Vizi E. Szilveszter akadémiai elnök köszöntője után Schweitzer Józsefet illette az első szó – mint ahogyan ő maga fogalmazott: a vallástörténeti sorrendnek megfelelően először a rabbi szól –, s ő látszólag a különbözőségeket hangsúlyozta. A keresztény és a zsidó húsvétnak ugyanis első megközelítésben semmi köze nincsen egymáshoz, csupán a két ünnep közelítő egybeesése hozta magával a húsvét nevet. A zsidó húsvét, azaz pészach, szó szerint elkerülést jelent, utalva a héber bibliai hagyományra. Tudjuk, a fáraó nyakassága miatt Isten tíz csapást mért az egyiptomiakra, de a zsidókat megkímélte, lakhelyüket elkerülte a sötétség. Miután az Egyiptomban töltött utolsó éjszakán Mózes népe bekente az áldozati bárány vérével ajtajait, az elsőszülöttek országot sújtó halálától is megkímélte őket a halál angyala. A zsidók a kivonulásuk (görög–latin szóval: exodus) előtti estét már útra készen töltötték, együtt fogyasztva az áldozati bárányt, innen származik a széder este, az előírás szerinti vacsora hagyománya. Másnap a menekülő népet hiába üldözték az egyiptomiak, Mózes népe előtt szétvált a Vörös-tenger, míg az üldözőket elnyelték a habok. Mint az előadáson elhangzott, a húsvét a Biblia vagy tán a világ első nemzeti ünnepe, az első lépcsőfok, amely a zsidó népet kiemelte a természeti népek közül, és bevezette a szellemi istentisztelet alapelvét. Schweitzer József úgy fogalmazott: a pészach, az Egyiptomból való kivonulás feltehetőleg a világ egyik legrégibb szabadságünnepe.
A keresztény embernek az, hogy Jézus feltámadt, a hit legalapvetőbb tétele. A feltámadás átmenet a halálból az életbe, s éppúgy, mint a zsidó hagyományokban, a szabadulást (illetve az elkerülést, az átmenetet) jelképezi. Ilyen olvasatai is vannak ugyanis a pészach (pászka) szónak, s így is összekapcsolódik a zsidó és a keresztény szabadságünnep. Erdő Péter szavaival: Krisztus szenvedésével, kereszthalálával és feltámadásával megváltotta az emberiséget. Isten bárányaként megváltotta az egész világot, s ez a megváltás szabadulást jelent a bűntől és a haláltól, utat nyit az emberek örök boldogságába. A tudós érsek leszögezte: a feltámadás jelentőségét csak az Ószövetség összefüggésében érthetjük meg, hiszen – akár a pászkavacsorán – Jézus mint húsvéti bárány jelenik meg a keresztény szertartásokon. Ezt támasztja alá az is, hogy az újszövetségi szerző szerint az ószövetségi előírás teljesedett be Jézus kereszthalála körülményeiben is. A római módra keresztre feszített Krisztus lábát ugyanis nem törték el, így az ószövetségi előírás „csontot ne törjetek benne” parancsa vált valóra.
Felmerül a kérdés: keresztények és zsidók ugyanazt ünneplik-e húsvétkor? A válasz: egyszerre ugyanazt – a szabadulást és valami mást is, Jézus feltámadását. Az ünnep középpontjában ugyanis Isten szabadító szeretete áll. Így az Ószövetség és az Újszövetség húsvétja másról is szól, ám egyben közös üzenetet is hordoz. Izraelnek Isten szabadító szeretetét a szolgaságtól, a kereszténységnek Isten szabadító szeretetét a bűntől és a haláltól. A kereszt pedig a kereszténység legfontosabb jelképe, Isten dicsőségének a szimbóluma. A remény jelképe, Krisztus halálon aratott győzelmét ünnepli.
Az egyik hallgatósági kérdés a tudós főrabbihoz arra vonatkozott, vajon a ma embere át tudja-e érezni még, mit jelent a pészach vagy a széder este ősi tartalma. Schweitzer József a zsidó imádságok rendszerét egy hatalmas fa évgyűrűihez hasonlította, hiszen az évgyűrűk is csak egymásra épülhetnek, szilárdítva az egész lombozatot. Arra pedig, hogy ugyanazt az időszerű tartalmat érezték-e az emberek különböző korokban, történelmi példázattal élt. Hatvany báró a boldog békeidőkben feltehetőleg kissé avíttnak érezhette azt a fordulatot, hogy „minden nemzedékben ellenetek támadnak”. Unokája, Hatvany Lajos az 1940-es években már azt mondhatta erre: túl optimista volt a nagyapa.
A többnyire fiatalokból álló hallgatóság amúgy nem harsány, de érzékelhető tetszésnyilvánítással kísérte mindkét előadó beszédét, s a kérdések nem csupán a szimpátiáról, de a tájékozottságról is tanúskodtak. De tanúságot tettek a reagálások a közös gyökerek mellett a közös jövőbeli útkeresés esélyei mellett is. Hogy a béke, a közös cselekvés lehetősége csakis rajtunk múlik. Erdő Péter Jézus tanításaival utalt arra, hogy Isten az ember szabad akaratát tiszteletben tartja, ahogy a Megváltó fogalmazott: „Isten országa köztetek van.” A jó választása, a háborúk elkerülése tehát a mi szabad döntésünk és kötelességünk. Schweitzer József egy régi zsidó tanítást idézett, ami arról szól, hogy a múltban fából, kőből, vasból építettek hidakat, a jövőben pedig a hidak papírból fognak készülni, vagyis könyvekből, tudományból fogják a szellem, az intellektus, a tudás hídját építeni. A katolikus főpapot latinul pontifexnek, hídemelőnek hívják – mondta a főrabbi, s hozzáfűzte: úgy gondolja, mindketten ezt az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló hídépítést igyekeznek szolgálni.
origo.hu
Így teszik tönkre az egészséged az álmatlan éjszakák – 5 tuti módszer a pihentető alvásért
