Kedd kora hajnaltól nyugat, délnyugat felől ismételten zivatarok kialakulása valószínű északkelet felé terjedően szélerősödés, lokálisan jelentős mennyiségű csapadék vagy felhőszakadás, esetleg apróbb szemű jég kíséretében – hívta fel a figyelmet előrejelzésében a HungaroMet.
Kedd napközben több hullámban várhatók zivatarok, amelyek miatt az ország egyik felére citrom-, a másikra narancssárga figyelmeztetést adtak ki. Ezeket a nyugati országrészben elsősorban felhőszakadás, másutt inkább a viharos széllökések, lokálisan jelentős mennyiségű csapadék, és akár jégeső kísérheti.

Az ország délkeleti felén viszont ismételten valószínűek heves zivatarok is (körülbelül 90 kilométer/órás széllökés, jégeső (néhol 2-3 centiméteres átmérőjű), felhőszakadás (30-50 milliméter), amelyek rendszerbe is szerveződhetnek.

Kedden délután a keleti határvidéken a zivataros rendszer hatására ismételten van esély nagyobb területen 90-110 kilométer/óra feletti károkozó szélrohamok kialakulására is.
Az előrejelzés szerint a cellák fokozatosan kelet, északkelet felé helyeződnek, délután már inkább a Dunától keletre valószínű előfordulásuk. A kedd esti órákra várhatóan a cellák elhagyják az országot, keleten is megszűnik a zivatartevékenység.
Felhívták a figyelmet arra is, kedden az időjárási helyzet függvényében a keleti, délkeleti határvidékre piros jelzés is kikerülhet heves zivatarok és akár 110 kilométer/órás szélrohamok miatt.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 30 fok között alakul, de a Tiszántúlon 30 fok fölé is melegedhet a levegő, míg a nyugati határvidéken hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő.