A szociális törvény mint trójai faló

Soha nem tapasztalt mélyponton van a kormány és a katolikus egyház közötti viszony a rendszerváltás óta. Eszerint visszatért a pártállami időszak egyházpolitikája? – kérdeztük Semjén Zsoltot, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának fideszes alelnökét.
– Vannak erre utaló jelek. Ilyennek tartom például, hogy az illetékes egyházpolitikai államtitkár augusztus 20-a után magához rendelte Veres Andrást, a Magyar Katolikus Püspöki Kar püspök-titkárát, és nekitámadt Mayer Mihály püspök szentbeszéde miatt. Ez a stílus a rossz emlékű Állami Egyházügyi Hivatal működését jellemezte. Sem az államtitkárnak, sem pártja elnökének, sem pedig úgy általában az államnak semmi köze sincs ahhoz, hogy egy püspök milyen beszédet mond.
– Miből adódik ez az ellentét: az eltérő világképből, vagy abból a bosszúvágyból, amely Donáth László szocialista politikus szavai alapján abból fakadhat, hogy a katolikus egyház a választások előtt a Fidesz által vezetett kormánnyal szimpatizált?
– A jelenlegi kormánynak egyáltalán nincs egyházpolitikája. Ez a konok hozzá nem értés már abból is sejthető volt, hogy az MSZP választási programjában egyetlen érdemi mondat sem szerepelt az egyházakról. Az illetékes államtitkár lassan már egy éve ígéri, hogy elkészíti a kormány ez irányú programját, amely remélem, 2006-ig csak elkészül egyszer. Egyelőre csak egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatokra futotta. Összehasonlításképpen: mi 1998-ban már a választási programban részletes egyház-politikai elképzelést tettünk le az asztalra, amely a kormányprogramban is szerepelt, négy év alatt pedig megvalósítottuk. Vagyis nem árultunk zsákbamacskát. A mostani kormány hozzá nem értése lehetővé teszi: szélsőségesen katolikusellenes figurák ámokfutást rendezzenek, és olyan konfliktusokba vigyék bele a kabinetet, ami már csak pragmatikus okok miatt sem állna az érdekében.
– Azonos vagy eltérő indokok motiválják az MSZP-t és az SZDSZ-t?
– Látható, hogy összehangolt támadássorozat zajlik az egyházak ellen, ami Szalai István államtitkár fenyegetőzésével kezdődött, majd az egyszázalékos egyház-támogatási rendszer felrúgásával, a szociális törvénynek a köztársasági elnök szerint is a vallásos emberek alkotmányos jogait sértő módosításával folytatódott, és egészen odáig ment, hogy megakadályozták a katolikus egyház országos rádiófrekvenciáját. A szellemi holdudvar támadásának tartom azt is, hogy az egyházat az emberek előtt olyan intézménynek akarják beállítani, amelyet csak a pénzügyek érdekelnek.
– Mondana konkrét példát is?
– Nézzük a szociális törvény módosítását, amely klasszikus bolsevik szemléletet idéz, hiszen visszaállítja a „bajszos püspök” intézményét, aki az Állami Egyházügyi Hivatal alkalmazottja volt, de a püspökségen dolgozott, és onnan machinált az egyház ellen. A szociális törvény módosítása szerint az „ellátottjogi képviselő” az egyházi intézményekben is – annak ellenére, hogy az egyházaknak is vannak olyan intézményei, ahol állami akkreditációval ilyen munkatársakat képeznek – a minisztérium által odaültetett ember lesz. A törvény módosításával azonban a legsúlyosabb baj az, hogy az önkormányzatok pillanatnyi politikai hangulatának kiszolgáltatná az egyházi intézményeket, megszüntetve ezzel az egyház alanyi intézményalapítási jogát, így azok az egyesületi intézmények kategóriájába kerülnének. Ezen törekvés mögött – tudva vagy tudatlanul – az, a szabadkőműves hagyomány áll, amelyik az egyházat úgy próbálta beállítani, hogy az nem más, mint egy a civil szervezetek közül. Vagyis van aki horgászik, van aki bélyeget gyűjt, és van, aki katolikus… A törvényjavaslat pontosan rámutat a két kormánypárt közös szellemi gyökereire. Mi segíteni szeretnénk azokon az embertársainkon, akik destruktív szekták hálójába gabalyodtak. Ők azonban valójában megvetik és politikai céljaikra használják fel ezeket az embereket. Nehezen hihető, hogy a vallásszabadság magasztos gondolata foglalkoztatná azokat a figurákat, akik nem is olyan régen még veretes tagjai voltak annak a pártnak, amelyiknek deklarált ideológiai célja a vallás és az egyház likviditása volt. Most sem a vallásszabadság érdekli őket, hanem az: minél nagyobb számú és minél abszurdabb szekták tömegével relativizálják a történelmi egyházak társadalmi súlyát.
– A szociális törvény módosításánál mit sérelmez az egyház?
– A kormány javaslata nyilvánvalóan és tételesen ütközik az 1997-ben megkötött magyar–vatikáni megállapodással, illetve a protestáns és izraelita szerződéssel. Szerintem elképesztő modortalansággal és arroganciával reagált a kormány és a hozzá közel álló média a köztársasági elnöknek arra a tettére, hogy az alkotmányos jogok nyilvánvaló csorbítása miatt a szöveget visszaküldte a Ház elé. Nem pénzügyi kérdésekről, hanem elvi aggályokról van szó. Ha ugyanis ezt most meg lehet tenni, akkor semmi nem akadályozza meg, hogy holnap a kormánytöbbség hasonló döntést hozzon az önkormányzati és az egyházi iskolák vonatkozásában. Attól félek, hogy trójai falóként dobták be a törvénymódosítást.
– A másik neuralgikus pont az egyháztámogatási rendszer módosítása. A kormány által negligált törvény az ön nevéhez fűződik. Továbbra is kitart a népszámlálási adatokhoz kötött rendszer mellett?
– Természetesen. Miután a költségvetési törvényben felrúgták ezt a modellt, az Alkotmánybírósághoz fordultam. Álláspontom szerint amit a kormány tett, az nemzetközi szerződést sért, ezenkívül alkotmányellenes, mert a katolikus és a református egyház közjogi várományát sérti, továbbá diszkriminatív. A kormánytöbbség által megszavazott konstrukció lényege: csak azoknak az állampolgároknak van lehetősége véleményt nyilvánítani, akik személyi jövedelemadót fizetnek. Miközben a népszámlálásnál a vallási hovatartozás kérdésére a társadalom kilencven százaléka nyilatkozott, addig a lakosságnak csak öt százaléka rendelkezett a jövedelemadója egy százalékáról az egyházak javára. A társadalom többségét kitevő, jövedelemadót nem fizető állampolgárok véleménye most negligálva van. A kormány módosítása itt is a szektáknak kedvez, hiszen egy tegnap kitalált vallási kísérlet tagjai általában aktív korban vannak. Ezzel szemben a történelmi egyházak esetében az aktív és az inaktív lakosság aránya kiegyenlített. A kormány javaslata nem az állampolgárok véleményét veszi alapul, hanem a pénzes rétegek általi kedveltséget. Ennek, valamint az egyház-alapítási törvény szigorításának a megakadályozása, az etnobizniszhez hasonló eklézsiabiznisz beindulását eredményezi. Ha valaki rábeszéli a rokonságát, hogy az általa bejegyeztetett fiktív „egyháznak” utalják az egy százalékot, akkor csak a kiegészítésből is több százezer forint üti a markát. A kormány által kierőszakolt szisztéma nemcsak a valódi egyházaknak árt, hanem szélesre nyitja a kaput azelőtt, hogy az egyháznak álcázott üzleti társaságok mindannyiunk adóforintjait szabadon meg tudják csapolni. Ez az anarchikus állapot azoknak a kisegyházaknak is árt, amelyek tényleg hitéletet folytatnak. A kormány megtévesztő kampányt folytatott, mert csak ott növekedett a támogatás, ahol a korábbi kormány által hozott törvényeket hajtották végre. Minden olyan helyen, ahol döntési lehetőségük volt, csökkent az egyházi támogatás. Az egyházi műemlékek rekonstrukciós kerete például négymilliárd forintról egymilliárdra apadt, a felsőoktatási intézményeinek beruházási kerete a felére esett vissza, a szociális és egészségügyi intézményeinek beruházási kerete megszűnt, miként a Széchenyi-terv egyházi részét is megfojtották. Mi nem privilégiumokat kérünk, hanem alkotmányos jogaink tiszteletben tartását, a hatályos törvények és szerződések betartását. Mert be nem tartott ígéretekkel és frázisokkal már tele van a padlás.