Elefántcsontparton az egyre jobban elhúzódó harcok újabb állomásaként már az ország nyugati területén is komoly összecsapások törtek ki, amely arra utal, hogy a kora őszi puccskísérletet követően egyre szélesebbé válnak a belháború frontjai. A Franciaországtól 1960-ban függetlenné vált Elefántcsontpart közel négy évtizeden keresztül volt azon kevés egykori gyarmatok egyike, ahol semmilyen komolyabb katonai beavatkozásra nem volt szükség. Aztán 1999-ben mégis dörögni kezdtek a fegyverek, mivel a hadsereg élén álló Robert Guei irányításával puccskísérletet hajtottak végre. Véget ért a biztonság időszaka, s az összecsapásoknak végül Guei is áldozatául esett.
Az újabb erőszakhullám szeptember 19-én tört ki, amikor fegyveres összecsapások kezdődtek a lázadók és a kormányerők között.
A kormánnyal szemben álló és további vérfürdőket beígérő veterán katonatisztek akkor azt állították, nem államcsínyt kívántak végrehajtani, csupán nyugalmazásuk ellen tiltakoznak. Ennek drámai formáját választották, hiszen az incidensek néhány napon belül több száz áldozatot követeltek. Az eseményeket mindvégig puccskísérletnek minősítő kormány bár pillanatokon belül bejelentette, hogy a lázadást sikerült letörnie, a helyzet mégsem normalizálódott.
Jelenleg három különböző lázadó csoport harcol a jelenlegi elnök, Laurent Gbagbo erői ellen, és a zendülők a 16 millió lakosú és több mint háromszázezer négyzetkilométeres afrikai ország területének mintegy felét tartják ellenőrzésük alatt. Gbagbo újévi beszédében leszögezte: a nemzetek közössége őt támogatja a lázadókkal szemben, és harcolni fog mindaddig, amíg az ország vissza nem nyeri területi integritását. Az államfőt, aki 2000-ben vitatott körülmények között nyerte meg a választásokat, a lázadók azzal vádolják, hogy szándékosan próbálja egymással szembefordítani az országban élő különböző etnikai csoportokat. Ennek ellenére a nemzetközi közvélemény egy pillanatig sem támogatta a lázadókat, az ENSZ pedig – miközben tárgyalásokat sürgetett – támogatásáról is biztosította az elnököt. Franciaország pedig igen határozottan, már a belpolitikai válság kitörésekor föllépett egykori gyarmatán, növelve ott állomásozó erőinek létszámát. Így az egyes jelentések szerint Libériából is érkező lázadóknak a francia kontingenssel kell szembenézniük, amikor a fontos kikötővárosokat ostromolják. Mindez rávilágít, hogy a két szomszédos s egyaránt kaotikus ország viszonya is számos fenyegető jelet hordoz magában. Decemberben mindenesetre több összetűzés történt a zendülők és az Abidjan megsegítésére felvonultatott francia erők között, akik a hónap második felében már komolyabb lépésekre kényszerültek a terjeszkedő puccsistákkal szemben. A felkelőkkel szembeni egyértelmű nemzetközi szembenállás érthető, hiszen a létfontosságú tengerparti város eleste nemcsak az Elefántcsontpart feletti ellenőrzés megszerzését jelentené a felkelőknek, hanem az egész térségre is komoly kihatással lenne.
Ennek első jele, hogy már most olyan humanitárius katasztrófával fenyeget Elefántcsontpart instabilitása, amely komolyan megrendíthetné a környező országokat is. Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) szerint a problémákat a lakóhelyükről elüldözöttek egyre növekvő száma, illetve az ország kakaóültetvényein dolgozó külföldiek egyre veszélyeztetettebbé váló helyzete okozhatja, amelyet csak súlyosbít az erősödő idegenellenesség. Ráadásul az elhúzódó háború miatt a WFP segélyprogramjai is akadoznak, illetve szünetelnek, holott korábban a szervezet háromszázezer embernek nyújtott rendszeres támogatást. A pánikszerűen menekülő lakosság helyzetének normalizálására tehát egyelőre kevés az esély.
víz
Újjászülethetnek a Homokhátság kiszáradt tavai
