Elutasította az ügyészség Magyar Péter Orbán Viktor ellen tett feljelentését

Hiába jelentette fel a miniszterelnököt Magyar Péter, az ügyészség elutasította. A Tisza Párt elnöke rémhírterjesztést és állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztását emlegette a sajtóban és a közösségi oldalán Orbán Viktorral kapcsolatban. Magyar azt is megígérte, hogy Deutsch Tamást is feljelenti, de abból végül semmi sem lett. Az EP-képviselőt rágalmazás miatt akarta bíróság elé vinni, de lehet, hogy közben rájött, hogy az sem állná meg a helyét az ügyészségen, vagy egyszerűen csak blöffölt.

2025. 07. 10. 11:29
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke 

Hatlaczki Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lendületes Facebook-bejegyzést tett közzé még május 13-án a Tisza Párt elnöke. Mindjárt azzal kezdte, hogy feljelenti Orbán Viktort. Magyar Péter egyebek mellett azt írta, hogy Orbán Viktor minden nap újabb és újabb mélységekbe süllyed. Most már a titkosszolgálatokat próbálja felhasználni arra, hogy lehazaárulózhassa a fél országot és a legerősebb magyar politikai pártot, pusztán azért, mert félti a saját és a 3000 bűntársa hatalmát. Kicsivel később pedig jött a konkrétum: a holnapi napon feljelentem Orbán Viktort, mert az újabb hazugságbeszédével 2 bűncselekményt is elkövetett egyszerre, ami még az ő dicstelen politikai karrierjében is példátlan. Mindez egyébként azután történt, hogy Orbán Viktor elmondta egy videóban, hogy a Védelmi Tanács  ülésén az is kiderült, hogy

 az ukránok az akció végrehajtása érdekében felélesztették magyarországi kapcsolataikat is, és egy magyar párt segítségével támadást indítottak a Magyar Honvédség ellen. 

Közben Magyar Péterről és Ruszin-Szendi Romuluszról mutattak felvételeket a videóban.


Vagyis Magyar Péter nagy lendülettel elment az ügyészségre, és feljelentette a miniszterelnököt rémhírterjesztés és állam elleni bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatt. Csakhogy lyukra futott. A Központi Nyomozó Főügyészség arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség elutasította a feljelentést. 
 

A Tisza elnöke korábban egyébként azt is megígérte, hogy Deutsch Tamást is feljelenti.

 A fideszes EP-képviselő még tavaly jelentette ki, hogy Magyar Péter köztörvényes bűncselekményt követett el, most pedig a mentelmi joga mögé bújva el akarja kerülni a felelősségre vonást. A képviselő azt írta a közösségi oldalán, hogy Magyar Péter diszkóbotrányának éjszakáján csatakrészegen kiskorú lányokat zaklatott, a lábuk között kúszott-mászott, és szexuális ajánlatokat tett nekik. Az őt levideózó vendéget megfenyegette, meg is ütötte, majd ellopta a telefonját, és miután a botrányos viselkedése miatt kidobták őt a tinipartiról, az ellopott telefont bedobta a Dunába.


Deutsch erről levelet írt az összes EP-képviselőnek, amin Magyar Péter kiborult. Pár napig emésztgette a történetet, és október 10-én jutott arra, hogy bejelentse: aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt feljelenti Deutschot. 

Csakhogy ez valamiért elmaradhatott, mert az ügyészségtől azt a választ kaptuk, hogy ebben az ügyben nem kaptak bejelentést.

 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.