Bűnbakkeresés

Kibújt a szög a zsákból: világossá vált, mit gondol a jelenlegi kormány a jegybanki függetlenségről. Nagyon röviden annyit, hogy nincs rá többé szükség. Derűs mosollyal gondolhatunk vissza az elmúlt hetekre, mikor a kabinet tagjai – eleinte nem tudván, mit is kéne mondani – még feszülten hárították el a monetáris politika minősítésére irányuló kérdéseket, a biztonság kedvéért azért hozzáfűzve néhány aggódó mondatot az exportőrök helyzetéről. Néhány nappal ezelőtt aztán skizofrén tünetek kezdtek mutatkozni a nyilatkozatokban: László Csaba pénzügyminiszter például Moszkvából hazatérve kifejtette, hogy a Magyar Nemzeti Bank függetlensége nagyon fontos érték, ám korábbi kamatcsökkentésekkel elkerülhető lett volna a forint elleni spekuláció. Külügyes kollégája egy minapi gondolatmenetével aztán még ezen is túltett. Kovács László kifejtette ugyanis, hogy bár külügyminiszterként nem minősítené a jegybank munkáját, pártpolitikusként csapnivalónak tartja azt.
Csütörtökön aztán egyértelművé vált a helyzet. A költségvetési bizottság kormánypárti fele az ülés berekesztését követően olyan tájékoztatót fogadott el, amely már nyíltan támadta a jegybankot és annak elnökét. A dokumentum szerint az MNB monetáris politikája „munkahelyek tízezreit veszélyezteti”, hosszabb távon gerjeszti az inflációt, a jegybankelnök pedig „valósággal kiprovokálta” a pénzügyi rendszer stabilitását súlyosan veszélyeztető folyamatokat. Magyarul: a honi gazdaság problémáiról egyedül a jegybank és annak elnöke tehet, miatta állt le a bonyhádi cipőgyár, miatta nem közlekednek a motorvonatok.
Járai Zsigmond lassan olyan lesz itthon, mint negyvenegynéhány évvel ezelőtt a kapitalizmus: minden baj okozója.
A gazdaság jelenlegi, több mint aggasztó helyzetében teljesen érthető a szocialisták és a szabad demokraták logikája, ám a tisztánlátás érdekében néhány fontos alaptételt le kell szögeznünk. Mindjárt az elején kétségbe kell vonjuk, hogy a költségvetési bizottság kormánypárti tagjai közelebbről megismerkedtek volna a jegybanktörvényben lefektetett szabályokkal és alapelvekkel. (Pedig a hivatkozott jogszabály már jó ideje elkészült, és nem is túl hosszú.) A bizottsági tájékoztatóban foglaltak ugyanis szöges ellentétben állnak a jegybanki függetlenség alapelvével, a törvényi hivatkozások pedig kifejezett jóindulattal szemlélve sem állják meg a helyüket.
Emlékezzünk arra a cáfolhatatlan tényre is, hogy a „felelőtlen” monetáris politika következtében tizenhat éves mélyponton van az infláció Magyarországon, és az MNB egymásután két esztendőben valósította meg a kitűzött inflációs célját. (Gondoljunk csak bele: ha netán ismét pozitív irányba kezdene húzni az inflációs görbe, micsoda felháborodás lenne: éppen a kormány és a kormányközeli elemzők részéről.)
Az is fontos szempont, hogy a kormányzat által Járai Zsigmondnak felrótt problémák jelentős részét maga a kabinet idézte elő: az államháztartás hiánya László Csaba munkásságának eredményeként csúszott bőven kilenc százalék fölé, ami nem támogathatta a jegybankot kamatcsökkentési terveinek megvalósításában.
Persze a legkönnyebb dolog az erős forintra, mint valami mumusra fogni azt, hogy a külföldi cégek egymásután zárják be honi üzemeiket. Arról viszont megfeledkezik a kormányzat, hogy a 13 százalékos reálbér-növekedés – amellett, hogy köszönő viszonyban sincs a bruttó hazai termék valamivel több mint háromszázalékos növekedésével – szintén nem túl nagy vonzerő a multicégek számára. Nem is beszélve arról, hogy a brutális mértékű központi keresetnövelés – amellett, hogy jogszerűnek tekinthető, ha időszerűnek még nem is – jó nagy gellert adott a költségvetési egyensúlynak is, és az idei év számaira szintén kellő mértékben rányomja a bélyegét.
Intő jel lehetne a kormányzó erőknek a külső szereplők reakciója is. Itt persze nem Széles Gábor alapos szereptévesztésről tanúskodó nyilatkozataira gondolunk, hanem olyan szakemberekére, akik nyíltan kiálltak a jegybankelnök és a jegybanki függetlenség mellett. Figyelemre méltó tény, hogy a kormányzó erőkön kívül mindenki sikeresnek ítélte a jegybanknak a forint védelme érdekében tett lépéseit, és a legtöbb elemző hozzáteszi azt is, hogy az adott helyzetben – brutális mértékű költségvetési hiány, gyorsan növekvő keresetek és fogyasztás – a szigorú monetáris politikán kívül nincs is más választása az MNB-nek. (Ha már spekuláció: nagyon kíváncsi lennék arra, hogy a forint elleni támadás alatt László Csaba hányszor egyeztetett Járai Zsigmonddal, és mit takar az általa emlegetett közös fellépés.)
Még valami, amit a kormányzat figyelmébe kell ajánlanunk: a stabilizációs programjáról elhíresült Bokros Lajos terjedelmes írását közölte az Élet és Irodalom, amelyben az egykori pénzügyminiszter – többek között – a jegybanki függetlenség sérthetetlenségére figyelmeztet. Bokros Lajos és a nevével vállalt csomag jelentékeny szerepet játszott abban, hogy az MSZP elvesztette az 1998-as országgyűlési választásokat. Most azonban hallgatni kellene rá.
Ha másért nem, Magyarország érdekében.