A szellemek éjszaka járnak a temetőkben, a minap éppen a szocialista szellem járt a rákoskeresztúri sírkertben, s ha már ott volt, mindjárt le is rakta az emlékezés koszorúját a 301-es parcellánál. Megjegyzem, a szocialista szellem örökké a sötétben szokott járni, hol csak úgy gyalog, hol négy fekete autóban, a lényeg itt a sötétségen van, afféle szimbólum ez, a dialektikus hülyeség földi megfelelője.
Említett esetben állítólag Medgyessy miniszterelnök is ott volt a parcellalátogató szellem társaságában, bár az egyelőre nem biztos – a kormányszóvivő-helyettes asszony sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt, privátin csak annyit mondott, az lényeg, hogy valaki odatette a koszorút, és kész.
Kegyeleti esetekben azonban a téma nem ilyen egyszerű, mégiscsak illenék tudni, ki helyezte el azt a bizonyos koszorút, kit illet az elismerés. Kire kell felnéznünk mint sötét koszorúzóra, a szellemre vagy Medgyessy Péterre. A szellem esetén még rendjén lenne a dolog, ő munkaidőben van ilyenkor, de mit keres Magyarország miniszterelnöke az éjszakai vaksötétben a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájánál? (Hajnali négykor már ott volt a koszorú, az biztos.)
Medgyessy Péter a sötétben tapogatózik? Szép kis perspektíva az országnak… Miért nem jön ki végre a fényre? Nem volt elég a sötétségből? A céltalan, vaksi botorkálásból…?
Persze végül is mindegy, ki kódorog a vaksötétben, a szocialista szellem vagy a kegyelettől idvezült kormányfő, a lényeg, hogy valamelyiket (esetleg mindkettőt) bántja a fény. Esetleg csak szerények. Szégyenlősek. Nem szeretik a nyilvánosságot. Ki nem állhatják a gyászolókat. Kopjafaiszonyuk van. Bántja őket a fény.
Félnek.
origo.hu
Így fogták el a magyar kriminalisztika talán legkegyetlenebb sorozatgyilkosait
