CD-üzletet a Philips ásta alá – állítja egy elkeseredett magyarországi lemezcég vezetője, mert amióta megjelentek az olcsó, számítógép nélkül működő, egyszerű CD-másoló berendezések, egyszerűen nem lehet gátat szabni a kalózkereskedelemnek. Az CD-felvevő és -lejátszó készülék megalkotója, a Philips azonban komolytalannak tartja a vádat.
– A mi berendezésünkkel csak olyan másolat készíthető, amelyet már nem lehet sokszorosítani. Minden fogyasztó legálisan készíthet saját magának egy másolatot, az üres CD vagy DVD árában pedig benne van az átalányjogdíj, tehát minden teljesen törvényes – mondja Blazsevácz Péter, a Philips magyar képviseletének kommunikációs igazgatója. (A jogdíj egy EU-konform jogszabály értelmében minden hanghordozó árába be van építve.)
Tény: a tömeges méretekben előállított CD-másolatok nem a Philips készülékeivel készülnek, hanem számítógépes rendszerekkel, legtöbbször otthon egy egyszerű személyi számítógép CD-íróján. A lemezkiadók megnyugtatására és a korrektség miatt persze tudni kell, hogy elsősorban – egyelőre – nem az egyedi másolók zsebelik ki a szórakoztatóipar cégeit, hanem a kalózhálózatok, de azok nem a szaküzletekben kapható gépekkel dolgoznak. Kétségtelen azonban, hogy a magas színvonalú technika az utóbbi években annyira jelen van a mindennapokban, a fiatal generáció pedig oly mértékben fogékony rá, hogy egy iskolai számítástechnika szakkör résztvevői között is több év letöltendő börtönbüntetést lehetne kiosztani a szerzői jogok megsértése miatt. Nincs kód, amelyet ne lehetne megfejteni, nincs védelem, amelyet – pusztán szenvedélyből – ne kellene feltörni. Mindent le lehet másolni, és ha több példány van valamiből, akkor el lehet adni. A technika eljutott az emberekhez, de a költővel szólva, Prométheuszra rágyújtották az erdőt.
A világ nagy lemezkiadói több mint 5 milliárd dollárt veszítettek tavaly a kalózkiadások és az internetes letöltések miatt, a szoftverforgalmazók és a filmgyárak még ennél is többet.
– Nem hátrálunk meg! – jelentette ki a napokban Jay Berman, a multinacionális lemezkiadók szövetségének (The International Federation of the Phonographic Industry) elnöke, és arra emlékeztetett, hogy a szervezet az elmúlt évben világszerte 55 illegális CD-gyárat számoltatott fel, és megközelítőleg 34 millió kalózlemezt koboztatott el. Ám a nagy hamisítóhálózatok elleni harc sikerét némiképp beárnyékolja, hogy a legjelentősebb fenyegetés a jövőben nem a szervezett csoportok részéről érkezik majd: az interneten az mp3 fájlok, filmek vagy szoftverek letöltésével naponta milliószor sértenek szerzői jogot, a ma már nemzetközi szabványnak tekinthető mp3 zenei digitális fájlformátum pedig gyakorlatilag mindannyiunk számára elérhetővé tette, hogy a kiváló minőségű illegális audiomásolatokhoz kockázat nélkül, otthonunkból, a karosszékben ülve jussunk hozzá.
Nem jobb a helyzet a filmek másolása terén sem. A közkeletűvé váló video-fájlformátumok és a mind elterjedtebb, gyors, széles sávú internetelérés itt is robbanást okozott az illegális másolatok piacán. (Néhány hete Norvégiában bíróság elé állították Jon Johansen tizenöt éves diákot, aki a vád szerint részt vett egy másolásvédett DVD-k sokszorosítására alkalmas szoftver létrehozásában, de bizonyítékok hiányában felmentették.)
A nagy lemezkiadók folyamatosan letiltatják az mp3 fájlokat tartalmazó internetes oldalakat, a crackerek pedig ellencsapásként folyamatosan feltörik a lemezkiadó társaságok honlapját, legutóbb a RIAA (Record Industry Association of America) site-ját tették használhatatlanná.
Ezzel mit sem törődve a multik vállvetve küzdenek a fájl-megosztást hirdető hálózatok ellen (vagyis azok ellen, akik a zene- és filmanyag egymás közti csereberéjét propagálják, súlyos károkat okozva ezzel a jogtiszta CD-k értékesítésével foglalatoskodó kiadóknak). Az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) jelenleg négy ilyen (Kazaa, Aimster, Morpheus és a Grokster) ingyenes zeneszolgáltató ellen nyújtott be keresetet szerzői jogok megsértése miatt. (Emlékezetes, hogy a hasonló, Napster zeneportált 2001 júliusában a nagyobb lemezcégeknek sikerült bezáratniuk.) Válaszul a Kazaa tulajdonosa, a Sharman Networks is beperelte a kiadókat és az amerikai filmszövetséget (Motion Picture Association of America), mert azok – szerinte – törvénytelenül védik pozíciójukat, illetve szövetkeztek a felhasználók közti új technológia ellehetetlenítésére. A digitális hálózatok úgy vélik, hogy minden multi kiadó csak egy lejárt lemez, mert nem hajlandó tudomásul venni, hogy az embereknek már nem kell CD-ket és DVD-ket vásárolniuk ahhoz, ha ki akarnak kapcsolódni. A Sharman Networks „nagyvonalúságának” bizonyítékaként együttműködést ajánlott a zeneterjesztőknek. Ebben arra kérte az ellenfeleket, hogy fogadják el a digitális piac újrafelosztását. A társaságok azonban nem egyezkednek, az ellenük folyó pert is csak időhúzásnak tartják, amely a kalózkodást segíti.
– Nem különösebben meglepő, ha a filmstúdiók és a lemeztársaságok nem óhajtanak együttműködni egy olyan céggel, amely éveken át kirabolta őket – mondta a Washington Timesnak Matthew Oppenheim, a kiadók szervezetének alelnöke.
A brit napilap, a Guardian sommás megállapítása szerint viszont a „filmstúdiók az utóbbi pár évet a kalózkereskedelem miatti siránkozással töltötték ahelyett, hogy nézhető filmeket készítettek volna”. A lemezkiadók ezzel szemben nemcsak panaszkodtak, hanem agresszív kampányt folytattak a hamisítók és a fájlmegosztást propagálók ellen, és dollármilliókat áldoztak bírósági perekre. Fejlesztették on-line szolgáltatásaikat, amelyek annak ellenére, hogy nem ingyenesek, néhány százalékkal mégiscsak csökkentették a törvénysértően letöltögetők táborát. Az adatok azonban még mindig elrettentőek: az illegális csereberét lehetővé tevő Kazaa szoftverét eddig csupán Amerikában 160 millióan töltötték le, míg az előfizetős site-okat mindössze 300 ezren választották.
A kiadók a szolgáltatások fejlesztésével csábítgatják a zenerajongókat, mondván, portáljaik áttekinthetőbbek, színvonalasabbak, mint az illegális zeneoldalaké.
– A zene megvásárlásának könnyebbnek kell lennie, mint a lopásnak – jelentette ki Steve Grady, az EMI vezetője.
A szórakoztatóipar nagyvállalatai egyre inkább a színvonal emelését tartják megoldásnak, vagyis a „perek helyett jó üzlet” elvet érvényesítik.
Mindez azt is jelzi, hogy a nagyvállalatok a békés, gazdasági megoldást keresik. Az illegális kereskedelem persze tovább virágzik, egyelőre az internetes letöltések mellett a kalóz-CD-k és -DVD-k piaca is virágzik, sőt az olcsón beszerezhető üres adathordozók miatt az utóbbi időkben reneszánszát éli. A helyzetet jellemzi, hogy a rendőrségi szakértők már-már a drogüzlethez hasonlítják a másolóipart.
Valószínű, hogy a szervezett bűnözés a prostitúcióból és a drogból származó pénzt helyezi át az illegális kereskedelembe – írta nemrég a brit Guardian. Az Egyesült Államokban, de Nagy-Britanniában is külön ügyosztály, az Országos Hi-tech Bűnözési Egység kutatja a jól szervezett kalózhálózatokat. A Warez nevű, két éve részben felszámolt illegális másoló-terjesztő csoport például több mint 1500 embert foglalkoztatott. Egyik alszervezete, a rejtélyes nevű Drink or Die főként a játékprogram-terjesztőket károsította meg több tízmillió dollárral. Persze a játékszoftver-kiadók még így is óriási haszonhoz jutnak. A világ legnagyobb független kiadója, az Electronic Arts forgalma évi 2,5 milliárd dollár.
Ha a hamisítás Magyarországon arányaiban kisebb is, mégis jelentős veszteséget okoz a terjesztőknek. Magyarországon egyelőre nem az mp3, hanem az illegális CD-másolatok okozzák a legnagyobb kárt a kiadóknak. Rendőrségi információk szerint mostanában havonta 15-20 ügyet adnak át az ügyészségnek. Az érdi rendőrkapitányságon jelenleg letartóztatásban van két férfi, aki szórólapon hirdette „üzlete” kínálatát: mintegy 6000 különféle hanghordozót, DVD-t és szoftvert hamisítottak. „Csomagküldő” szolgálatuk segítségével az ország minden pontján kereskedtek, mintegy 50 milliós kárt okozva. Az elkövetőknek valószínűleg nem volt kapcsolatuk egyetlen kalózhálózattal sem. A rendőrség szerint nagyon sok fiatal kereskedik hamis CD-kel, ráadásul a látszatra sem ügyelve az árut postán küldik el megrendelőiknek.
A rendőrség erőfeszítései ellenére a fekete szórakoztatóipar felszámolása egyelőre kilátástalannak tűnik. Tavaly 15 millió illegális másolat készült, illetve került be az országba, míg üzletben az előző évhez képest 2 millióval kevesebb hanglemezt, mindössze 5,5 milliót vásároltak, ellenben 22 millió üres hanghordozót adtak el.
Bár a Mahasz szerint a másolás legnagyobb vesztese a muzsika, a vásárlók mégis úgy vélik, a zene mindenkié. Dr. Musinger Ágnes, a Mahasz vezetője szerint minden jogi eszköz adott ahhoz, hogy a törvénysértéseket meg lehessen szüntetni, de a végrehajtás nem elég hatékony, a büntetési tételek pedig nem elég elrettentőek. Első alkalommal a bíróság ugyanis általában pénzbírságot szab ki a törvénytelenül kereskedőkre, a visszaesők már felfüggesztett szabadságvesztést kapnak, de csak a nagy kárt okozókat ítélik letöltendő börtönbüntetésre. A rendőrségi vezetők pedig amiatt panaszkodnak, hogy nem áll rendelkezésükre megfelelő apparátus, nincs lehetőségük titkosszolgálati eszközök használatára, így semmi esélyük a bandák felszámolására. A razziák alkalmával már messziről felismerik őket a kalózok, akiket ha el is fognak, másnapra újabbak állnak a helyükre.
Megfigyelők szerint a szerzői és szomszédos jogok megsértésének Szodomája és Gomorrája néhány egyetem és számos nagyvállalat gépterme, sok vidéki hardverkereskedő üzlete, de legfőképpen a budapesti Petőfi Csarnok bolhapiaca, amelyet a hazai szórakoztatóipar – egy kiadós dózerolás után – legszívesebben sóval hintene be.
Az illegális CD-kereskedelem fellegvárában vásárolja meg a legújabb játékprogramokat gyermekei számára a BMW-vel közlekedő budai vállalatvezető, a filmőrült vidéki melós, de az egyetemista zenerajongó is. A piacon a gyógyszervényeket kínáló nyugdíjas, használt legót és apu régi Playboy-gyűjteményét áruló diák, mozgalmi idők kincset érő kitüntetéseit áruba bocsátó felnőtt mellett nem lehet nem észrevenni azt a 20-30 hátizsákos-mobilos srácot, akik körbejárnak a területen, és razzia esetén egy mozdulattal át tudják társuknak hajítani a cuccot a kerítésen. (Értesüléseink szerint egy hálózati futár vagy díler 1 milliót is megkereshet havonta minden befektetés nélkül.)
A bolhapiacon CD-t választani – biztonsági okokból – csak katalógus segítségével lehet, viszont a hanglemezekbe bele lehet hallgatni. Ez óriási előnyt jelent a szakboltokkal szemben, ahol csak néhány lemezből kaphatunk ízelítőt. (Ráadásul az üzletben nem lehet kibontani a celofánból a 6000–7000 forintos lemezt, ha otthon kiderül, hogy hibás, csak akkor veszik vissza, ha nem bontottuk fel. Kicsomagolás nélkül viszont – paranormális képességek hiányában – kissé körülményes megállapítani, hogy hibás-e a lemez.)
– A főként Bulgáriából és Ukrajnából átcsempészett illegális áru minősége az eredetivel megegyezik, sem a borítón, sem a lemezcímkén nem látszik, hogy hamisítvánnyal van dolgunk – állítja Molnár Gyula alezredes, a XIV. kerületi rendőrkapitányság gazdaságvédelmi alosztályának vezetője. – Csupán a lemez belső ívén lévő kódból tudja megállapítani a szakértő, hogy a lemez nem eredeti.
A bolhapiacon széles a választék. Gyakori, hogy a moziban még nem játszott filmek itt már DVD-n kaphatók, és még magyar nyelvű tartalomismertető is van hozzá. A forgalmazók által marketingszempontból visszatartott kiadványok a Pecsában már hónapokkal a megjelenés előtt feltűnnek, itt megvan minden játék, amivel a nyugat-európai kissrácok játszanak. A kvázi hanglemezkiadóként működő kalózok népszerű együttesek életművének sorozatban való kiadására is vállalkoznak, válogatáslemezeik sokszor a kiadókénál jobb ízlésről tanúskodnak, bónusz trackekkel töltik ki a lemez fennmaradó játékidejét, ami egy gyári kiadványnál nem szokás.
Hogy miért vásárolnak az emberek inkább a feketepiacon, mint az üzletekben? A fentiek és természetesen a szemtelenül alacsony ár miatt. A hanglemez 1000 forint, a játék 1200, DVD-t pedig a bolti ár harmadáért lehet kapni. A kiadók meg sem tudják közelíteni ezt az összeget. Összehasonlításul egy belvárosi szakboltban egy új kiadású könnyűzenei CD leggyakoribb ára 5690 forint. Az árak egyébként követhetetlenek, a nagy kiadók között is előfordul 2000–3000 forintos különbség. Példa: a The Cure együttes 1985-ös Head On The Door című albuma 5490 forint, míg a Depeche Mode ugyanebben az évben megjelent lemeze 3450 forint. A second hand üzletek árfekvése sem túl kedvező. Ám a vásárlók által követelt árcsökkentés sem tűnik járható útnak: az egyik kiadó tavaly levitte árait, de ennek következtében elveszítette piacvezető pozícióját.
Egy másik multi, az AOL Time-Warner magyarországi ügyvezető igazgatója, Pásztor László úgy látja: nincs az az árcsökkenés, amely megakadályozná az illegális másolatok terjedését. Tavaly az árak mérséklésével párhuzamosan az átlagpéldányszám is csökkent, ami a jogdíjak, hirdetési és gyártási költségek emelkedésével együtt tovább fokozta a kiadók nehézségeit.
Dr. Gyertyánfy Péter, az Artisjus főigazgatójának elmondása szerint eközben a jogdíjak az utóbbi években csupán az infláció mértékének megfelelően emelkedtek. Ehhez hozzátehetjük, hogy a hanghordozók ára jelentősen csökkent, így az egyszeri vásárló nehezen érti, mi kerül egy lemezen 5000–6000 forintba. A szervezet tájékoztatása szerint egy ötezer forintos lemez ára tartalmazza a 25 százalék áfát, a 700–900 forintos szerzői jogdíjat, a 2 százalék kulturális járulékot, a kiadó költségét (gyártás, stúdióbérlés, marketing), a legnagyobb összetevő azonban a 30 százalékos kiskereskedelmi árrés, a 300 forintos terjesztési költség, a kiadó haszna lemezenként bruttó 540 forint, de nyereséges üzlethez legalább 10 000 hanghordozót el kell adni.
A hazai kiadók attól tartanak, hogy az igazi feketeleves még hátravan: sokan úgy vélik, a kalózmásolatokkal szemben az internetes fájlcserék „mozgalma” Magyarországra még be sem gyűrűzött. Hogy mit hozhat a jövő? A kiadók és a kalózok háborújának valószínűleg a hanghordozók válnak áldozatává. Nem kell Jules Verne-i képzelőerő annak előrejelzéséhez, hogy néhány év múlva búcsút mondunk az ezüstszínű korongoknak, és csak fájlokat fogunk letölteni az mp3-lejátszóba.
– A jövőben kisebb kiadók lesznek, minden átterelődik az internetre, és sajnos nem lesz „kézzel fogható” a zene – véli Szekeres Judit, az EMI magyarországi ügyvezető igazgatója.
Informatikusok szerint ez azért volna előnyös és kényelmes, mert nyomon követhetők lesznek a letöltések, és védettebbé válhat a másolás. A borúlátók szerint azonban épp emiatt még az eddiginél is nagyobb mértékű szerzői jogsértésekre és az internetes kalózkodás fokozódására kell számítani. Ehhez elég szemügyre venni az illegális szoftverkereskedelem adatait.
A hazai 2 milliárd forintos piacon évente kb. 300 ezer játékprogramot adnak el jogszerűen (Csehországban kétszer ennyit), de ez a teljes forgalomnak csupán 5 százaléka. A „maradék” 95 százalék a kalózok piaci részesedése.
– Ha csak 5-6 százalékkal csökkenne az illegális terjesztés, a szoftverforgalmazók már megdupláznák árbevételüket – mondja Kiss György, aki az Ecobit Kft. ügyvezető igazgatója és a Multimédia Szövetség elnöke. A játékszoftvereket azonban nem védi olyan hatékony marketingszervezet, mint az üzleti szoftverek felett őrködő BSA, amely példátlanul agresszív kampányával felére csökkentette a kalózkiadások használatát. (Az üzleti szoftverek illegális használata egyébként büntetőjogilag szigorúbb megítélés alá esik, mint a zene- vagy a játékprogram-hamisítás, mert az előbbi esetén a felhasználónak haszna származik az illegális másolat használatából, míg az utóbbi esetben csak a szórakoztatási igényt elégíti ki.) A játékok felügyelete nehezebb feladat, ami a Multimédia Szövetségre marad. Ez a szervezet, egyelőre, nem büszkélkedhet sikerekkel. Pedig a legtöbb multinacionális kiadó a tiszta piacot szabja feltételül a széles körű terjesztésnek, és a szoftverek magyar nyelvű változatát is csak ebben az esetben fejlesztik ki. A magyar programpiac tehát jelenleg hátrányokat szenved. Kiss György elnöknek azonban új tervei vannak a kereskedelmi viszonyok rendezésére és a legális szoftverek népszerűsítésére. Az új játékokat internetes kávézókban lehet majd kipróbálni, mielőtt a vásárlók kifizetik értük a kalózmásolatnál tízszer magasabb, 10–12 ezer forintos árat. A cégek szolgáltatásaik bővítésével – tanácsadással, akciókkal – igyekeznek rávenni az embereket a legális szoftverek vásárlására, és a BSA-tól eltérően nem fenyegetni akarják a felhasználókat, hanem pozitív üzenetekkel próbálják megváltoztatni az informatikai morált. Kérdés, melyik a hatékonyabb módszer?
Az erőszakos kampánynak valószínűleg nagyobb visszhangja van a médiában, és a bűnüldözőket is hatékonyabb munkára sarkallja. A lemezkiadók tartanak attól, hogy a zeneiparra is a szoftvergyártók pokoljárása vár. A még nagyobb káoszt megelőzendő az amerikai lemezkiadók szövetsége, a BSA és a számítástechnikai gyártók néhány hete megállapodtak az internetes fájlcserélők elleni közös fellépésről. Az együttműködés, amely hamarosan világméretűvé válhat, orwelli jövőképet sejtet, ám a szerzői jogok őreinek egyelőre aligha van más választásuk.
***
Az mp3 olyan számítógépeken használt fájlformátum, amely az mpeg layer 3 nevezetű tömörítési eljárás eredményeként jön létre. Az eredeti CD minőségű hangfájlt az mp3-készítő program különböző algoritmusok segítségével egy jóval kisebb méretű adatállománynyá tömöríti. Ez lejátszható minden hangkártyával rendelkező számítógépen, illetve erre a célra kifejlesztett mp3-lejátszón. Az mp3 CD közeli minőségben szólaltatható meg.
A fájl minősége az ún. bitrate-től függ. Minél nagyobb ez a szám, annál jobb a minőség, de nagyobb lesz a fájl mérete is. (Ha egy CD minőségű zeneszámot 128 000-es bitrate használatával tömörítünk, akkor az mp3 fájl mérete az eredeti méretnek kb. az egytizede lesz, míg 256 000-es bitrate használatával kb. az egyötöde. A 64 000-es bitrate már észrevehetően rosszabb minőséget eredményez, az ennél is alacsonyabb mutatójú zene már csupán Sokol rádió minőségben szól.)
A lemezkiadók „vírusává” az mp3 1997–98 körül vált, amikor az interneten már 26 ezer oldalról lehetett hangfájlokat letölteni. A CD-forgalmazók nagy bánatára ekkor még több zenekar, mint pl. a Beastie Boys is népszerűsítette az mp3-at, jelenleg a „nagyok” közül pedig Robbie Williams támogatja a zenei kalózkodást. A tömörítési eljárás rohamosan terjedt. A fájlok kis mérete miatt a világhálóról bárki letöltheti és továbbküldheti azokat (éppúgy, ahogy szöveget vagy képet küldünk), és nem utolsó szempont, hogy a számítógép merevlemezén sem foglal sok helyet.
Az úgynevezett file-sharing (fájlmegosztó) eljárás egy szoftver segítségével lehetővé teszi, hogy a felhasználók egymás között cserélgethessék hangfelvételeiket. Ez rendkívül kedvelt az internetezők körében. (Korábban ezen az elgondoláson alapult a ma már a Bertelsmann tulajdonába került Napster.) Néhány éve megjelentek az első, walkman méretű mp3-lejátszók is, amelyek segítségével el lehetett szakadni a számítógéptől, és a zene „hordozhatóvá” vált (1998 végén már hét nemzetközi cég gyártott ilyen készüléket, az egyik első a már-már legendás Rio Player). A lemeztársaságok megpróbáltak fellépni a berendezés gyártói ellen, mire több technikai szakember védelmébe vette a walkman megjelenéséhez mérhető technikai fejlesztést. Ma már olyan lejátszókat is gyártanak, amelyek akár 65 órányi zenét is képesek tárolni.
origo.hu
Jön az új KRESZ: végre szabályozzák az elektromos rollereket is
