Az olajgate „köpönyege”

Ezerkilencszázkilencvenöt december 5-én a magyar demokrácia történetében példátlan dolog történt. Három jobboldali ellenzéki párt hat képviselője – Demeter Ervin, Gáspár Miklós, Kósa Lajos, Szilágyiné Császár Terézia, Varga István és Varga Mihály – azonnali kérdést intézett az orosz– magyar kőolajszállítások és az orosz adósságállomány gyanús leosztásának ügyében. Az MSZP legnagyobb korrupciós ügyének parlamenti kirobbanását eredményező politikai akció célba ért: Dunai Imre ipari miniszter összeroppant a kérdések súlya alatt, s kezdetét vette a mai napig húzódó olajgate-botrány.
Az olajgate-ügy „köpönyegéből” a szocialisták ismert és különös alakjai bújtak elő, és lelepleződött az általuk létrehozott kapcsolatrendszer és közeli-távoli cégháló is. Csak néhány közülük: Pál László és Hujber Ottó, Dunai Imre és Máté László, Apró Piroska és Patkó András, Szekeres Imre és Mezei András, Veress József és Bisser Dimitrov, Demszky Gábor és Gilyán György… Társaság a Keleti Piacokért Egyesület, Famáka Kft., Nádor Rt., IPC Holding és Petroltank Rt., Tér és Forma Rt., HFT Inc. és mondjuk a Szolnoki Kőolajkutató Rt…
A több milliárd forintot érintő olajgate-ügy nem keltette föl a tényfeltáró baloldali sajtó figyelmét. A politikai következményeket unottan követő híradások ellenére azonban jelentős hasznot hozott a botrány az országnak és az adófizetőknek, mivel elébe ment a gátlástalan lopásnak. A szocialisták akarataként az orosz–magyar kőolajszállítások közé beékelt HFT-t kipöckölte onnan, de megakadályozta azt is, hogy az adósságdollárok hasznosításáról döntő tárcaközi bizottság ülésein a titkos kormányhatározatokhoz hozzájutó Hujber Ottó cégei széthordják az összes adósságdollárt, hogy végül ne fizessenek a Magyar Államkincstárnak.
Az olajgate-ügy sok mindent feltárt, arra volt csupán képtelen, hogy megszüntesse önmagát. A jobboldal kormányzása alatt az egyre szűkebb határidők közé szorult adósságlebontás megrekedt annak ellenére, hogy sietni kellett volna. Az orosz fél tartotta ugyan magát a megállapodásokhoz, ám az általa elindított, majd a bonyolult pénzügyi eljárás után az MSZP közeli cégekhez eljutott 61 millió adósságdollár nem érkezett el végállomásához, az államkincstárhoz. Oroszország pedig felfüggesztette mindaddig a rendezést, amíg Magyarország nem írta le ezt az összeget a fennmaradó adósságból.
A bonyolult ügy szálainak kibogozása után az Orbán-kormánynak az adósság hasznosítására tett utolsó erőfeszítése nem járhatott sikerrel, mivel Medgyessy Péter hivatalba lépésének első intézkedései között felfüggesztette a végleges rendezést. Az olajgate-botrány főszereplői közül többen újra felbukkantak a nem várt lehetőségek reményében, ám a kormányfő vérig sértve őket fityiszt mutatott nekik. Inkább a Fidesz által egyszer már kitalált készpénzes megoldást választotta, s tudatlanul egyezkedni kezdett Moszkvával. A végeredmény önmagában véve, de az előző kormány tervéhez képest is botrányosra sikeredett.
Hurrá, vesztettünk! – örült meg az a kormánysajtó, amely immáron nem hajlandó ellenőrizni a hatalmat, pedig a megállapodás homályban tartott részleteinek megismerése során elképesztő dolgok derültek ki. A hangoztatottak ellenére még sincs megegyezés az oroszokkal. A maradék 245 millió adósságdollárról Magyarország lemondott egy orosz bank javára, amelyik nem tudjuk, hogy végül mennyit fizet ezért nekünk. Nincsenek fizetési határidők, és a magyar érdekek képviseletében ügyetlen, ám a nyilvánosság elől az információkat annál ügyesebben elzáró kormány a körülményekről semmit nem köt a nyilvánosság, vagyis az önök orrára. Az érintett köztisztviselők pedig folyamatosan hazudnak.
Az olajgate-botrány hét éve tart, a végét egyelőre nem látjuk…