Diplomáciai sikerek

Perugiában nagyon elverték az Internazionalét, ami nem csoda, hiszen Lamperth Mónika és Kovács László Rómában tartózkodik, és a Szocialista Internacionálé csapatát erősíti. Az meg győzelemre áll, főleg a szélsőjobbot aprítja keményen, de nem szeretnénk a globalizáció káros következményeinek bőrében sem lenni, mert az is kap a pofájára rendesen.
A Szocialista Internacionálé tanácsának római ülését kifejezetten feldobja a két nagyformátumú magyar politikus részvétele, különösen Kovács László tud okosan hozzászólni bármihez. A globalizáció témájában például ő emlékeztette a feledékenyebb szociáldemokratákat, hogy pártjaik a globalizáció kedvező hatásainak erősítését, kedvezőtlen hatásainak korlátozását szorgalmazzák.
A világ sok tájáról összejött szocdemek hümmögve kaptak a fejükhöz, s áhítatos tisztelettel néztek a magyar külügyminiszterre, mert nekik ilyen eredeti gondolat soha nem jutott volna eszükbe. Kovács László nélkül hajlamosak lettek volna a jobboldali elhajlás bűnébe esni, és a globalizációt egységes egészként vizsgálni, annak pozitív és negatív következményei nélkül. Ezúttal szerencséjük volt, mert Kovács László helyrerakta őket ideológiailag, megalkuvás nélkül rámutatva, hogy a jobboldali, de főleg a szélsőjobboldali erők szemlélete jelentősen különbözik a baloldalitól. A tanácskozás résztvevői azt is szájtátva hallgatták, amikor Kovács László kifejtette az iraki helyzettel kapcsolatos meglátásait. Lehetőleg békés eszközökkel kéne lefegyverezni Szaddám Huszeint, ám ha úgy nem megy, akkor nem lehet eleve kizárni a katonai kényszerítő erő bevetését sem – vázolta a lényeget a mi Kovács Lászlónk, akire mi magyarok, pártállástól függetlenül, méltán lehetünk büszkék. Sajnos, az MTI hírei alapján nem tudjuk megállapítani, hogy ki mondta azt, miszerint a Szocialista Internacionáléba tömörült pártok a fenntartható növekedés hívei, de akár Kovács is mondhatta volna, s minket, itthoniakat már ez is jó érzéssel tölt el.
A kicsiny, kéttagú magyar delegáció nemcsak ragyogó elmefuttatásaival kápráztatja el a jelenlévőket, arra is marad erejük, hogy világraszóló diplomáciai sikereket érjenek el. Igaz, az MSZP és a Román Szociáldemokrata Párt együttműködéséről szóló egyezményt nem írták alá, de Kovács László ebben az ügyben is oly lenyűgöző intellektussal érvelt, hogy a román fél is belátta, egyelőre jobban járnak, ha nem írnak alá semmit. Pedig a románok nagyon készültek, friss tintát szivattyúztak a töltőtollukba, ám a Magyar Szocialista Párt elnöke meggyőzte őket, ráérnek még aláírogatni. Annyi szép, parafálásra alkalmas román és magyar város van, miért kéne pont Rómában megejteni ezt az ünnepi aktust. Különben is, az előre egyeztetett és a román fél által jóváhagyott szöveget Kovács csak a napokban kapta meg, s tengernyi teendője között még nem volt ideje az MSZP elnöksége elé beterjeszteni. Márpedig ő olyan megállapodást, amit az MSZP elnöksége jóvá nem hagyott, a világ minden kincséért sem írna alá. Minden körülmények között helyeseljük ezt az elvi alapállást, csak azt nem értjük, hogy az állítólag előre egyeztetett szöveget mi okból szentesítette az elnökség. Esetleg nem tudták, mi áll a szövegben? De akkor ki egyeztetett, s milyen felhatalmazás alapján? Bonyoult, fogas kérdések, csak abban lehetünk biztosak, hogy Kovács László ezekre is tudja a választ.
Aggodalomra semmi ok, a népünk által hőn áhított aláírás nem marad el. Jó alkalmat nyújt az ünnepélyes szertartásra az RMDSZ közelgő kongresszusa. A Szatmárnémetiben tartandó nagygyűlésre már meghívták Medgyessy Pétert (bár ő mint párton kívüli nem írhatja alá a két párt megállapodását), és Adrian Nastase is ígéretet tett, hogy jelenlétével emeli az összejövetel rangját és fényét. A jelek szerint már csak Kovácsot nem hívta senki, de ő ennek ellenére – feltéve, ha kap helyjegyet a vonatra – elképzelhetőnek tartja, hogy megjelenik az RMDSZ rendezvényén. Hogy Lamperth Mónikát oda is magával viszi-e, arról nincs hitelt érdemlő információnk.