Hogyan boldogul egy merev, hierarchikus rendszerben, ha valamit meg szeretne tudni?
– Igyekszem nagyon körültekintően eljárni. A legfontosabb, hogy az elszánt kíváncsisághoz, igazságkereséshez társuljon nagyfokú embertisztelet és a másfajta vélemény megértésére, megbecsülésére való törekevés. Az esetek nagy százalékában kiderül, hogy a másik oldalon nemcsak értelmes és szintén elkötelezett ember áll, akinek érzelmeit és szakmai képességeit tisztelem, hanem talpig becsületes ember is. Természetesen ennek ellenkezőjére is számos példát tudnék mondani. Ugyanakkor az is világos, hogy ha szakmailag felkészültnek, nézeteimet nyíltan vállalónak és korrektnek látnak, akkor hasonlóan reagálnak. Ezzel együtt nem tagadom, hogy a politikai és katonai szempontból érzékeny témák kutatása, az érdekvédelmi munka és a médiaszereplések során számos esetben kerültem olyan helyzetbe, amikor kőkemény harcot kellett vívnom inkompetens és inkorrekt emberekkel.
– Vannak-e személyes élményei a katonaságról?
– Először 1980–81-ben szolgáltam 11 hónapot a hírhedt kalocsai harminchetes forradalmi ezrednél. Az akkori jogszabálynak megfelelően ide kerültek az országból a jogi és közgazdasági egyetemekre előfelvételt nyert fiatalok. Ma is rendkívül fontosnak tartom az ekkor szerzett társadalmi, emberi, szocializációs tapasztalataimat. A hadseregben szerzett élményeim nyolcvan százaléka azonban negatív volt. A sorkatonai szolgálat kényszerű elfogadása élethelyzetemhez, lelkiállapotomhoz, fejlődésemhez igazodó döntés volt. Csak később, a második behívóm idején jutottam el odáig, hogy írásban mondtam nemet a katonai szolgálatra, kijelentve, hogy ennek következményeit is vállalom. Hogy nem álltam ezért bíróság elé, az annak köszönhető, hogy közbejött a rendszerváltozás. Így lehetőségem nyílt polgári szolgálat teljesítésére.
– Mikor találkozott először sorkatonaságot megtagadó fiatalokkal?
– A nyolcvanas évek elején szülővárosomban, Sopronban. Egy katolikus összejövetelen egy egyetemista azt mondta, számára a „ne ölj!” bibliai parancsa azt is jelenti, hogy ne vonuljon be katonának. Megrázó volt számomra, hogy meggyőződése miatt börtön, később diplomásként segédmunkási lét lett a büntetése, mint ahogy hasonlóan cselekvő társait is meghurcolták. Ők a Bokor római katolikus bázisközösség tagjai voltak. Közülük harmincan tagadták meg a sorkatonai szolgálatot.
– Ma is torokszorító, amit a Századvég Kiadó gondozásában megjelent kötetében leír erről. A katonai bíróságokon megtartott tárgyalásra rabszállítón, megbilincselve vitték a fiatalokat. Esélyük sem volt arra, hogy megértessék a katonai ügyésszel, de még a védelmükre kirendelt ügyvéddel sem, hogy mit jelent számukra a lelkiismeret. Tettükért egy és három év közötti börtönbüntetésre ítélték őket.
– Sokukhoz máig tartó személyes barátság fűz. Így végigkísérhettem a katonai szolgálat elutasítását megelőző lelki vívódás, a döntés, a bírósági tárgyalás, a baracskai időszak, a szabadulás és a rendszerváltozás utáni rehabilitáció szakaszait. Személyükben és a később megismert, a katonaságot szintén elutasító Jehova tanúi, nazarénusok és adventisták személyében olyan embereket ismertem meg, akik a hitükért, az erőszakmentességért tudatosan vállalták a retorziót.
– Azt számításba vehették, hogy a hatalom majd bosszút áll rajtuk. De számíthattak-e megértésre a katolikus egyháztól?
– Sajnos nem. A katonai szolgálat megtagadói között sokkal több Jehova tanúját őriztek Baracskán, mint katolikust. Ám nem őket, hanem a Bokor mozgalom tagjait tekintette veszélyesnek az Állami Egyházügyi Hivatal és a katolikus egyház. Az állam attól félt, hogy ez a polgári ellenállás hathat a magyar katolikusokra, illetve a Varsói Szerződés más országainak fiataljaira. De tartottak a Szabad Európa Rádió és a szamizdatirodalom nyilvánosságától is, amely figyelemmel kísérte a mozgalom ügyét. A Bokor vezetőjét, a korábban bebörtönzött Bulányi Györgyöt nem kis részben éppen ezért közösítette ki egyháza, és minősítette „szektásnak”. A mozgalmat perifériára szorították.
– Hogyan alakult a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadók későbbi sorsa?
– Először azt sikerült elérni, hogy a börtönben Biblia-olvasásért ne kapjanak fogdát, azután 1989. március elején kiengedték őket, a folyamatban lévő pereket pedig felfüggesztették. A rendszerváltozás után igyekeztünk elérni jogi rehabilitációjukat, ez többségük esetében sikerült is. Többen közülük egyetemet végeztek, vagy érdeklődésüknek megfelelő szakmai képzésben vettek részt, és magasan kvalifikált szakemberként állami vagy egyházi intézményekben kaptak állást. Pozitív irányba változott a róluk alkotott társadalmi közvélekedés is. A Bokor mozgalmat és a katonai szolgálat megtagadását illetően a magyar katolikus egyház kemény és kiközösítő álláspontja lényegében változatlan maradt. Vezetőinek figyelmét nyilván elkerülte más európai egyházak gyakorlata, amelyek kifejezetten a polgári szolgálatot részesítik előnyben, ezt tartják az erőszakmentes, Jézust követő magatartásnak.
– Bő tízesztendőnyi tapasztalat halmozódott fel a polgári szolgálattal kapcsolatban Magyarországon. Képes betölteni humánus szerepét? Érdemes volt érte küzdeni?
– Ez nem lehet kérdéses. A törvényalkotó alapvető lelkiismereti jogot szentesített, és ezt alkalmazzák a gyakorlatban. Több tízezer hadköteles fiú teljesíthette a kényszerkatonaság helyett a kényszerű polgári szolgálatot. Mindkettő rossz, de a közöttük lévő különbség hatalmas. Meggyőződésem, hogy az egyéni sorsok ezreinek jobbra fordulásán túl mindez hozzájárul a kevésbé militáns társadalomfejlődéshez, és esélyt ad egy erőszakmentesebb kultúra elterjedésére. Mindez akkor is igaz, ha a polgári szolgálatot teljesíteni óhajtók kérvényeinek legalább harminc százalékát elutasítják, és ha az 1989-ben meghozott törvény felemásra sikeredett, mert sem az alanyi jogon való választhatóság, sem az időtartam, sem pedig az illetményrendszer nem megfelelően szabályozott mind a mai napig. A polgári szolgálat teljesítésének feltételrendszere sokat finomodott az elmúlt évtizedben, de elgondolkodtató, hogy például az előző kormány idején lett a legrosszabb a katonai szolgálathoz képest a polgári szolgálat időtartamának aránya, vagy hogy a kétgyermekes polgári szolgálatosok továbbra is szolgálatra kötelezettek, szemben a hasonló helyzetben lévő sorkatonákkal. A megnyugtató megoldást az egyén és az állam számára az általános hadkötelezettség eltörlése, az önkéntes, hivatásos hadsereg felállítása fogja meghozni. A hatalom erre először a NATO-népszavazás előtt tett ígéretet…
– A polgári szolgálat kizárólag lelkiismereti okból engedélyezhető. Hogyan lehet ebben a kérdésben dönteni?
– A nemzetközi jogi irodalom is adós a lelkiismeret és a lelkiismereti ok használható definíciójával. A polgári szolgálat bevezetését követő ötödik évben az Alkotmánybíróság kísérletet tett a meghatározására, de bonyolult körmondata a gyakorlatban nehezen és félreérthetően alkalmazható. A kérelmező, zömükben 18–23 éves hadköteleseknek kell írásos nyilatkozatot tenniük lelkiismeretük és a katonai szolgálat viszonyáról. Ráadásul a polgári szolgálat bevezetése óta a kérelmet elbíráló hatóságok, továbbá fellebbezés esetén a bíróságok a jogszabályt úgy értelmezik, hogy a lelkiismereti ok megalapozottságát a kérelmezőnek kell bizonyítania. A törvény azonban éppen ennek ellenkezőjét mondja: a bizonyítási teher az elbíráló hatóságon nyugszik. Ha a hatóság nem tud bizonyítani, akkor meg kellene adnia a polgári szolgálatos engedélyt.
– Ha ma az a kérdés nálunk, hogy repülővel vagy közúton szállítsák-e az ismeretlen nációjú zsoldosokat a kiképzőhelyre, van értelme egyáltalán erőszakmentességről, pacifizmusról beszélni?
– A világban lévő természetes rendnek az erőszak, a hadsereg csak az egyik pólusa. Egy alkotmányos, demokratikus társadalomban a civil lét, a jogok, a lelkiismereti és szólásszabadság, a személyes elkötelezettség fontosabb eligazodási pont lehet az emberek számára.
– Akik a levegőben lógó Irak elleni háború ellen tüntetnek, pacifisták vagy más irányzatokhoz tartoznak?
– Döntő többségük nem pacifista. A pacifisták ugyanis minden körülmények között ellenzik a háborút, a sorkatonai szolgálatot, az önvédelemhez való jogot, a hadsereg fenntartását. A háború ellen demonstráló állampolgárok úgy ítélik meg, hogy ebben a konkrét helyzetben nincs meg a háború kirobbantásának feltétele, az igazságtalan háború lenne, a hangoztatott célok pedig nem fedik a valódiakat.
– 1996. május 31-én az Alba Kör három tagja, köztük ön is tiltakozásul odaláncolta magát a Nyugati pályaudvarról induló, NATO-t támogató propagandaszerelvény sínpárja elé. Más módon nem tudták kifejezésre juttatni véleményüket?
– Türelmesen és kitartóan igyekeztünk eljutni a nyilvánossághoz, hiszen tudatában voltunk annak, hogy a csatlakozás és az azt megelőző népszavazás nemcsak katonapolitikai, hanem a civil társadalom életminőségét hosszú távra meghatározó döntés lesz. A hazai elektronikus és írott sajtóban korlátozottan engedték megszólalni a NATO-csatlakozás ellenzőit. Az egyoldalú tájékoztatás és a közvélemény manipulálása nyilvánvaló volt.
– Az egyetlen lehetőség a sínhez láncolás maradt?
– Ez egy hétszáz fős, pártokon felül álló, erőszakellenes szervezet pontosan kidolgozott, aktív polgári engedetlenségi akciója volt. Ezzel már muszáj volt a sajtónak foglalkoznia. A rangos amerikai, angol, francia lapok az ügy hátterét, a felmerülő kételyeket, a jogsértést is érdemben tárgyalták.
– Ön rendszeres jelentésírója az 1997-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Nemzetközi Kampány a Taposóaknák Betiltásáért Mozgalomnak. Miből áll a munkája?
– A feladat elvállalásakor úgy gondoltam, hogy egyhetes munka vár rám. Azóta a negyedik aknajelentésen dolgozom, de úgy érzem, hogy a munka szinte vég nélküli, és főmunkaidőben is folytatható lenne. Magyarországon a föld – mint mindenhol, ahol a második világháborúban harcok voltak – tele van még fel nem robbant lőszerekkel. Tavaly például 1142 aknát, köztük 15 élesaknát találtak. Az élesaknák mintegy 20 százaléka a volt szovjet katonai objektumok átvizsgálása során került elő. Azonban „aknakutatásom” ennél sokkal kiterjedtebb, hiszen a kérdéskörnek nemzetközi, külpolitikai, katonai, jogi, környezetvédelmi vonatkozásai is vannak hazai, regionális és szövetségesi szinten egyaránt. Rá kellett döbbennem, hogy az önfeláldozó aknafelszedők és a zöldhatáron távozó disszidensek életét egyaránt megrövidítő aknák története Magyarországon megíratlan. Beleszerettem a témába, és elhatároztam, hogy megírom szerteágazó történetét.
– Amíg megszállott ország voltunk, az emberek nyikkanni sem mertek, hogy békeidőben a katonai objektumokat lakott területek szomszédságába telepítették, erdőt, mezőt felvonulási tereppé változtattak. Ez már a múlt?
– Sajnos nem. Azt is csak sejtjük, hogy a szovjet csapatok milyen iszonyatos szennyet hagytak maguk után. De arról nem beszél senki, hogy nemcsak a hadieszközgyártás az egyik leginkább környezetszennyező iparág, hanem a hazai és a bérlövészeten részt vevő külföldi katonák gyakorlatai is. A Nyugat-Európában természet- és környezetvédelmi szempontból már elképzelhetetlen gyakorlatok a mi egészségünket rongálják. Több mint elszomorító az is, hogy szövetségesi kötelezettségből és rosszul felfogott hazaszeretetből eredően természetvédelmi területekre, a Zengőre és a Bükkbe telepítenek nagy teljesítményű lokátorokat. És vajon ki tudja, hogy az 1995 vége óta amerikai használatban lévő Taszárt, valamint más hazai katonai repülőtereket milyen fegyverek fogadására tették alkalmassá, vagy éppen milyen fegyvereket tárolnak most is ott?
Dr. Csapody Tamás jogász, szociológus, a politikatudomány kandidátusa, a SOTE Magatartás-tudományi Intézetének adjunktusa. Bibó-szakkollégista és a kollégium egyik volt igazgatója. Az Eötvös József Alapítvány, az MTA–Soros-alapítvány, majd a Magyar Tudományért Alapítvány támogatásával a szolgálatmegtagadás és a polgári szolgálat kérdéskörét, valamint a vajdasági békecsoportokat, illetve a NATO-csatlakozás témáját kutatta. A Kelet–Nyugat Párbeszéd Hálózat Körnek, a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, a Halálbüntetést Ellenzők Ligájának és az Alba Körnek, valamint a Balkán Békéjéért Mozgalomnak az alapító tagja. Részt vett a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának munkájában. Jelenleg nem tartozik egyetlen szervezethez sem. A Századvég Kiadó gondozásában jelent meg az utóbbi húsz évet átfogó Civil forgatókönyvek című tanulmánykötete.
Orbán Balázs
Orbán Balázs: Olyan közösségi terekre van szükség, ahol nem a gúny, a szétverés és a sunyiság az úr
