A gyönyör fekete útjai

Budapest területéről 1998-ban herointúladagolás miatt 800 fiatalt kellett az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet toxikológiai osztályára szállítani. Az osztály főorvosa, dr. Zacher Gábor már akkor jelezte, ez a szám a drogpiac kínálatának szélesedésével emelkedni fog. A tények sajnos őt igazolták. Többszörösen. Mostoha feltételek között dolgoztak, dolgoznak ma is. A fejlesztések nem a saját, hanem a betegeik körülményeinek javítását szolgálták. A szűk főorvosi szobában az elmúlt évek alatt szinte semmi sem változott.

A 2003-as esztendő egyik csendes napján némi malíciával jegyzik meg, hogy ha lemegy a nap, „akkor indul útjára a gyönyör”. E megjegyzést nem a részvétlenség szüli, az akasztófahumor segít elviselni az orvosoknak és az asszisztenciának a nem túl komfortos körülményeket, a „nehéz” betegekkel való teendőket, az életmentés feszült pillanatait.
– Mennyivel lett nehezebb a helyzetük az utóbbi esztendőkben? Érzékelték-e az itteni praxisban, hogy a kemény drogok használóit a szigorúbb szemléletű törvény valamelyest óvatosabbá tette volna? – kérdezem a főorvost.
– Azokra a folyamatokra van nagyobb rálátásunk, amelyekkel az itt előforduló igen súlyos esetek kapcsán találkozunk. Egyébként nincs tudomásom arról, hogy egy fiatalt, aki egyszer kipróbált valamilyen könnyebb szert, börtönbüntetésre ítéltek volna. Ez nem is volt, nem is lehet cél.
– Tapasztalható annak a drogpiaci tendenciának a hatása, hogy a profit és a nagyobb forgalom miatt egyre fiatalabb korosztályok „beetetésére” összpontosítanak?
– Igen, az általunk ellátott betegek egyre fiatalabbak. Egyúttal sajnos az osztályunkra kerülő heroinfüggők aránya is fokozatosan nőtt az elmúlt években. Míg 1995–1996-ban kétszáz körül volt azok száma, akiknél drogtúladagolás miatt volt szükség gyors orvosi beavatkozásra, 2001-ben már 1200 ilyen beteget láttunk el. A 23–25 év között a csúcsfogyasztás. Ekkor még a szervezet megbirkózik a károsodásokkal, de az elhasználódás persze rohamos.
– Milyen gyakoriak az elhalálozások?
– Nálunk évente egy-két eset fordul elő. A túladagolásból fakadó végzetes tragédiák az idekerülés előtti szakaszra jellemzők. De, hogy valami jót is említsek, a mögöttünk hagyott esztendőben a hozzánk került intravénás fogyasztók száma némileg csökkent, 1100-an voltak.
A szakemberek prognózisa szerint a későbbiekben évente úgy ezer súlyosabb állapotú, alkalmi vagy állandó drogfogyasztóval lehet számolni Budapest területén. Mivel a piac mára nemcsak az elképesztő változatosságú anyagokat kínálja, hanem a fogyasztást tekintve is csúcson van, talán ez a szám a feltételezések szerint csökkenhet is. Nem lehet könnyű lélekkel tudomásul venni, de ettől még tény, hogy a különböző serkentő, felpörgető szerek használata a fiatalok jelentős rétegénél hozzátartozik az életformához, a hétvégi bulikhoz, az egyéb összejöveteleikhez. Az érdeklődő gyerekek az interneten egymás között cserélgetik a házilag kotyvasztható szerekhez szükséges anyagok receptjeit. Szerencsére a könnyebb szerek egyszeri kipróbálóiból viszonylag kevesen jutnak odáig, hogy intravénás kábítószerfüggővé váljanak. Igaz, a veszélye jóval nagyobb, mintha át sem lépnék azt a bizonyos határvonalat.
– Beszéljünk most azokról, akik a lét és nem lét peremén egyensúlyoznak. Hányan vannak itt Budapesten?
– Becsült adatok szerint a fővárosban nyolc-kilencezer intravénás droghasználó lehet. Húsz százalékukkal kerülünk mi kapcsolatba. Sajnos, az intravénás kábítószer-fogyasztókkal foglalkozó intézmények között nincs kiépített, naprakész információs lánc. Így fordulhat elő, hogy többszörösen végzik el egyetlen páciensen a Hepatitis C- vagy az AIDS-szűrővizsgálatokat.
– A többszöri szűrés még mindig jobb, mintha az egyáltalán nem történne meg.
– Kétségtelen, feltéve ha eltekintünk attól, hogy ez fölösleges kiadással jár… Ám van még egy bökkenő. Az, hogy a drogfüggő beteg valódi állapotát a többszörös kontroll ellenére sem ismerik azokban a különböző intézményekben, ahol ő megfordul. Hétköznapi példával: a kórházi kezelést félbeszakítja valaki, egy nappal később ismét belövi magát, majd jelentkezik a drogambulancián, hogy rosszul van. Amikor ott a kezelési stratégiát kidolgozzák, nem tudnak a néhány nappal előbbi túladagolásról, a kórházban alkalmazott kezelési módról. Külön veszélyforrás az egészségügyi dolgozók számára, ha a fertőzött személyt olyan baleset éri, hogy sürgős műtétre van szükség. Ilyenkor a műtétet végző személyzet, az operáló orvos – mivel nincs a kellő információk birtokában – védtelen az esetleges fertőzéssel szemben. Sajnos, már megtörtént, hogy sebészek így váltak vírushordozóvá, s tört ketté a pályájuk.
– Nem érzi ezt tarthatatlannak?
– Többször beszéltem ezekről a hiányosságokról szakmai körökben. Egy on-line számítástechnikai rendszer létrehozása nem ördöngösség, csak szervezés és pénz kérdése. A betegek adatainak kezelése továbbra is a személyiségi jogok védelmével történne.
– A megelőzésben, a kezelésben, az utógondozásban történt-e pozitív változás?
– Sok civil és egyházi karitatív szervezet igyekszik segíteni ott, ahol az állami „gondoskodás” nem elég. Sajnos, tudok olyan megyéről, ahol még állami drogambulanciát sem sikerült létrehozni. Előrelépést jelentene, ha a különböző részterületek feladatait, azok sorrendjét pontosan rögzítenék, a különböző esetek típusa és súlyossága szerint.
– Véletlen-e, hogy önök a legsúlyosabb állapotban lévő drogfogyasztókra szakosodtak?
– A munkánknak ez csak egy része, hiszen vegyszerek helytelen használata, gyógyszerrel történt öngyilkossági kísérlet, túlzott alkoholfogyasztás miatt szintén kerülnek ide betegek. A munkatársaink tisztában vannak azzal, hogy az intravénás kábítószeresekkel való foglalkozáshoz nagyobb tűrőképesség szükségeltetik.
– Ezen az osztályon, ahol annyi félresikerült sorsot ismernek meg, mi jelenti a szakmai, emberi sikert?
– A helyes diagnosztizálás és a gyors beavatkozás nyomán bekövetkező állapotjavulás. Ám például a heroinfüggő betegeknél annak tudatában dolgozunk, hogy kilencven százalékuk továbbra is pusztítani fogja magát.
– Tehát csak a „végeredmény” időbeni kitolásáról van szó?
– A lehetőséget mindenkinek meg kell adni arra, hogy leszokhasson. Az elvonási időszakban iszonyú fizikai szenvedéseken megy át az, akiben megvan az erő, hogy együttműködjön velünk. De a reakciók gyakorta kiszámíthatatlanok. Megtörténik, hogy a másokra veszélyes viselkedés miatt el kell küldenünk valakit.
– Mikor mondhatják azt, hogy nem dolgoztak hiába, van remény?
– Ha elérhetjük, hogy a drogbetegnél alkalmazott nagy dózisú gyógyszereket minimálisra tudjuk csökkenteni, és megszűnnek az elvonási tünetek. A folyamat három hetet vesz igénybe. Ez idő alatt igyekszünk a külső, negatív hatásoktól is védeni őket.
– Mi történik azután, hogy a beteg a kezébe kapta a zárójelentést?
– Erre akár a karomat is széttárhatnám. De nem lenne jó lelkiismeretünk, ha úgy engednénk el őket, hogy nincs további kapaszkodójuk, segítségük. Személyes kapcsolat által jött létre együttműködés a Kék Pont Drogprevenciós Alapítvánnyal, amely vállalja ama fiatalok felkarolását, akik ettől nem zárkóznak el.