Cikkünk írásának pillanatában már 1,2 millióan nézték meg azt a 6 másodperces, mesterséges intelligencia segítségével létrehozott videót, amelyet Kocsis Máté osztott meg közösségi oldalán kedden délelőtt. A Fidesz frakcióvezetője ennek a videónak a segítségével hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyar Péter egy kamu jegyzőkönyv nyilvánosságra hozásával próbálta elterelni a figyelmet a hétfői reptéri szerepléséről.
Mint azt megírtuk, a Tisza Párt vezetője a hétfői, egész országot letaroló vihar kapcsán azt találta közzétenni a közösségi oldalán, hogy volt egy kis zápor, és ezért lezárták az egész repteret, törölték a járatokat. Mindezt Magyar Péter természetesen egy önmagáról, a reptér épülete előtt készült fotóval illusztrálta.
Magyar Pétert már akkor is Kocsis Máté tette helyre. Mint megírtuk, a Fidesz frakcióvezetője nagy szerencsének nevezte, hogy a Tisza-vezér kezében ilyenkor nincsen döntési jogkör.
Az a kis zápor egy brutális vihar volt kb. 100 km/h-s széllökésekkel, és létezik a világon üzem- és utasbiztonság is. Ha olvasnál is néha, nemcsak írnál és fröcsögnél, akkor tudnád, hogy a vihar törmeléket is hordott a Liszt Ferenc reptér kifutópályáira, ami veszélyezteti a gépek fel- és leszállását
– írta Kocsis Máté, hozzátéve, megértik, hogy nagyon sietős a Tisza Párt vezérének útja Manfred Weberhez Brüsszelbe, jelentenie kell, hogy mit rombolt az elmúlt időszakban Magyarországon, de nem csak ő ülne azon a gépen.
Magyar Péter előbb törölte a repteres posztját, majd egy újabb bejegyzésben próbált bocsánatot kérni. Ebben elismerte, hogy magától eszébe sem jutott volna, hiszen azt írta: sokak kérésére törölte az előző posztot, és írja az újat. Ezután azt tette közzé, hogy megszerzett egy jegyzőkönyvet Rogán Antal szűkkörű megbeszéléséről.
Kocsis Máté pedig a videós bejegyzésében felhívta rá a figyelmet: a reptéri blama akkora volt, hogy az a Holdról is látszik. A Magyar Péter által közzétett jegyzőkönyvet „ákombákom” papírnak nevezte a Fidesz frakcióvezetője, majd két pontban elmondta, miért nem hisz senki a Tisza Párt vezetőjének:
- Szűkkörű megbeszélésekről nem készülnek jegyzőkönyvek.
- Van munkaterve a Fidesznek, de az nem ilyen.
Persze honnan is tudnád, hogy milyen, a munka téged sosem érdekelt a Fideszben, csak a feleségedtől kizsarolt milliós kamuállásaid és szerződéseid
– emelte ki Kocsis Máté. A frakcióvezető azt is jelezte, hogy rettenetesen unalmas már az, hogy Magyar Péter minden kínos helyzetről vagy kamu közvélemény-kutatásokkal, vagy saját maguk által gyártott kamu „jegyzőkönyvekkel” próbálja elterelni a a figyelmet. Ilyenekkel veri át és hitegeti a saját közönségét – tette hozzá.
Sírás lesz ennek a vége!
A frakcióvezető emlékeztetett, hogy a baloldali politikusról hétfőn kiderült, nem tudta, mi történik az országban. Kocsis Máté szerint jelenleg sem tudja. Amíg Magyar Péter Manfred Weberrel áskálódik a saját hazája ellen, addig az emberek a kármentéssel vannak elfoglalva. Nem kíváncsiak a kamu „jegyzőkönyvekre” – mutatott rá.
– 279 nap és felkenődsz a falra – jelezte Kocsis Máté Magyar Péternek.