Útsarc

Hommer Tibor
2002. 12. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dabason, Örkényben, Táborfalván, Lajosmizsén, s úgy egyáltalán az 5-ös mentén minden településen, ahová az M5-ös autópálya méregdrága díja beterelte a gépjárműforgalmat, dörzsölhetik a kezüket, hogy lám, a balatoniak sem ússzák meg szárazon az autópályásdit. Az eddigi hétezer helyett évi 31 ezer forintot kell fizetni jövőre az autópálya-bérletért, rögtön a kezdetektől többet, mint amennyibe a szomszédos Ausztriában kerül az úthasználat. Ám ez nem csak az M1-esre és az M3-asra lesz érvényes, hanem a kormány kiterjeszti az M7-es autópályára is.
Nem nehéz megjósolni, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban felújított, de mindmáig díjjal nem terhelt M7-es autópályáról a 7-es útra téved át a forgalom, mihelyt érvénybe lép a szocialista-szabad demokrata kormány legújabb intézkedése. Meg lehet nézni most a martonvásári, a baracskai, a kápolnásnyéki és a székesfehérvári ingatlanárakat, s össze lehet majd vetni a későbbiekkel, amikor az áru- és személyforgalom már kisajátította magának az ingyenes 7-es utat a méregdrágává tett M7-es autópálya helyett. Lehet, hogy Martonvásáron, Baracskán, Kápolnásnyéken és Székesfehérváron nem egészen így képzelték el az „ócsítást”?
A Balaton melletti településeken is ugyanez a helyzet áll elő, ott viszont sokkal súlyosabb gondok jelentkeznek, hiszen kiemelt idegenforgalmi központoknak kell szembesülniük azzal, hogy egyik napról a másikra az autópályát kikerülő forgalom torlaszolja el a települések közepén áthaladó 7-es utat.
Tegnap a helyi képviselők és polgármesterek (Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvár szocialista polgármesterét leszámítva) tiltakozásuknak adtak hangot a drasztikus díjemelés miatt, s felhívták a kormány figyelmét arra, hogy ha nem hagy fel „településgyilkos” tervével, jelesül az autópálya-használati díj ilyen mértékű emelésével, az érintett települések polgárainak engedetlenségi akcióival találhatja szemben magát.
Az M5-ös autópálya példáján persze tudhatjuk, hogy menynyire hatja meg a szocialista-szabad demokrata kormányt egy-egy polgári engedetlenségi akció. Az M5-öst szintén szocialista-szabad demokrata kormányzat „privatizálta”, s a díjtételekből ítélve mit sem törődtek az 5-ös út melletti településeken élő emberek kifogásaival.
Azon települések képviselői és polgármesterei, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány legújabb intézkedésének hatásaitól, azt javasolják, hogy legfeljebb ezer forinttal emelje a jelenleg hétezer forintos éves úthasználati díjat a kabinet. Ha a balatoni lakókra nem is, de a települések értékteremtő képességére tekintettel lehetne a kormány, hiszen éppen azt a területet sújtja, amely szinte a legnagyobb idegenforgalmi bevételt biztosítja az országnak, s amelynek státusát mellesleg minden eddigi környezetvédelmi és területfejlesztési koncepció védi. Jelesül azt írják elő a Balatonra és környezetére vonatkozó szabályok, hogy a közlekedésből eredő légszenynyezettséget a vízparttól, az üdülőövezettől és a lakóterületektől távolabb eső tehermentesítő utakra kell terelni.
Félő viszont, hogy ezek a szabályok sem hatják meg a kormányt. Hiába, bármi áron vissza kell vennie azt az összeget az országtól, amelyet hatalomra kerülése után szétosztott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.