Ünnepeltek...

Adrian Nastase román miniszterelnök a románok nemzeti emléknapját tegnap a budapesti Kempinski hotelben ünnepelte Medgyessy Péter, Kovács László, Göncz Árpád és mások társaságában. A szálloda előtt száz-kétszáz főnyi, nemzeti zászlót lobogtató tömeg tüntetett órákon át. Az embereket a politikusok érkezésekor a rendőrök kiszorították a térről, egy személyt kiemeltek közülük.
A román miniszterelnök délelőtt Kolozsváron még azt nyilatkozta: a budapesti nagykövetség által adott fogadásra román diplomáciai felségterületen kerül sor. Megeshet, hogy a bukaresti külügyminisztérium időközben megvásárolta a luxusszállodát – a magyar állami hitelből épülő váradi plaza után már ez a hír sem lenne meglepő –, ám ennek azért elég kicsi az esélye.
December elseje különben 1989 óta nemzeti ünnep Romániában. 1918-ban ezen a napon a gyulafehérvári román nemzetgyűlés mondta ki Erdély csatlakozását Ó-Romániához. Adrian Nastase Kolozsváron kínosan ügyelt arra, hogy másképp fogalmazzon: szerinte Erdély újraegyesült Moldvával és a Havasalfölddel, nem csatlakozott.
A december elsejei ünnepségeknek nemes hagyományuk van a rendszerváltozás utáni Romániában: 1990-ben, a gyulafehérvári központi ünnepségen Szőcs Géza beszédekor az akkori miniszterelnök, Petre Roman vezényelte a magyar szónokot kifütyülő tömeget, akik „kifele a magyarokkal az országból” és „halál reájuk” szlogenekkel emelték a rendezvény fényét. Tavaly az állami ünnepségek egy részét az „ősi román” városba, Csíkszeredába tervezték, hatóságilag rendelve ki az állami alkalmazottakat és a diákokat. A székelyeknek sikerült megsérteniük a „toleráns román többséget” azzal, hogy közleményben kérték: mivel ez nem az ő ünnepük, aki csak teheti, maradjon otthon. Akinek pedig muszáj részt vennie, az viseljen fekete szalagot. Az esetről hetekig cikkezett felháborodva a román sajtó.
A tegnapi budapesti ünnepség még földrajzilag is túllépett a „Dnyesztertől a Tiszáig” jelszóval fémjelzett nagyromán területi álmokon, de ki tudja, mit hoz a jövő. Medgyessy mosolygott, az ital és az étel biztosan jó volt a Kempinskiben, minek rágódni azon, hogy a gyulafehérvári határozatok harmadik cikkelye arról szól: az új román állam szervezése kapcsán alapelv, hogy teljes nemzeti szabadságuk legyen az együtt lakó népeknek (a jelenlegi román alkotmány csak a román népet tekinti államalkotó tényezőnek); minden népnek jogot adva a maga neveléséhez (2002-ben nincs állami magyar egyetem), a saját közigazgatáshoz (jelenleg még a kulturális autonómiáról sem akarnak hallani), teljes autonóm felekezeti szabadságot garantálva (az utóbbi években ortodox templomok százai épültek Erdélyben, miközben a történelmi magyar egyházak nem kapták vissza jogtalanul elkobzott ingatlanjaikat).
A tegnapi közös ünneplés beláthatatlan távlatokat nyit a román–magyar kapcsolatokban. Könnyen lehet, hogy a közeljövőben Gheorghe Funar polgármester nyitja meg a Horthy 1940-es bevonulására emlékező nagyszabású kolozsvári rendezvénysorozatot. De az is előfordulhat, hogy csak egyszeri gesztus volt az egész, a „sikeres magyar külpolitika legújabb vívmánya” a meglepő, de korántsem mulatságos Dzurinda-show után.
Ide jutottunk kétezerkettőre: a huszonhárommillió román munkavállaló helyett a bukaresti miniszterelnök érkezett Budapestre Erdély elcsatolását ünnepelni.
Ezt akartuk?