Lucrezia Borgiának nem volt rossz ízlése. Szeretői kiválasztásakor sem. A kor ideáljának megfelelően a csinos, művészetszerető és persze befolyásos férfiakat kedvelte. Ilyen volt sógora, a mantuai herceg is. Francesco Gonzaga nevét persze nem azért őrizte meg az utókor emlékezete, mert Lucrezia Borgiához (is) fűzte szenvedélyes szerelem. Szenvedélyesen szerette ő az irodalmat s a zenét is, imádta Leonardót és Raffaellót, és mantuai palotájában hitvesével, Isabella d’Estével (akinek testvére Lucrezia Borgia férje volt) valóságos kulturális szalont működtetett. Igaz, nemcsak Francesco volt ily művészetkedvelő, hanem a Gonzagák általában. A harcias hercegi család nagylelkű mecénásként és kifinomult műgyűjtőként vált Európa-szerte ismertté és elismertté.
Ha manapság a világ bármely fővárosában flangál az emberfia, múzeumokat és képtárakat látogat, bizony érdemes egy pillanatra a Gonzaga-dinasztiára gondolnia. A Gonzagák voltak ugyanis a világ első, mai értelemben vett műgyűjtői, s ők hozták létre a világ első képtárát. A XV. század közepétől hat nemzedéken keresztül gyűjtötték, vásárolták, rendelték meg koruk műremekeit. Művészek és művészetkedvelők özönlöttek hercegi palotájukba, egészen addig, míg az utolsó Gonzaga herceg, elpazarolva vagyonát, el nem adta I. Károly angol királynak a csodás gyűjteményt, aminek jó része 1630-ban, a spanyolokkal folytatott háborúskodásban tönkrement, szétszóródott, eltűnt. Csupán legendák s egy szép mantovai palota maradt utánuk…
A széthordott műkincsek egy részét a minap összeszedték és kiállították. Nem a mantuai hercegi palotában – itt ugyanis hiányzik a kiállításhoz elengedhetetlen légkondicionálás –, hanem a közeli Palazzo Teben, abban a villában, melyet Federico Gonzaga építtetett, hogy legyen hol enyelegnie a szeretőjével. Nem sikerült a valahai Gonzaga-gyűjtemények teljességét bemutatni, de így is több mint kétszáz festményt, szobrokat, kristálytálat, ékszert, aranytárgyat gyűjtöttek össze a rendezők.
Raffaella Morselli és Andrea Emiliani, a két művészettörténész öt esztendőn keresztül dolgozott azon, hogy felderítse és összegyűjtse-kikölcsönözze a Gonzagák valahai kincseit. A kulcs e mostani kiállításához az a részletes jegyzék volt, melyet Ferdinando Gonzaga herceg állított össze 1626–27-ben, a halála előtti utolsó esztendőkben. Az utókor és a kutatók szerencséjére Ferdinando herceg akkurátus ember volt. A Gonzaga-dinasztia kincseit különböző gyűjteményekbe csoportosította: az egyikben az 1500-as esztendők nagyjai kaptak helyet, Correggio, Mantegna, Giulio Romano, Tiziano, Tintoretto; egy másikba korának barokk mestereit csoportosította, Guido Reni, Guercino és Domenichino alkotásait; egy harmadik kollekcióba pedig a családtagokról készült portrékat sorolta: Isabella d’Este és fia, Federico arcmását, melyet Tiziano festett meg, vagy Medici Mária Rubens által megörökített képét. A most bemutatott alkotások jó részét különféle múzeumokból kellett elkérniük a szervezőknek. Tintorettóra bukkantak például a harvardi Fogg Art Museumban, egy arrasi múzeumból Baglione Apollóról és a múzsákról készült óriás festményét kölcsönözték ki. Ám a párizsi Louvre vagy a londoni National Gallery nem járult hozzá egy-egy Caravaggio- vagy Perugino-mű szállításához.
A mantovai kiállítás így is lélegzetelállító. Nem csupán azért, amit mutat, hanem amilyen szellemiséget sugároz a kiállított műkincsekkel. Lélegzetelállító ugyanis, ahogyan a Gonzagák mindent értettek koruk művészetéből. Megértették például, hogy Európa már meghaladta az itáliai kis signoriák intézményét, melyeknek tekintélye csakis a kultúra és a művészetek segítségével maradhatott fenn úgy, hogy hercegeik és grófjaik különleges értékeket teremtettek, udvaraikba különleges művészeket hívtak. A művészet egyfajta szellemi menedékké vált e vidéken, s ez kivált a firenzei Medicieknek és a mantovai Gonzagáknak köszönhető. A Gonzagák a reneszánsz kor élénk és fontos központjává emelték Mantovát (amit akkoriban Mantuának hívtak). Egy Pisanellót, egy Donatellót, egy Mantegnát láttak vendégül udvarukban. Vagy Raffaello tanítványát, Giulio Romanót.
A Gonzagák egyébként koruk legavantgárdabb műgyűjtői voltak. Míg ugyanis a Mediciek arra használták a művészetet, hogy Firenze glóriáját fényesítsék, addig a Gonzagák túlléptek városállamuk határán, s Európa királyi udvaraival mérték magukat. Inkább körüludvarolták a művészeket, mintsem kényszerítették volna őket, hogy udvarukban alkossanak. S bár dinasztikus ambícióikkal önnön romlásukat okozták, gyűjtőszenvedélyük és hozzáértésük mintegy zsinórmértéket jelentett Európa számára évszázadokon keresztül.
Mantua hercegei nem voltak szeretetre méltóbbak vagy vonzóbbak, mint más hercegek abban a machiavelliánus korban. Olykor brutálisak és kegyetlenek voltak, egymást is gyilkolták. De egy igazságot felismertek és megértettek: a maradandó művészet halhatatlanná tesz. Művészt, műalkotást és műgyűjtőt egyaránt.
origo.hu
Határozottan reagált a rendőrség Hadházy legújabb terveire
