a
A borvidék Somogy-megye északi lankáin (Külső- és Belső-Somogy-i dombság), a Balaton déli partján Zamárditól Földváron, Lellén keresztül Balatonberényig, dél felé Andocs és Tab vonaláig terjed.
A hivatalos kiterjedése cca. 8000 ha – a nagyobb borvidékeink közé sorolja a gyakorta nevet váltó borvidéket, de valóságban alig több, mint 3000 ha termő szőlője van. Ez sajnos általános jelenség, még így is soknak tűnik a szőlő, ami terem az országban.

Sokan azt tartják, a déli partban az a legjobb hogy onnan látjuk az északit. Ami persze nem igaz.
Éghajlata pedig szőlőtermesztésre kifejezetten kedvező. Sok napfény, normális esetben – és évjáratban – kellő mennyiségű csapadék, átlagos csapadék mennyisége kedvező, 600-800 mm. Klímája kiegyenlített, így a termelési biztonság jó. A borvidék nagy kiterjedése ellenére földtani szempontból meglehetősen egységes. A szőlőtermő dombok fő tömegét a miocén Pannon-beltóban leülepedett agyagos-homokos üledékek adják. A kihalt Congeria ("kecskeköröm") kagylók héjait néha éppen a szőlőhegy oldalában találjuk meg! A balatonboglári Kálváriahegy és a fonyódi Várhegy felépítésében egy-egy apró pontusi-pliocén bazaltvulkán is részt vett. Majd vastag, szélfútta lösz fedte be a tavi üledékeket. Ez ma az elsődleges talajképző kőzet. A szőlőültetvények a löszön kialakult homokos lejtőlöszön, vályogtalajon, barna erdőtalajokon, barnaföldeken, helyenként homokon települnek. Legjellemzőbb talajféleség a közepesen kötött vályog.
Domborzata nem túl tagolt. A dombokat folyóvízi kaviccsal kitöltött völgyek szabdalják, északon, itt-ott homokturzások, tőzeglápok határolják. A dél-balatoni szőlőhegyek déli lejtői általában lankásak, míg az északi oldal gyakran meredek leszakadásokat, löszfalakat mutat (például a Fonyódi-hegy).
A Balatonboglári borvidék történetét nyomozva, korai feljegyzések alapján tudjuk, hogy kezdetben nem nagyon tettek különbséget a Balaton északi és déli partvidékének borai között. Így például már a XIV. században „balatoni borokat” termeltek a Veszprémi püspökség Balaton déli partján elterülő szőlőbirtokain.
A török időkben terjedt el itt a vörösborok előállításához felhasznált kékszőlő, amely egészen a filoxéravészig domináns volt a vidéken. A XIX. század végén a Balaton déli partját bortermő körzetekre osztották, amelyek közül a kéthelyi körzet a Kisbalaton és a Nagyberek között terült el és főként vörösbort termelt. Balatonkeresztúr és Balatonszárszó között húzódott a főként siller borokat termelő somogyi homokszőlők területe. A Szárszótól Kiliti-ig terjedő körzetben szintén siller borokat, míg Siófók és Balatonfőkajár között vegyesen fehér és vörösborokat készítettek.