Hogyan szerzett tudomást az eljárásról?
– Hétfőn délután a közszolgálati Magyar Televízió egyik munkatársa hívott fel, hogy meginvitáljon a késő esti hírműsorba. Megkérdeztem tőle, hogy milyen okból? Arra gondoltam, hogy az aznapra kitűzött, de betegség miatt elhalasztott munkaügyi perem kimenetelére kíváncsi. Az újságíró világosított fel, beolvasva az MTI közleményét az eljárásról. Nagyon meglepett a hír. Nem értem. Azt viszont igen sajátos helyzetként értékelem, hogy az eljáró szervezetek és személyek úgy kezdeményeznek büntetőeljárásokat – természetesen ismeretlen tettes vagy tettesek ellen –, hogy az érintett ügyekben döntéshozó testületek tagjait, volt vezetőit meg sem kérdezik. Nekik arról a sajtóból, rendőrségi meghallgatásokból kell tudomást szerezniük.
– Az ön tudomása szerint a közelmúltban milyen vizsgálatok folytak, folynak a fejlesztési bankban?
– Az MFB-t átvilágította a ProWare magáncég, amelyre a bank újonnan kinevezett vezetői adtak megbízást. Június elejétől vizsgálatokat folytatott a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), amelyek ismereteim szerint a mai napig nem zárultak le. Én október 24-én vettem át azt az egyoldalas, titkos minősítésű vizsgálati jegyzőkönyvet, amely a felelősségemről szól. Erre a megadott hétnapos határidőn belül válaszoltam. Azóta nem kaptam írásos választ, bár a Kehi elnökhelyettese 33 nappal későbbi, telefonos megkeresésemre visszahívott, és azt közölte, hogy felvetéseimet vizsgálják. Ha a vizsgálat lezárult volna, akkor arról engem is tájékoztatni kellett volna, hiszen észrevételeim igen sok kérdést érintettek, amelyekre a címzettnek válaszolnia kellene. Ha nem zárult le a vizsgálat – ez néhány hete még biztosan így volt –, akkor nem tudom, hogy a feljelentők milyen jogszerűen szerzett információs bázisra támaszkodhattak, hiszen az ügyletek banktitkokat tartalmaznak.
– Milyen észrevételeket tett a vizsgálat kapcsán?
– Sajnos a megállapításokat nem közölhetem – pedig igen tanulságos lenne –, mert az átvett irat titkos minősítésű, de a saját észrevételeim nem azok. Vitattam a Kehi-vizsgálat jogszerűségét. Nem azért, mert bármi titkolnivaló lett volna, hanem mert a jogszabályok betartása elsősorban azokra nézve kötelező, amely intézményekről szólnak. A Kehi tevékenységét meghatározó kormányrendelet szerint a hivatal tevékenysége a központi, társadalombiztosítási és köztestületi költségvetési szerveknél végzett költségvetési ellenőrzésekre terjed ki. Ám az MFB szakosított hitelintézet, amelynek tevékenységét a hitelintézeti és a gazdasági társaságokról szóló törvények szabályozzák. Egy gazdálkodó szervezet „tevékenységének” átfogó vizsgálata, amelyet a Kehi lefolytatott, meghaladta a hatáskörüket. Még akkor is, ha a kormánytól és a tulajdonosi jogokat gyakorló minisztertől erre felhatalmazásuk lehetett. Még ezekkel sem lépheti túl egyetlen közigazgatási szervezet sem a rá vonatkozó jogszabályokban előírt hatásköröket. Akkor is kötelesek megtagadni az eljárást, ha azt maga az ellenőrzött kéri. A gazdálkodó szervezetek tevékenységének így kizárólag azt a részét ellenőrizheti a Kehi, amely a központi költségvetésből, elkülönített állami pénzalapokból juttatott pénzeszközök felhasználásával, vagy az állami kezesség beváltásával kapcsolatos. Jogszabályi felhatalmazás hiányában vizsgálták az MFB kötvénykibocsátási tranzakcióját is. A Kehi a törvényt megszegve juthatott bank- és üzleti titkokat tartalmazó adatokhoz, hiszen hatáskörét túllépve járt el. A hivatal ugyanis ma nem rendelkezik az MFB vagy leányvállalatai tevékenysége átfogó ellenőrzéséhez szükséges jogosítványokkal, még akkor sem, ha azt valamely kormányhatározat elő is írja. Mellékesen a közpénzügyi államtitkárság jogi státusát meghatározó kormányrendelet sem teszi lehetővé, hogy az a törvényekben meghatározott titkokat, belső banki dokumentumokat tetszés szerint megvizsgálhasson.
– Ön szerint kinek kellett volna elvégezni az adott ügyletekre vonatkozó vizsgálatot?
– Felmerül a kérdés: vajon a kormányfüggő Kehi helyett miért nem a sokkal nagyobb szakértelemmel és speciális ellenőrzési gyakorlattal bíró Állami Számvevőszék, vagy a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) vizsgálta meg a bankot, amelyeknek megfelelő jogosultságuk van erre? E szervezetek a közelmúltban tekintették át az MFB egészét, illetve egy kiemelt programját – az M3-as autópálya egy szakasza építésének folyamatát –, tehát hasznosítható friss tapasztalatokkal, helyismerettel rendelkeztek. Ők, bár komoly kritikákat is megfogalmaztak, érdemben nem marasztalták el a bank működését. Bűncselekményre utaló nyomokat pedig végképp nem találtak.
– A volt MFB-vezetést a vád szerint bő egymilliárdos veszteség előidézésében marasztalnák el egy kötvényügylet kapcsán. Hogy történt valójában mindez?
– Az MFB alapítója, az állam 2001 júniusában határozatában utasította a bankot egy olyan bonyolult, nagy összegű devizafelhasználást igénylő ügyletsorozatra, amely az előzőleg egy kötvénykibocsátással bevont forrást egészében igénybe vette volna. Ehhez a meglévő tőkét devizában, kockázatmentes – bár átmenetileg kétségtelenül kedvezőtlenebb jövedelmet adó – eszközökben kellett tartani. Pontosan ezt teszi a Magyar Nemzeti Bank is például akkor, amikor a jegybanki tartalékokat kötvényből vagy szindikált hitel formájában feltölti, és ezek egy részét biztonságos és igen likvid eszközökben tartja. A kötvénykibocsátás idején rendelkezésre állt az alapító jóváhagyása a kötvénykibocsátásra, röviddel a pénz beérkezte után pedig annak hasznosítására is. A bank minden szabályt, eljárásrendet betartott, mindenhez megfelelő felhatalmazása volt. Szeretném megjegyezni: amennyiben a forrás felhasználásáról szóló eredeti alapítói határozatnak megfelelően használta volna fel a kötvénykibocsátásból származó forrásokat a bank, úgy valószínűleg négy hónapnál hosszabb ideig semmiféle kamatbevétele nem keletkezett volna, így a kamatbevétel-kiesés is nagyobb lett volna. Csakhogy menet közben megváltozott az alapítói szándék.
– Hogyan készítették elő a kötvénykibocsátást?
– Olyan forrásokat kellett szerezni, amelyek nem az ország más finanszírozó intézményei elől veszik el a pénzt: az Államadósság Kezelő Központ például épp akkor jelentős összegű kötvénykibocsátást tervezett. Nem csökkenhettek az MFB egyéb hitelfelvételi limitjei, ráadásul megbízható, gyors, kedvező árazású forrásbevonásra volt szükség. A Credit Suisse First Bostont választottuk a Kelet-Közép-Európában mindmáig a legnagyobb öszszegű, nem közvetlenül állami kibocsátásához. Mindezt a szakmai közvélemény elismeréssel fogadta. Olyan befektetői köröket – így skandináv, brit nyugdíjalapokat – sikerült egy magyar állami banknak megnyernie, amelyek korábban még soha nem vállaltak itt kockázatokat.
– Voltak-e kockázatai a lépésnek?
– Likviditási és jövedelmezőségi kockázatok voltak, amit a bankvezetés mérlegelt is. Az állami tulajdonos ugyanakkor az MFB-ről szóló előírásaiban az állami feladatok ellátásának elsődlegességét emeli ki, a bank feladata pedig, hogy legjobb tudása szerint végrehajtsa a legitim kormány döntéseit. Magyarul: lehet, hogy egy ügylet átmenetileg, sőt akár tartósan is veszteséget hoz, de annak nemzetgazdasági összhatása kedvező. Épp e sajátos banki feladatok miatt terjesztett elő a korábbi kormányzat önálló törvényt az MFB-ről, amelyet 2001 nyarán a parlament el is fogadott. A feladatot a tulajdonos határozza meg, s az ellensúlyozza az abból adódó esetleges kedvezőtlen banki hatásokat is. Ezen ügyletnél valóban felmerült, hogy a forrást nem kamatozó eszközként kihelyezve jelentős – a tartási időtől függő – bevételkiesés következhet. Ezzel a döntéshozók is tisztában voltak, ám ez nem akadályozhatta meg egy fontos gazdasági-társadalmi hatású ügylet végrehajtását.
– Tud hasonló döntésről a korábbi időszakból?
– A MFB 1994 és 1998 között időszakában többször előfordult, hogy jövedelmezőségi, likviditási kockázatokkal kellett megbirkózni: például az első néhány KfW-hitel bevonásakor, vagy a bank pénz- és tőkepiaci megjelenésékor. A bevont és kihelyezett források között sokszor igen csekély volt a kamatkülönbözet. Megesett, hogy a szindikált hitelből származó forrásokat, kedvezőbb lehetőség hiányában bankközi kihelyezésként, vagy külföldön kibocsátott, ázsióval megvásárolt magyar állami devizakötvények vásárlására fordították. Ezeknek a bankra gyakorolt kedvezőtlen jövedelmezőségi hatásairól a PSZÁF 1998-as és 2000-es jelentései, határozatai részletesen szólnak. Ám a jövedelmezőségét folyamatosan elemezte a bank: erről minden arra jogosult meggyőződhetett, ha áttanulmányozta belső dokumentumainkat, az igazgatóságnak, felügyelőbizottságnak készített negyedéves jelentéseket. Megismerhetők voltak az MFB 2001. évi beszámolójából is, amelyet a tulajdonosi jogokat gyakorló miniszter a könyvvizsgálóval egyetértésben fogadott el.
– Akkor önök valóban veszteséget realizáltak a kötvényügyleten?
– Nem, mert a tervezett – ám meg nem nevezhető – tranzakció meghiúsulta után a bank a tulajdonos állam közreműködésével új megoldást talált. Ez lehetővé teszi, hogy a forrás 2006. június 12-ig történő visszafizetéséig több milliárd forintos nyereséget érjen el az MFB. Helytelen, félrevezető egy-egy ügylet teljes futamidején belüli rövid szakaszokat kiemelni, azokat öszszefüggéseitől elválasztani. Így csak hamis következtetések adódhatnak. Ha a sajtóban is szereplő helytelen logikát alkalmaznánk, akkor az állam például sohasem vállalhatna szerepet – még átmenetileg sem – veszteséges cégekben tulajdonosként, tőkeemeléssel vagy más finanszírozási technikával, hiszen így tőke- és vagyonvesztéssel kell számolnia. Jól tudjuk: rengeteg ilyen vállalkozás van itthon.
– Mi történt a meglévő kötvénypénzzel közvetlenül azután, hogy az állam egy új határozattal 2001 júniusában megváltoztatta korábbi döntését?
– Először is a forrást annak beérkezése után azonnal kihelyeztük bankközi betétként. Így nyomban tényleges bevételek keletkeztek, míg a kötvény kamatát csak évente egyszer kell fizetni. A kamatkiadásokat így legföljebb számviteli értelemben kellett elszámolni, s az első tényleges kamatkifizetésre csak idén június 12-én, felmentésem után 13 nappal került sor. A sajtóban szorgalmazott kamatcsere vagy egyéb fedezeti műveletek lehetőségét az állami alapító korábban határozatában biztosította az igazgatóság számára. Ez azonban – ellentétben egyes állításokkal – lehetőség és nem kötelezettség volt. Az MFB-nek sok szempontot kellett mérlegelnie a pénz megfelelő fialtatásánál, ezek egy részét látszólag könnyű most utólag kívülről értelmezni. Most már könnyebb volna megmondani, hogy milyen kamatcserét – úgynevezett swapügyletet – kellett volna kötni akkor: egyszerű vagy spekulatív elemeket jócskán tartalmazót-e. Hipotézisként megvizsgálható, hogy ezzel milyen kamatozást ért volna el a bank, az elért változó kamatozás hogyan viszonyult volna a fizetendő fix kamathoz, milyen gyakorisággal és milyen irányba változott volna, s végül milyen költségei lettek volna egy kamatcserének. Az egész műveletsor végén tényleg kijött volna egy egyenleg. Csakhogy a realitás összevetése feltételezett helyzetekkel a képzelet világába visz. A fantáziának, fikciónak pedig nincs elég bizonyító ereje a valósággal szemben.
– Mégis el kellene gondolkodni azon, mi lett volna, ha fedezeti ügyletekkel próbálják „biztonságba helyezni” a forrást.
– Ennek kapcsán van néhány figyelemre méltó tény. Például az, hogy az MFB 1997 és 1999 között kötött kamatcserés ügyletei mind veszteségesek voltak. Ezek egyes elemeit a PSZÁF helyszíni vizsgálata feltárta, és jegyzőkönyvben rögzítette. Ez a tény valószínűleg elkedvetleníthette a döntéshozókat az efféle ügyletek esetleges megkötésétől. Az MFB treasury igazgatósága ráadásul a források átmeneti hasznosításáról több ellentmondó, s nem megalapozott javaslatot is tett. Sőt, 2001. szeptember 11-e után – amikor az amerikai terrortámadás nyomán meginogtak a nemzetközi pénz- és tőkepiacok – kifejezetten tanácstalanná vált.
– Végül is hogyan hasznosították hosszabb távon a kérdéses összeget?
– Az alapítói döntés megváltozása után meg kellett teremteni a nagy összegű forrás olyan kihelyezési lehetőségeit, amelyek összhangban vannak a bank stratégiai feladataival. Azaz lehetővé teszik azok biztonságos és hatékony ellátását, de egyben a bankközi kihelyezésnél jövedelmezőbb kihelyezést tesznek lehetővé. Világossá vált: a források egy részét nem kell devizában tartani. A bankközi kihelyezések mellett így került sor jelentős állami vállalatok, például a Malév devizahitelezésére. Ekkor vált véglegessé, hogy az induló diákhitelezéshez szükséges kedvező feltételű forrásokat az MFB-nek kell biztosítania. Ismeretes: a devizaforrásra támaszkodva az MFB 8,5 százalékos éves kamattal finanszírozta-finanszírozza a Diákhitel- központot, így a diákhitelt azóta is 9,5 százalékos, nem piaci kamatozással vehetik igénybe a hallgatók.
– Tehát a nyilvánosság előtt is ismert célokra költötték a pénzt?
– Igen. Emlékezetes az is: 2001 szeptemberének végén egy, a nyilvánosság előtt lezajlott gazdasági csúcstalálkozó volt a miniszterelnök úrnál. Itt a kormányzat megerősítette azt a szándékát: a gazdasági növekedés hazai feltételeit és mozgatóit kívánja erősíteni, hogy ezzel ellensúlyozza a kedvezőtlen nemzetközi gazdasági feltételeket. Ennek több irányát jelölte ki a kabinet: így a gyorsforgalmi és egyéb úthálózat gyorsított fejlesztését, jelentős építési beruházásokat – például a Nemzeti Színház melletti új városközpont és kulturális centrum létesítését – a hazai kis- és közepes vállalkozások megerősítését, ezen belül az agrárgazdaságok pozícióinak javítása. E feladatoknál és a források biztosításában az MFB kiemelkedő szerepet kapott. Itt jegyzem meg azt is: bár a tavalyi év első hónapjai óta a bank intenzív tárgyalásokat folytatott egy hazai bankkonzorciummal a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséhez szükséges források biztosítására – 180 milliárd forintos hitelről volt szó – a megállapodás késett, s végül csak 2001. december 13-án írtuk alá az erről szóló hitelszerződést. Ezért jelentős biztonsági tartalékokra volt szükség azért, hogy folyamatos legyen az autópálya-építések finanszírozása. Ebben az időszakban a Nemzeti Autópálya Rt.-t átmenetileg finanszírozta az MFB. A kormányzat tavaly december végén hozzákezdett egy új agrárfejlesztési koncepció megvalósításához is. Ennek részeként a bank agrárhitel-termékek egész sorozatát dolgozta ki és vezette be, aminek forrásául az alapító szintén a kötvénykibocsátásból származó forrásokat jelölte meg. Itt meghatározták a hitelek kamat- és egyéb feltételeit, s magukra vállalták a deviza-forint átalakításból származó esetleges árfolyamveszteségeket is. Rögzítették ennek elszámolási módját és technikáját is, így egyúttal megszüntették a kamat-, árfolyam- és likviditási kockázatokat. Ezzel a kötvény teljes futamidejének végéig fix éves, 7,01 százalékos kihelyezési kamathoz jut a bank árfolyamkockázat nélkül. Így az éves kamatkülönbözet 1,76 százalék a bank számára, ami a tranzakció jelentős összegű megtérülését biztosítja. Az MFB tehát a forrásokat jelenleg is jövedelemtermelő módon használja: a kamatbevétel-kiesés átmeneti volt egy hatvan hónapos tranzakcióban. Ezért veszteségről, kárról beszélni megalapozatlan.
***
A korábbi banki vezetésnek inkább a gondosságára és nem „bűnösségére” utal, hogy az MFB 2001. elején jelentős összegekre szóló biztosításokat kötött a legnagyobb hazai biztosítótársasággal – tudtuk meg. Ezért ha a hibás üzleti döntéshozatalból, vagy más okokból a banknak tényleges veszteségei keletkeznének – ez a volt elnök-vezérigazgató szerint a kötvénykibocsátás kapcsán nem valószínű –, akkor szakszerű bizonyítás után a biztosító a tényleges kárt megtérítené.1
japán motor
Egy ötlet, amitől sokan kedvet kapnak a napi motorozáshoz
