Tisztelt Szerkesztőség!

Ady Endre koszorúi
Tavaly december 28-án Kő András tollából a Látó-Tér rovatban megjelent egy írás A költő elfeledett koszorúi címmel. Alapgondolata, hogy méltatlanul emlékeztünk meg a költőóriás, Ady Endre születésének 125. évfordulójáról. Ennek apropójául a szerző számára a Fiumei úti sírkertben elhelyezett, illetve „elfeledett” koszorúk szolgáltak.
Ami az országszerte tapasztalható érdektelenséget, a megemlékezések hiányát illeti, teljes mértékben egyetértünk. A téli szünetről visszatérve azonban meglepődve olvastuk a pedagógiai leckéztetést, amiben Kő András részesített bennünket.
Bár a sírkertben valóban nem hagytunk idén koszorút, de példás tisztességgel megemlékeztünk névadónk születésnapjáról. A születésére a szülőházban lehet a legélményszerűbben emlékezni! Mi az egész iskolát (!) elvittük ezen a napon Érmindszentre (tíz autóbusszal) és Nagyváradra, a „Pece-parti Párizsba”. Az útra a megfelelő idegenvezetői felkészülés mellett diákjaink autóbuszonként készültek az oda illő versekkel, egész napos rendhagyó irodalomórát teremtve. Pál Csaba, a Hajdú-Bihari Napló velünk tartó újságírója A léleknek ünnepe címmel írt minderről újságja november 24-i számában. Az ezekről a szép eseményekről szóló személyes (diák, tanár, szülő) köszöneteken túl a Kő András által – hibásan – idézett honlapunkon olvasható a program, a kirándulásról szóló írások, láthatók az úton készült fényképek.
Mindemellett Debrecenben koszorúztunk és műsort adtunk a költő Melocco Miklós által alkotott szobránál. Ady-napokkal emlékeztünk névadónkra, amelynek fénypontja, mint iskolánk 19 éve alatt mindig, az Ady Endre-szavalóverseny volt. Ezt az idén – drámatagozatunk lévén – országos drámai és megyei normál kategóriában hirdettük meg. Már országosan ismert művészek, médiasztárok is emlékezhetnek a régi Ady-napokra, amelynek győzteseit – minden évben – elvisszük egy hosszabb Ady-túrára (Érdmindszent, Nagykároly, Zilah, Csucsa, Nagyvárad, Debrecen, illetve Budapest – Ady Múzeum, Liget szanatórium, emléktábla, sírkert). A párizsi Ady út, amellyel teljes lehetne a „szellemidézés”, anyagiak miatt hiúsult meg. Filmet is készítettünk Adyról, az emlékhelyekről.
2004. január 27-én biztosan megemlékezünk Ady halálának 85. évfordulójáról is, és akkor felutazunk a sírjához. Mi most a születését ünnepeltük.
Meglepő volt, hogy az írás tanúsága szerint a témát igényesen körbejáró újságíró (hiszen megnézte az interneten az Ady nevét viselő iskolák honlapjait) ilyen felületesen, csak a maga igazát bizonyító dolgokat látta, láttatta olvasóival. Mi sem találkoztunk sem Kő Andrással, sem egyetlen magyar országos lap újságírójával aznap, a születésnapján a szülőháznál, mégsem vontunk le ebből messzemenő következtetést, hacsak azt nem, amiben teljesen egyetértünk a szerzővel, hogy Magyarország nem emlékezett meg méltóképpen Ady Endre születésének e jeles évfordulójáról. (A szülőház tele volt az erdélyi iskolák és intézmények koszorúival, látogatóival.)
Örömmel venném, ha soraimat közölnék, elsősorban a mi diákjaink, a mi debreceni közvéleményünk számára, éppen pedagógiai okokból. Önöket pedig szeretettel várjuk egész éves rendezvényeinkre az Ady-ák Gálára és a jövő évi Ady-hét alkalmából.
Rózsavölgyi Gábor
igazgató, Ady Endre Gimnázium, Debrecen
*
Szívből örülök, hogy a debreceni Ady Endre Gimnázium vonatkozásában nem olyan sötét a kép, amilyennek hittem, sőt példaértékű! Ettől azonban a tények még tények maradnak. Az ország nyolc (információ: Információs és Informatikai Központ, Győr) Ady Endre nevét viselő középfokú iskolája közül csak a ráckeveiek tették le koszorújukat a nevezetes napon a költő sírjára. A hivatalos szervek pedig fülük botját sem mozgatták. Félek, hogy a Fiumei úti temetőben az idő tájt arra járók is hasonló következtetéseket vontak le, mint én, jóllehet az írásban magam nem következtettem, csak – még egyszer –: tényekről beszéltem.
K. A.
***
Terror, ház, kormány
Az utóbbi hetekben egyre erősödő támadás éri a Terror Házát. A cél nyilvánvaló: a kormány minden emléket szeretne felszámolni, mely elődpártjának szennyes múltjára utal. A támadás ürügye rendkívül álságos: a Terror Házában nagyobb területe van a kommunizmus bűneinek, mint a nyilasérának. De hiszen ez érthető, ha arra gondolunk, hogy a nyilas uralom szerencsére csak pár hónapig tartott, míg az azt követő kommunista diktatúra 45 évig. Az Andrássy út 60. alatti épületnek éppen az a különlegessége, hogy két egymást követő terrrorista diktatúra ugyanott rendezte be a főhadiszállását: míg 1944-ben nyilas brigantik strázsáltak a ház előtt, 1945 után kék parolis ávósok; a váltáskor sokan csak átöltöztek. És azért nem történik utalás az 1919-es „dicsőséges” 133 nap alatti szörnyű terrorról, mivel azok nem ebben az épületben történtek.
A Terror Háza azonban nem egyedülálló a maga nemében. Prágában van a Kommunizmus Múzeuma (www.muzeumkommunismu.cz), és van egy-egy hasonló létesítmény a három balti köztársaságban is, melyeket röviddel a felszabadulásuk után, a 90-es években alapítottak. Vilniusban, a volt KGB-főhadiszállás épületében helyezték el a múzeumot, Rigában pedig az óváros főterén egy új épületet emeltek, és itt hozták létre a Lettország Megszállásának (1940–1991) Múzeumát. Ebben Lettország XX. századi történelmének három egymást követő megszállását arányosan reprezentálták (az 1940–41-es első szovjet megszállás foglalja el a legkisebb helyet, az ezt követő 1941–44-es náci megszállás kétszer akkora, míg az 1944–91-es második szovjet megszállás mintegy hatszor akkora területet kapott). A hátborzongató szörnyűségek talán még borzalmasabbak, mint a Terror Házában bemutatottak, és foglalkoznak a gulágokra hurcoltak sorsával is. A múzeumot teljesen az állam finanszírozza, a belépés ingyenes, és évente 35-40 ezer látogatója van. (A Terror Házát az elmúlt 11 hónapban 300 ezren látogatták.) Ezen kívül vándorkiállításokat is szerveznek, adatbázist állítottak össze, honlapjuk van (www.occupationsmuseum.lv), kutatási programot folytatnak, és szemináriumokat, valamint kurzusokat tartanak, főleg történelemtanárok részére. Ezeknek az intézményeknek a létjogosultságát, vagy akár az anyagi támogatását ott senki sem meri megkérdőjelezni: túl elevenek még az emlékek, és kevés az ellendrukker. Aki mégis megtenné, az napok alatt eltűnne a közéletből. E múzeumok létrehozásának célja éppen az volt, hogy soha senki ne felejtse, milyen gyilkos és kegyetlen elnyomással próbáltak meg kiirtani egy népet, egy világmegváltó eszme nevében.
Nálunk a Terror Háza elleni főhangadók azok közül kerülnek ki, akik vagy saját maguk, vagy rokonaik révén érintettek voltak a terror és a diktatúra alkalmazásában és fenntartásában, egyesek ott is teljesítettek szolgálatot, mások pedig sajtóbeli szereplésükkel vettek részt koncepciós ügyek elindításában (Pócspetri), és így közvetve bűnösök mások halálában vagy megkínzásában. Helyükben én nem hangoskodnék; mélyen hallgatnék.
Korda Géza Szeged
***
Levél László Csaba minisztertől
Mindenféle gyanúsítgatásra alapot adó cikk jelent meg a Magyar Nemzet keddi számában. A lap a Postabank, illetve a Földhitel- és Jelzálogbank privatizációs tanácsadójának kiválasztásáról írt cikkében azt sejteti, hogy a tendereket azért nyerte meg a Concorde Értékpapír Rt., mert vezetője, Jaksity György tőkepiaci tanácsadó testületem tagja.
Jaksity György a Budapesti Értéktőzsde elnöke, ezért legalábbis furcsa lett volna, ha nem lett volna tagja a tőzsdeélénkítő csomag kidolgozására létrejött bizottságnak. A tőkepiaci tanácsadó testületnek 18 tagja van, közülük ketten olyan cégeket vezetnek, amelyek ugyanezeken a tendereken veszítettek.
A tenderrel kapcsolatos gyanúsítgatást megalapozandó a Magyar Nemzet megjegyzi, hogy többször is megjelentem a Budapesti Értéktőzsde rendezvényein, amelynek vezetője Jaksity György.
Hivatalba lépésem óta többször részt vettem a Budapesti Értéktőzsde rendezvényein, mert fontos feladatomnak tartom a tőzsde élénkítését. Ezt a célt szolgálta a tőkepiaci tanácsadó testület megalakítása és a tőzsdei szereplések. Támogatom a Budapesti Értéktőzsde vezetésének tőzsdefejlesztési koncepcióját, mert a hatékony tőkepiac léte és működése a magyar állampolgárok érdekeit szolgálja, ez teszi lehetővé, hogy a lakosság megtakarított pénze – akár közvetlenül tőzsdei befektetésekben, akár befektetési alapokban, akár bankban tartsák azt – megfelelően fialjon.
László Csaba pénzügyminiszter
***
Drága nagyszülők!
Nagy öröm ért benneteket. Igaz, a beígért mértékű nyugdíjemelés elmarad, de sebaj, lesz nektek internetes portál, mert a kormány szívén viseli sorsotokat. Hogy ez micsoda nagy dolog, el se tudjátok képzelni! Nyugdíjasoknak, direkt és csak nekik!
De hogy fel tudjatok készülni a fogadására, néhány dolgot meg kell tennetek. Először is, akinek még nincs számítógépe, az sürgősen szerezzen be egyet, igen jó áron, százezerért már egész jó masinát lehet venni. (Az igényesebbek notebookot vehetnek négyszázezerért.) Igényeljetek valamelyik szolgáltatótól internetes vonalat, ami piaci kínálatból nem nehéz, de azért tegyetek félre úgy ötvenezret a bekötésre, a havidíjra meg ilyenekre. (Ha nincs telefonotok, előbb azt igényeljetek.) No, ha technikailag már fel vagytok készülve, akkor sürgősen iratkozzatok be egy tanfolyamra, mert gondolom, az elmúlt ötven évben nem nagyon volt időtök ilyesmire, nagyon olcsó oktatások vannak, úgy százezret szánjatok rá. Nincs is más dolgotok, ha mindez megvan, mint várjatok a portál megnyitására. Azok a nagyik persze előnyben vannak, akik unokáikkal egy háztartásban élnek, ott már biztos van legalább egy gép, nem is kell mást tenni, mint az éj leple alatt besurranni az unoka szobájába és önfeledten szörfözni a neten, nektek már úgyis elég néhány óra alvás, nem igaz? Itt a Kánaán, megtudhatjátok, milyen módon pályázhattok, meg egyáltalán, nem is nyugdíjas az, aki nem halad a korral. Hogy ettől még nem jut kenyérre, tejre, gyógyszerre? Kit érdekel?!
Zsédelyné László Ildikó Monor
***
Czakó István pápai prelátus (Eger): Január 4-i számukban az MTI közlése nyomán közreadták, hogy a polgári körök székháza számára a Szövetség a Nemzetért Alapítvány szerződést kötött egy VIII. kerületi ingatlan megvásárlására. Az ingatlant százmillió forintért vették egy külföldi társaságtól. A lap olvasóit bizonyára érdekelné, hogy miféle külföldi társaság volt az, amely Budapest belterületén hozzájutott egy ingatlanhoz. Köztudott, hogy Magyarországon minden ingatlant államosítottak. Ki adta el, és mennyiért az állami ingatlant és kinek, hogy azt egy magyar egyesületnek most már vissza kell vásárolni?
*
Kazal Kolos intézményigazgató (Veszprém): 2002. december 12-én az jelent meg lapjukban, hogy Veszprémben (december 6-ról 7-re virradóra) megfagyott egy hajléktalan. A vizsgálatok lezárultak a veszprémi Szociális Gondozási Központban. B. L. 45 éves hajléktalant két éve vették gondozásba mint utcai hajléktalant. Már hoszszú ideje az utcán élt, több társával együtt töltötte az éjszakákat közterületen. A fenti napon is így történt, ezen az éjszakán a hőmérséklet +8 Celsius-fok volt, tehát kihűlésről nem lehetett szó. A rendőrségi boncolás egyértelműen megállapította, hogy a halál oka szív- és keringési probléma volt. Nevezett lakótársai reggel észlelték társuk állapotát, ők értesítették a rendőrséget, és nem úgy találtak rá az utcán. Intézményünk rendszeresen tartja a kapcsolatot az utcán élő hajléktalanokkal, és az egyik legfontosabb célja az utcán élők életben tartása.
*
Székely Sándor (Pécs): Hány nómenklatúra van? Jobbágyi Gábor január 6-i írása elején Glatz Ferencre utal, és őt választja alapkőnek. A „leghangosabb magyaroktól” óv, akik a titkos nómenklatúra megbízottai lehetnek. Erre a titkos nómenklatúrára nem volt szüksége a régi (állampárti) hatalomnak, mert nemcsak a különböző szolgálatok voltak kötelesek a rendszert védeni, hanem minden párttag is. Amit a szerző harmadikként említ, az a minden hatalmi csoportosulás körül hemzsegő bennfentesek hada. A mai pártok körül is feltűntek az ilyen alakok, valójában karrieristák. Nem küldöttek voltak, hanem jövevények. Pozsgay, Szűrös, Németh félreállása (-állítása) a koncért tülekedők sikere, akik megtagadva régi (hamis) istenüket, az új keresésében akadálynak látták a nagyobbakat, különbeket. A hatalomért tolongók az MSZP soraiban is ugyanúgy nyüzsögtek, nyüzsögnek, mint bármely más pártban. Nincs itt semmiféle titkos, mindenható szervezet, mely miatt félni kellene, mely a hangosakat szétküldené a tisztességesek leigázására. Ne keressünk ott is ellenséget, ahol nincs, ne higgyünk a valódi nómenklatúratag Glatz Ferencnek. A karrieristák nem ügynökök, ha ártalmasak is. Főleg nem azok, akik néha hangosabban hirdetik az igaz igét. Fölösleges velük riogatni a nemzeti oldalt.
*
Dr. K. Lívia (Budapest): Január 17-i számukban Politikai pszichiátria nem létezett? címmel dr. Szabó Pál debreceni docens levelét hozzák, aki azt állítja, hogy az elektrosokkot altatásban és izomellazítók adása után alkalmazzák. Állítom, hogy a hatvanas években több ízben láttam ilyen kezelést. Szó sem volt arról, hogy a beteget elaltatták volna, illetve izomellazítást alkalmaztak volna. Az elmegyógyászok kérdésemre, hogy ez nem fájdalmas-e a betegnek, azt válaszolták, hogy ez nem fáj. Látványnak ijesztő! Dr. Pákh Tibort nemcsak hogy így „kezelték” – egészséges volta ellenére –, hanem előtte, a szeme láttára kezeltek másokat is. Lehet, hogy dr. Szabó Pál nem ezt teszi, de amit a saját szememmel láttam, arról nem tud lebeszélni.
*
Dr. Fantha Éva (Budapest): Néhány éve jegyet rendeltünk a Fesztivál Zenekar ingyenes hangversenyére. A jegyek megérkeztek, a hangverseny jó volt. Azóta, miután a címünk a birtokukban van, nagy gyakorisággal érkeznek a zenekart reklámozó prospektusok. Az egyik levélben Fischer Iván azt kérte, hogy vegyek részt egy ülősztrájkban elvbarátja, Demszky Gábor ellen tüntetve, aki nem volt elég bőkezű a zenekarral. Most megdöbbenve látom Koncertpódium vagy lövészárok? című cikküket olvasva (Magyar Nemzet, jan. 18.), hogy milyen alantas eszközökkel próbálja Fischer Iván lejáratni a többi zenekart, és milyen hamis adatokat közöl az anyagi támogatásukról. Üzenem, hogy a közönség kegyeit jobban elnyerné, ha kevesebbet költene felesleges levélpropagandára és a nemtelen politikai vádaskodás helyett inkább a zenére koncentrálna – egyébként kiváló zenekarával.
*
Faragó Károly (Dunavarsány): Csillag István gazdasági miniszter azt nyilatkozta, hogy a Peugeot francia autógyár azért választotta létesítendő új üzemének színhelyéül Szlovákiát, mert hazánkban magasak a minimálbérek. Ennek természetesen az előző kormány az oka. Még mindig működik a kontraszelekció; olyanok kerülnek felelős beosztásba, akik a legalapvetőbb számtani műveletet, az öszszeadást sem ismerik. Adja össze Csillag miniszter egy átlagpolgár egyhavi kiadásainak, ennivalójának, utazásának, fűtésének, világításának és a többinek költségeit, s azonnal kiderül, hogy milyen „sok” az a bruttó ötvenezer forint. Ennyi pénz csupán az éhenhalás megakadályozására elegendő, semmi másra. Ennyi pénzből nem lehet lakásra, autóra, bútorra spórolni, de még ruházkodásra sem jut belőle. Az előző kormány belátta ezt, és intézkedett, hogy fokozatosan felemelje az európai szinthez képest szégyenletesen alacsony, úgynevezett minimálbéreket.