Diplomácia az ígéretek béklyójában

Egy hónappal ezelőtt egy egész éjszakán át alkudoztak a magyar és az orosz szakértők a szovjet időkből fennmaradt adósság készpénzes megváltásának számairól. Mint egyik laptársunknak a kormányküldöttség egy tagja már Budapesten elárulta, a miniszterelnök mindenképpen aláírt dokumentumokkal akart hazatérni, így a magyar tárgyalóknak két szempontot kellett követniük. Meg kellett egyezni majdhogynem mindenáron, s mindenképpen többet kellett elérniük az előző kormány által meghatározott 31 százaléknál. Ez az eset s az e körüli kommunikációs csúsztatások (a moszkvai hallgatás, majd a ferihegyi furcsa bejelentés a megállapodásról) hűen bizonyították, hogy a magyar diplomáciának az utóbbi időben valójában az a fontos, hogy hazafelé üzenjen, s az előző kormányra licitáljon. A versenyt már rég lefújták, a választásoknak vége, a lényeg azonban még most is a jó PR, a látványdiplomácia, nem pedig a magyar érdekek hatékony képviselete. Washington vagy az uniós tárgyalások után ugyanis Moszkvában is azt tartotta szem előtt az új kormány, hogy bebizonyítsa elődje alkalmatlanságát. Az eredmény a két kormányfő arcára volt írva a tárgyalások utáni sajtóértekezleten. Mihail Kaszjanov tudva és érezve, hogy partnerét a kampányígéretekből adódó belpolitikai bizonyítási kényszer feszíti, magabiztosan sorolta, hogy Moszkva mit is vár el Budapesttől az energetikai szektor privatizálásakor, a metróépítés tenderének elbírálásakor s a haditechnikai együttműködésben. Világos beszéd! Medgyessy Péter ugyanakkor a látogatás, e hatalmas áttörés jelentőségét ecsetelte, a nyitottságot a befektetések terén, arról azonban egy szót sem szólt, hogy Magyarország mit vár el például a műkincsek vagy a rudkinói magyar katonatemető elhúzódó megnyitása ügyében. Persze e téren is áttörésről beszéltek, aztán kiderült például a Népszabadságból: a rudkinói temető kapcsán ez úgy értendő, Budapest immár nem ragaszkodik ahhoz, hogy az emlékhely megnyitása látványos politikai keretek között, magas szintű látogatás során történjen meg. Medgyessy a sárospataki könyvtár hazatérését is szinte készpénzként adta el, csakhogy – nem elvitatva bizonyos előrelépést – elviekben Igor Ivanovval már Martonyi János is megállapodott korábban arról, hogy a könyvtárat később visszakapjuk.
Moszkvában úgy látszott, minden április után kezdődött. Pedig az itt bejelentett, aláírt beruházások története is jóval korábbra nyúlik vissza. A szeptemberi moszkvai külgazdasági kiállítás előkészítése is majdnem egy évig tartott, s még az előző külügyi vezetés döntött arról, hogy a kereskedelempolitikai célirányzat nagy részét ez a rendezvény kapja. Mégpedig azért, mert a magyar kormány már egy éve meghirdette, hogy az Oroszországba irányuló kivitelt két-három éven belül meg kell kétszerezni. Nagyon jól tudtuk azt is, hogy a csúcstalálkozóra is mindenképpen sor került volna a választások után, hiszen erről a két fél korábban lényegében megállapodott. Elég lett volna ennek a ténynek, a politikai légkör érezhető javulásának örülni, s akkor elkerülhető lett volna az egy hónapja tartó PR-csata is az adósságok körül.