Bubut nem akarták beengedni nevelőanyjával az iskolai farsangra. Az ember ezekben az emberi jogos, diszkriminációérzékeny időkben minden ilyesmire felkapja a fejét, főleg, ha tudja: a harmadik osztályos Bubu a magatartászavaros, deviáns gyerekek iskolai farsangjára vágyakozott. Bubu ráadásul egy ideje magántanuló – korábban abba az osztályba járt, amely a diákmulatságra készült. Társai kedvelték és szerették, felbukkanását azóta is hangos tetszésnyilvánítással fogadják. Édesapja, Burkus József festőművész végül is kézen fogta csemetéjét, és elvitte a rendezvényre, de megfogadta: nem hagyja annyiban a dolgot. Az affér a Kincsesház Általános Iskola békásmegyeri intézményében történt, s az iskolavezetés meg a szülők közötti vita máig nem jutott nyugvópontra. Még Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa is megkísérelte a felek között az egyeztetést, s egy ideig úgy is tűnt, hogy lehetséges is a békéltetés – ez azonban hiú ábrándnak bizonyult: Burkusék szerint csak az idő telt vele.
Az intézményvezető, Szabó Ágnes a sajtó jelenlétében fogadta a szülőket, a megbeszélés nem volt mentes az indulatoktól. A farsangról való eltanácsolás indoka előbb az volt, hogy „zártkörű rendezvényről” van szó – ez azonban gyenge érvnek látszott, a magántanuló ugyanis éppúgy az iskola növendéke, az intézmény az önkormányzattal kötött szerződés alapján felveszi utána a fejkvótát, sőt heti tíz órányi foglalkoztatást is kell biztosítania a magántanuló számára. Némi idő után azonban kiderült, hogy a konfrontáció mögött szakmai és személyes ellentétek is meghúzódhatnak: Bubu nevelőanyja, édesapjának élettársa, Berta Éva ugyanis egy évvel ezelőtt még az intézmény pedagógusa volt. Szabó Ágnes tehát volt kolléganőjét – s nem a kisfiút – tiltotta ki az iskolai farsangról, mondván: a szerepcsere „feszültséget okoz”, a pedagógusokhoz erősen kötődő gyerekeket megzavarja „Éva néni” felbukkanása Bubu anyukájának szerepkörében, amit nem tudnának feldolgozni.
Az érvelés szépséghibája, hogy Berta Évát a gyerekek már több ízben láthatták iskolai rendezvényeken új minőségében; továbbá aggályos, hogy egy pedagógiai megfontolás vajon felülírhatja-e a nevelőszülői jogokat. Forrt a levegő az igazgatói irodában, csupán Bubu keresgette lelkesen kedvenc könyvében az autókat, s ha egyet-egyet megtalált, lelkesen közölte mindenkivel. Az intézményvezető végső aduként az iskolahálózat fenntartójára, Rab Andrásra hivatkozott, a diszkriminatívnak ítélt eljárás mellett a pedagógiai szolgáltatással is elégedetlen szülők pedig közölték: ha nem szolgáltatnak nekik személyes elégtételt, peres úton fogják érvényesíteni igazukat.
Rab András a Kincsesház iskola óbudai központjában fogadott. Magániskolája Budapesten három, vidéken két „telephellyel” működik. A halmozottan hátrányos, deviáns gyerekek utolsó menedéke ez a hálózat: az állami iskolarendszer sem a depresszív, sem a hiperaktív gyerekekkel nem tud igazán mit kezdeni. Vad dolgokat is híresztelnek e körökben – egy szülő például határozottan állítja, hogy a Havanna lakótelepi intézményben táblát akasztottak egy gyerek nyakába azzal a felirattal: „Üss meg, mert hülye vagyok!”
Az iskolahálózat tulajdonosa nem tudott ilyen esetről, s mindjárt felhívta a figyelmet: az általuk istápolt gyerekek szülei fokozottan érzékenyek, nem ritkák a viták, a gyerekek egy része pedig kifejezetten deprimált családi környezetből érkezik. Missziójuk természetéből fakadóan nem kerülik a konfliktusokat: sőt, iskoláikat is „problémás” helyeken – Békásmegyeren, a Havanna lakótelepen – működtetik. Úgy látja: ezek a gyerekek kiszorultak a közoktatásból: a deviáns, agresszív, depresszív, hiperaktív nebulókat nem tolerálják a „normál” osztályok. (Míg beszélgettünk, az egyik hiperaktív fiú fél tucatszor rontott be az irodába: sakkbajnokságot szervez, lelkesen tudósít minden újabb jelentkezőről.) A Kincsesházban gyógypedagógus, logopédus, esetenként konduktor is segíti e gyerekek felzárkóztatását. Iskolánként hat gyerek vehető fel; tizennyolc-húsz előjegyzés szokott lenni, idén viszont 470-en (!) állnak sorba. Rab András szerint a liberális kormányzás alatt a közoktatás intoleranciája ilyen mértékben meg szokott ugrani.
A családi alapozású magániskola tizennyolc éve működik, jelenleg alapítványi formában. A fejkvóta a költségeknek mindössze 60 százalékára elég – a maradék zömét a fővárosi önkormányzat, néhány közalapítvány, a brit nagykövetség és a londoni családi vállalkozásból (pedagógiai könyvkiadóból) visszaforgatott haszon fedezi. A szülői hozzájárulás nagyjából öt százalékra rúg – ez a gyerekek étkezését finanszírozza. Rab András szerint „hobbiból” üzemeltetik az iskolahálózatot; a Kincsesház nonprofit és nullszaldós. Ha szülő hoz alapítványi támogatást (amiként ez Burkusék esetében is megesett), azt kizárólag a gyerekekre fordítják. Kritika is érheti a fenntartót, hogy például milyen autóval jár, ezért bárki számára átlátható a gazdálkodás. „Mindent rajtam lehet leverni” – mondja Rab úr.
„A gyerekeknek rendes ellátásuk van, beleértve az internetet is” – büszkélkedett, aztán a 107 pedagógus alkalmazottról beszélt, meg arról, hogy nincs egyebük, mint a jó hírük. Az iskolahálózat a szülőkkel való nézeteltérésektől függetlenül is veszélyben van: a kormányzat szeptembertől csak a fejkvóta 30 százalékát adná, azonkívül ebben a tanévben még egyetlen forintot sem kaptak az oktatási tárcától. Az a szöveg, hogy a magániskolák szedjenek csak tandíjat – ám ez például a Havanna lakótelepen objektív akadályokba ütközik. S hogy mi lesz az eddig kezelt deviáns gyerekekkel, ha be kell zárni a Kincsesházat? Majd őket is gyógyszerezik, mint a most kiszorultakat. Nem egyszer előfordul, hogy egész levéllel szednek el a lurkóktól olyan, pszichológus által felírt tablettákat, amelyek már hivatalosan is drognak minősülnek. Cingár fiúcskák kettesével szednek olyan szereket, amelyből a csupaizom Ben Johnson egy tabletta miatt is lebukott; a Havanna lakótelepen pedig kilencéves drogdílerek is felbukkantak: ők nem büntethetők, ha fülön is csípik őket…
Bubu ügyében Rab András előbb megvédte intézményvezetőjét; vállalta a pedagógiai döntést, hogy a volt pedagógusi és a nevelőszülői szerep a gyermekek nyugalma érdekében nem keveredhet. Ez a kettős minőség a fenntartó szerint – aki maga is pszichológus és pedagógus – nem vállalható; jóindulatának jeleként azonban felajánlotta Bubunak, hogy a Laborcz utcai módszertani központban részesüljön a mozgásterápiát is tartalmazó, heti tízórányi foglalkoztatásban; az ottani gyerekek, mivel nem ismerik, nem kötődnek a nevelőanyához. A közös megegyezéssel kialakított magántanulói státust továbbra is fenntartotta volna, hiszen Bubu – bár a Kincsesházban szépen fejlődött – továbbra sem önellátó, nem tehető csoportba. Az oktatási jogok biztosa által végzett jószolgálati egyeztetés során Rab úr viszont már beleegyezett Szabó Ágnes intézményvezető leváltásába is – utána azonban napokon keresztül elérhetetlenné vált. Burkusék ekkor végképp megelégelték a huzavonát, s úgy döntöttek, jogi útra terelik az ügyet.
A farsangnak rég vége, ám változatlanul nyitott a kérdés: ki törődik Magyarországon a deviáns gyerekekkel?
origo.hu
Ezt elkapták a zsaruk: minden autós álma vált valóra – videó
