket. Balsejtelmünk, hogy ha egy másik tévécsatornához menekülünk a tizenkilenc órán át tartó euzás elől, majd csak azt állapíthatjuk meg: az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz.


Kirabolt lottózó
Kiraboltak tegnap egy újpesti lottózót. A BRFK tájékoztatása szerint az Árpád úti üzlethelyiségbe este fél hét után egy fegyveres férfi lépett be, az alkalmazottat a pénztárban lévő bevétel átadására kényszerítette, majd elmenekült. (MTI)

Lőszergyártó kommandós
Minden bizonnyal sportlőszert akartak előállítani abból a lőporból és lőszeralkatrészekből, amit tegnapelőtt foglaltak le egy budapesti rendőr kocsijában a komáromi vámosok. A 32 kilogramm lőpor és a hozzá való tízezer csappantyú Szlovákiában engedély nélkül vásárolható. A csempészeten kapott rendőr a Repülőtéri Biztonsági Szolgálatnál dolgozott mint kommandós. (HP)

Egymilliós kártérítés Györgyi Kálmánnak
Egymillió forintos kártérítést ítélt meg egy polgári perben a Legfelsőbb Bíróság (LB) Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyésznek, mert Szeszák Gyula korábbi Hajdú-Bihar megyei főügyész 2000 májusában azt nyilatkozta róla, hogy bűncselekményt követett el olajügyekkel összefüggésben. Az LB tegnap kihirdetett döntése szerint Szeszák Gyula megsértette Györgyi Kálmán személyiségi jogait, az ártatlanság vélelméhez fűződő alkotmányban rögzített jogát. (MTI)

Profi bokszoló volt az áldozat
Egy 39 éves profi bokszoló az áldozata annak a késelésnek, amely kedd délután történt a fővárosi Wesselényi utcában egy fitneszteremben – értesült a Havaria Press. A rendőrség csaknem harminc, lehetséges szemtanút hallgatott ki, akik azt állították, nem láttak semmit. H. Aladár az első információk szerint összeveszett egy háromfős társasággal. A kigyúrt fiatalemberek egyike mellkason szúrta a sportolót, aki a mentők kiérkezése előtt életét vesztette. A késelő és két társa elmenekült a helyszínről. (MN)

Antallra emlékeznek
Antall József néhai miniszterelnök halálának kilencedik évfordulója alkalmából ma délután háromnegyed háromtól megemlékezést tart az MDF elnöksége, a Magyar Piarista Diákszövetség, a Budapesti Piarista Gimnázium és az Antall József Baráti Társaság. A Kerepesi temető síremlékénél Dávid Ibolya, az MDF elnöke mond beszédet. A koszorúzáson Mádl Ferenc köztársasági elnök is részt vesz. (MN)

Skandináv lottó
Első számsorsolás: 3, 13, 19, 20, 25, 26, 30. Második számsorsolás: 1, 3, 12, 15, 27, 30, 34.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.