Az október 4-i Hétvégi Magazin utolsó oldalán a Népek fiai című, Farkas Adrienne által jegyzett írásban szó esik a gödöllői premontrei gimnázium 44. sz. Rákóczi cserkészcsapat zászlajáról. Ez számos tévedést tartalmaz.
A teljes igazság a következő: a gödöllői gimnázium és nevelőintézet a háború után szovjet gyűjtőtáborként működött. A foglyok minden fellelhető papírt és textíliát egészségügyi célra használtak fel. Feltehetően egy jóérzésű valaki – hogy ettől megkímélje – magához vette a zászlót. Ez az ismeretlen hadifogolytárs a focsani táborban másod-, harmadszomszédom volt. A táborban diftéria, tífuszjárvány dühöngött, de az általános hasmenés is négy-öt áldozatot szedett naponta. A gyengeségtől egyensúlyukat vesztett emberek a latrina deszkáiról a gödörbe estek. Csúnya halál. Szomszédom két-három napig nem jelentkezett, vagy kórházba került, vagy a latrinába esett. Megnéztük szegényes motyóját, így került elő a zászló. Mivel magam is az intézet és gimnázium tanulója és a cserkészcsapat tagja voltam, a zászlót magamhoz vettem. Ez 1945 áprilisában történt.
Innen a hírhedt uszmányi táborba kerültem, ahol négy-hat hetenként lezabráltak. A zászlót hol a testemre csavarva, hol a barakkban elrejtve sikerült megőriznem. Egy sokadik zabrán azonban – 1946 júniusában – elvették tőlem. Augusztusban híre járt, hogy a tábor feloszlik: a zászlósok délre, az ennél magasabb rangúak északra kerülnek. Megtudtam, hogy a zászló a tábori raktárban van. Felkerestem a raktárost, és visszakönyörögtem a zászlót. Igaz, a könyörgést megfejeltem egy marék mahorkával.
Szeptemberben Borovicsibe kerültünk, ahol rendkívül kegyetlen viszonyok között éltünk. Úgy véltem, hogy a zászlót nem tudom megtartani, ezért azt átadtam Nádasi Alfonz bencés szerzetesnek, akinek tábori misefelszerelését még meghagyták, hogy használja oltárterítőként. Alfonzzal már Uszmányban közeli kapcsolatba kerültem. Ez 1946 októberében történt. November elején szétszórtak bennünket. Alfonztól is elvették a misefelszerelést, de a joglai gyűjtőtáborban – ahol ismét öszszekerültünk – visszakapta. Együtt kerültünk haza 1947. július 22-én. Elhatároztuk, hogy a tanév megkezdése után kivisszük a zászlót Gödöllőre.
Ez meg is történt.
Dr. Sóldos László
Budapest
origo.hu
Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes
