Remény a tanyáknak

Felértékelődött a tanyavilág a szegények körében. A rendszerváltás óta tízezrek költöztek ki a városok panelnegyedeiből az alföldi külterületre. Főleg a magas fűtésszámlák elől „szöktek” a csendes vidékre. Lepusztult tanyát már egymillió forintért is lehet venni, és a lakótelepi összkomfortért kapott pénzt ráköltötték az öreg épületekre. A beruházásnak az volt az ára, hogy tőke és szakértelem nélkül kezdtek a szőlőműveléshez, őszibarack-termesztéshez. A kirajzók többségét a megszűnő gyárak munkásseregei alkotják. Többnyire teljes csőd követte a vállalkozásukat, szociális segélyre szorultak, tovább növelték az idős korukra gondoskodásra szorulók táborát. Ez a réteg a hátrányos helyzetűeknek csak egyik vonulata – a másik a családalapító fiataloké. Gyerekeik napi négy-nyolc kilométert gyalogolnak, míg eljutnak az iskolába, vagy elkésnek, ha busszal közlekednek; akacsony színvonalú az idegennyelv-tanítás; némelyikük az internetet csak hírből ismeri.
A helyi önkormányzatok felkérésére kutatók gyűjtötték egybe a kellemetlen hatásokat és folyamatokat a homokháti térségben, amihez Mórahalom központtal tizenöt falu tartozik. Főleg azt vizsgálták, mivel lehet helyben maradásra bírni az ott élőket. A Homokhátság az ország legnagyobb tanyás körzete, Csongrád megye délnyugati részét foglalja magába, és negyvenötezer lakosából húszezer tanyán él. Jellemző a kutatók alaposságára, hogy tízezer tanyára juttattak el kérdőívet. Bizonyára vaskos szociológiai tanulmányok is születnek majd az átvilágításból, de ezúttal nem elégedtek meg a tanulságokkal, a felfedezések sorsa túlmutat az elméleten.
A térség fideszes országgyűlési képviselője, Nógrádi Zoltán vezetésével a tettek mezejére léptek. Kísérletképpen létrehozták Mórahalom, Szatymaz, Röszke és Kelebia környékén a tanyagondnoki hálózatot az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium támogatásával. E szolgálat nyolc hónapi munkáját értékelték a minap Mórahalmon. Az odasereglett szakembereknek az volt a véleménye, hogy a tanyagondnoki hálózat az egyik legjobb mentőöv a vidék elesettjeinek, akik népes tábort alkotnak. Az országos érdeklődésre számot tartó programban eddig huszonhárom tanyagondnok, illetve tanyafelelős vett részt. Több mint tízezer alkalommal vittek ebédet az időseknek, háromezer gyereket szállítottak iskolába, és négyezer magatehetetlen embernek intézték el az ügyes-bajos dolgát.
Mint minden statisztika, ez is csak a jéghegy csúcsát mutatja, hiszen a számok nem fejezik ki megfelelően, hogy miképp változott meg sok száz család életminősége. A karitatív mozgalomba beszállt az egyik mobil telefontársaság is. Háromszáz felújított telefonkészüléket adnak a homoktól elzárt öregeknek, és kedvezményes tarifacsomaggal járulnak hozzá, hogy csökkenjen az idősek magánya. A hetven-nyolcvan éves korosztály már nemigen tanulja meg a számítógép kezelését, ezért inkább a fiatalokra gondolva, az országban először, ebben a kistérségben fejlesztik ki a mikrohullámú informatikai hálózatot, amelyen keresztül a vonalas telefonnal nem rendelkezők is a világhálóhoz kapcsolódhatnak. A tanyagondnoki szolgálat bevezetését ajánlják valamennyi alföldi kistérségnek. Ehhez viszont a központi költségvetésből kell pénz, mert a helyi önkormányzatok büdzséjéből erre nemigen telik. Várhatóan más tanyás körzetek is élnek a lehetőséggel, mert 2003-tól a szociális törvénybe is beépítették a tanyagondnoki rendszert. Ebből következik, hogy bármelyik önkormányzat igényelheti az állami támogatást a hálózat működtetéséhez.
Fél évszázaddal ezelőtt szinte tűzzel-vassal pusztították a tanyavilágot, a termelőszövetkezetek táblásítása miatt rengeteg tanyát leromboltak. Varázsszónak számított a népességmegtartás, ami akkor legfeljebb annyit jelentett, hogy a külterületről a faluba terelték az embereket. Hazánkban jelenleg csaknem négyszázezren élnek külterületen. Csak néha kerülnek az országos figyelem középpontjába. Olykor már az is eredménynek számít, hogy időnként legalább hallatnak magukról.