In memoriam

Mindenekelőtt gyermekorvos volt. Élete középpontjában a kicsinyek testi-lelki egészségének ügye állt, eköré gyűltek egyre gazdagodó életművének elemei. Mindent megmozgatott a legkisebbekért, elmenve ügyükben az éppen adott „világ” határáig. 1990 előtt klinikai, majd házi gyermekorvos, a gyermek-egészségügyi alapellátás, a fogyatékos gyermekek, a családsegítés, az anya- és gyermekvédelem és a kapcsolódó szociális kérdések fáradhatatlan munkása, szervezője. 1990 után először megyei szintű egészségügyi vezető. 1992-től szíve megállásáig a református egyház által visszakapott Bethesda Gyermekkórház főigazgató főorvosa. Itt lelte meg élete nagy feladatát. Fel volt vértezve minden tudással és tapasztalattal, de egyedülállóan alkalmassá nagyszerű emberi adottságai tették minderre. Lénye, szava a mindenkiben meglévő jót szólongatta, mozgósította. Ez a hatása még a vele kapcsolatban álló hivatali embereket, állami vezetőket sem kerülte el. Persze akadtak, akik számára elviselhetetlen volt, mert tiszta lényével öntudatlanul is leleplezte kisszerűségüket, önzésüket, dölyfüket.
Egyszerű titka mégsem kiváló adottságaiban rejlett, hanem törhetetlen hitében. Bár neki is fájt, ami másnak, ő sem tudta mindig azonnal, hogyan lehet majd kilábalni az aktuális bajból, de csüggedtségéből hite mindig kiemelte. Hite, ami éltetően kisugárzott, egyre szélesebben, áthatva családot, munkahelyi és egyházi közösséget, nemzetet.
A magyar gyermekgyógyászat és kórházügy kiemelkedő tekintélyű személyisége volt. Mindig szakszerűségre törekedett. Ugyanakkor nagyszerűen tudott érdeket képviselni, a szó jó értelmében lobbizni. Hasznát látta ennek saját kórházán túl a gyermekgyógyászati szakma, a gyermekkórházak és klinikák, a magyar kórházügy is. Soha nem hagyta figyelmen kívül a többi érintett jogos érdekeit.
Egyháza elkötelezett fia volt. A református egyházat dicséri, hogy felismerte tagja tehetségét, aki viszonzásul bizonyította: hit és vallás összefér orvostudománnyal, korszerű gyógyítással és hatékony gazdálkodással, szakszerű intézményvezetéssel, rendkívüli innovatív készséggel. Mi több: egy zavarba ejtően sajátos minőség keletkezett így. Az erkölcsileg megalapozott, szakmailag megfelelő, gazdaságilag kezelhető, közjóval összeegyeztethető magánosítás eddig egyedülállóan sikeres – immár tízéves – példája a magyar egészségügyben.
Ökumenikus szellem hatotta át. A katolikus Szent Ferenc Kórház munkatársai úgy érezték, hogy a Bethesda után rögtön ők következnek a szívében. Nélküle nem is lettek volna talán úrrá nehézségeiken. Első szóra vállalta, hogy segíti a Budai Irgalmasrendi Kórház és az „új” ORFI megszületését. Mély bölcsessége, óriási tapasztalatai, együttműködő és kommunikatív készsége, határozottsága révén újabb közös kudarc helyett új remény, ígéret született. Folyamatosan szorgalmazta az egyházi kórházak és a mögöttük álló egyházak tervszerű együttműködését. Mindent megtett azért, hogy ezek az intézetek organikusan illeszkedjenek a magyar egészségügybe. Egyedülálló, ahogy ő és munkatársai óriási „ellenszélben” néhány hónap alatt megteremtették a megégett gyermekek ellátásának központját a Bethesdában. Ő volt a garancia a mosdósi gyógyintézet átvételének sikerére is, amelynek integrálásán, nagy ívű programján az utolsó pillanatig dolgozott.
Nem volt magányos harcos. Szerető családja, hivatásában is társ felesége, három gyermeke mellett sok nagyszerű munkatársa, számos barátja és tisztelője is lett az idők folyamán. Elismeréseket is kapott – méltán. Megkapta az egészségügy és a nemzet legnagyobb elismeréseit, így a Batthyány–Strattmann- és a Széchenyi-díjat is.
A legnemesebb és a legteljesebb értelemben rendszerváltoztató ember volt. Amit ő csinált, az jelenti a valódi rendszerváltozást. Ahogy tágult a tér, nőttek a lehetőségek, úgy ment előre. Birtokba vette, humanizálta és a transzcendentális dimenziók felé megnyitotta az egyéni és közösségi élet különféle tereit. Ez nem megy könnyen, gyorsan, mint a földi hatalmasságok rendszerváltása. Csak nehezen, lassan: ez a kicsik, de igazak útja.
Gondokkal terhelt, de boldog, életszerető ember volt. Kétsége sem lehetett afelől, hogy fontos ügyet szolgál, s hogy múlhatatlanul szükség van rá. Azt csinálta, amit az Építőmester neki szánt a Műből. Tudjuk, hogy a dolgát derekasan végezte. Csak azt nem sejtettük, hogy már a végére ért.
Dizseri Tamást ma 13 órakor temetik az érdi köztemetőben.