Ünnepeljen nálunk

Mint a keddi parlamenti vitából kiviláglott: Kovács László felfokozott toleranciával rendelkezik a románság, s kiváltképpen annak is nagy nemzeti ünnepe iránt. Meglehetősen kevés toleranciával viseltetik viszont a magyarság, s kiváltképpen annak is szomorú történelmi évfordulóival szemben. Előbbi lehetne akár jó hír is, utóbbi azonban igen rossz hír, főleg ha a legnagyobb kormányzó párt első emberéről van szó. (Medgyessy Péter kormányfőt ehelyütt felesleges említeni, ő a Parlamentben nem volt ott, csak az ünnepi koccintáson.)
Iménti gondolatok mintegy összegző jellegűek, ha immáron lehiggadva próbáljuk értékelni a Kempinski hotelbeli sajnálatos eseményeket, az Erdély elcsatolásának évfordulóját ünneplőket, jobban szemügyre vehetjük ezt a toleranciaügyet. Kovács László a keddi plenáris ülésen olyasfélét ecsetelt, hogy példának okáért a mi nemzeti ünnepeink is lehetnek bántóak a környező országok számára. Meg is mondta: az 1848-as forradalomra gondolt. Csakhogy a magyar szabadságharc európai, kiemelkedő világtörténelmi esemény volt, s az erdélyi románság részére is a jobbágyfelszabadítást, a feudalizmus végét jelentette.
1918. december 1-jén Gyulafehérváron az erdélyi románok nemcsak kimondták a Romániával való egyesülést, de az erdélyi–román kormánytanácsot is létrehozták. Elnöke pedig nem volt más, mint Iuliu Maniu. Lehet, hogy Medgyessyéknek nem mond sokat e név, ám az erdélyi magyarok számára túlontúl sokat. A szélsőséges, fasiszta politikus arról vált hírhedtté, hogy 1944 végén emberiségellenes bűntettek egész sorát követte el Erdélyben a Maniu-gárdával, erdélyi magyarokat lemészárolva, mivel úgy vélte: a magyaroknak lakolniuk kell. Tettei oly embertelenek voltak, hogy még a szovjetek is megelégelték, s ideiglenesen átvették a közigazgatást. A kiszolgált tömeggyilkos bizonyára elégedetten nézett föl a pokol kondérjából a boldogan koccintó magyar politikusokat látva.
Kovács László a gyulafehérvári gyűlésről úgy emlékezett meg, mint ahol a wilsoni elveket valósították meg. Nos, a wilsoni elvek a nemzeti önrendelkezésről szóltak, a magyarokat azonban 1918 végén meg sem kérdezték – sem akkor, sem később –, saját jövőjüket miként képzelik el. Ahhoz pedig, hogy ezek az elvek hogyan valósultak meg a térségben, elég egy tragikus adalék: a volt amerikai elnök később megőrült, amikor látta, milyen tragikus következményekkel járt elveinek önkényes értelmezése.
Sajnos, napjainkban létezik már a katasztrófaturizmus is. Az MSZP–SZDSZ kormány viszont feltalálta ennek továbbfejlesztett változatát, a történelmi mazoturizmust. Szlogenek: Vendégváró Magyarország. Ünnepelje nálunk nagy történelmi évfordulóit! Programajánlatok németek, osztrákok számára: csak a napfényes Budapesten ünnepelhető bensőségesen a világosi fegyverletétel évfordulója (orosz barátainkat is várjuk), s kedvezményes árakkal tudunk szolgálni azon kedves vendégeink részére, akik hamisítatlan magyaros környezetben szeretnének koccintani a 955-ös augsburgi ütközet, esetleg az 1944. március 19-i német megszállás emlékére. S magyaros vendégszeretettel várjuk a török turistákat is. Buda 1541-es bevételére való emlékezés csak a helyszínen képzelhető el igazán hangulatosan.
A történelem az élet tanítómestere, a rómaiak szerint. Hogy kik voltak a mostani kormányerők tanítómesterei, arról pedig a történelem és az élet tanított meg bennünket. A Bourbonokról azt mondták, hogy semmit sem tanultak, de semmit sem felejtettek. Medgyessyékkel rosszabb a helyzet. Keveset tanultak. Ám azt is elfelejtették.