Egy használaton kívüli repülőteret, két hadiipari üzemet és egy kényesnek minősített katonai bázist vizsgáltak át Irakban az ENSZ fegyverzetellenőrei a hét végén, tömegpusztító fegyverek előállítására alkalmas kapacitások után kutatva. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértői egyebek között a Bagdadtól 15 kilométernyire délre, Juszufijában lévő Um al-Maarik (Minden csaták anyja) gyártelepet keresték fel. Az 1991-es Öböl-háborúról elnevezett vállalat a fegyverek kifejlesztését irányító állami hadiiparosítási bizottság felügyelete alatt áll. A gyárigazgató azt mondta, hogy iraki összekötő tisztek egy órával előbb értesítették a szakértők érkezéséről. Ueki Hiro ENSZ-szóvivő azt a magyarázatot adta erre, hogy néhány esetben elkerülhetetlen az előzetes közlés, mert elő kell készíteni a helyszínen az ellenőrök munkáját. Hozzátette azonban, hogy néhány kivételes esettől eltekintve az utolsó pillanatig titokban tartják az ellenőrzések helyszíneit. Juszufijában a szakértők szemlét tartottak a Milad üzemben is, amelyet eredetileg nukleáris kísérletezésre terveztek. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója, Mohamed el-Baradei tegnap egyébként úgy nyilatkozott, hogy az Irakban tevékenykedő ellenőrök még nagyon messze vannak attól, hogy bármilyen következtetést levonjanak Szaddám Huszein fegyverkezési programjairól.
Az ellenőrzés kapcsán Hans Blix, az ENSZ iraki ellenőreinek vezetője a spanyol El País vasárnapi számának adott interjújában kifejtette, hogy az lehetőséget ad az irakiaknak a háború elkerülésére. Hozzátette: „A diplomáciának szüksége lehet az erő támogatására.” (Hans Blix egyébként nem fogadta el csapata egyik amerikai tagjának lemondását, akinek pedig sajtóértesülések szerint nincs megfelelő szakképesítése, és oszlopos tagja egy szado-mazochista szexklubnak.)
Közben nyolc iraki meghalt, húsz pedig megsebesült tegnap nyugati repülőgépek rakétatámadása következtében az ország déli részén fekvő Bászra városában. Szemtanúk szerint egy állami kézben levő bászrai olajvállalat irodái voltak a két rakétával végrehajtott támadás célpontjai. Amerikai és brit repülőgépek az 1991-es Öböl-háború befejezése óta rendszeresen járőröznek Irak légterében a 36. szélességi foktól északra és a 33. szélességi foktól délre fekvő térségben, ám arra még nem volt példa, hogy polgári ipari létesítményeket támadtak volna.
Ausztráliában több ezren tüntettek szombaton azért, hogy az ország ne vegyen részt az amerikaiak Irak ellen készülő háborújában. A mozgalom célja, hogy megváltoztassa az ausztráliai csapatok Irakba küldését eleddig támogató ausztráliai közhangulatot.
Mindenki a PSG-t csodálja, Luis Enrique csapata új fejezetet nyitott a modern fociban
