Családi sportautó Wankel-motorral

Hosszú hónapok várakozása után a múlt héten a Mazda bezummogott az új zoom-zoom modelljeivel, és bemutatta a hazai szaksajtónak a Mazda 3-as és a Mazda RX–8-as típusokat. A Mazda 3-as a korábbi 323-as szériát hivatott felváltani, míg az RX–8-as teljesen új szegmens az európai piacon. A japán autógyártó cég, amely egyben tagja a Premier Automotive Group konszernnek, új stratégiában mutatta be a legfrissebb modelljeit – ezt a stratégiát a társaság a Mazda 6-ossal indította el nagy sikerrel.

2003. 10. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kompakt családi autónak becézi a gyártó a Mazda 3-ast, de valójában a konkurenseknél nagyobb, és felszereltségében is jóval többet tud, mint a többi hasonló kategóriájú jármű. Már külső méretei is meggyőzik a nézőt, hogy a konkurenciának arcába csapták a kesztyűt: az új Volkswagen Golf, az új Opel Astra és a még nem ismert, átépített Ford Focus mellé a Mazda is felsorakoztatta haderejét: az eredmény 4420 milliméter hosszú és 2640 milliméter széles lett. A Mazda 3-as első körben két benzines motorral – az 1,6-os, 105 lóerős és a 2,0 literes, 150 lóerős – kerül forgalomba, de már gyártás alatt van az 1,4 literes, 75 lóerős is. Várhatóan jövőre kerül piacra a 90 lóerős és a 110 lovas dízel, valamint a négyajtós karosszériaváltozat is. A már megszokott irányba kezdték el tervezni a Mazda 3-ast a konstruktőrök, akik egy megbízható családi autót akartak a vevőknek teremteni: a külső méretek mellett a belső is igen tágra sikerült, s ez a családi funkcionalitást növeli. A padlólemez a PAG által megálmodott Volvo S40-es és az új Ford Focus alapja, míg a futóművet a Mazda 6-ostól vették át, némileg átdolgozva. A hatoson alapuló MacPherson rugós tagos első és a multilinkrendszerű hátsó felfüggesztések a menetstabilitás és a kényelem közötti kiváló egyensúlyt biztosítják. A Mazda 3-as robusztus fékrendszere érzékeny, lineáris fékerővel és a kategória egyik legrövidebb fékútjával szolgál. A 2,0 literes modellek elektrohidraulikus, az 1,6 literes változatok pedig hidraulikus szervókormánnyal készülnek. A karosszériát több helyen megerősítették, az NCAP tesztjeit még nem végezték ugyan el, de a Mazda 3-as a 4 csillagos minősítésnél várhatóan jobbat kap.
A biztonsági és a menetstabilitási erények mellett a komfortérzetet is növelték a mérnökök. Az ülések minden oldalról jól fogják az utazót, de sportosságuk mellett kényelmesek is. A kormány beállítása négy irányba történhet, ami az optimális autózás egyik alapfeltételévé vált mára. Az állítható magasságú ülés és a kormányoszlop mellett nagy hangsúlyt fektettek a kényelmi berendezések beépítésére is.
A Mazda a C szegmens 3-as modellje mellett az idei Automobil 2003 Budapesti Autószalonon bemutatja a közönségnek a legújabb teljes értékű, négyszemélyes sportautóját, az RX–8-ast is. A rotációs (Wankel-) motorral szerelt RX–8-as a Mazda legújabb és legegyedibb fejlesztése, a merész külső mellett merész belső dizájnt és meghajtást találhatnak a vásárlók. Mint ismeretes: a Wankel-motort rotációs elven működő bolygódugattyúk működtetik, ezt a motort először a német NSU Ro–80-as típusaiba szerelték, majd szó volt arról, hogy a Volkswagen a K70-es modellekbe rakja be. A fejlesztések során kiderült, hogy a Wankel-motor működtetése költséges a nem megoldott olajelégetés miatt. Akkoriban a katalizátorok még drágák voltak, így az olajégésből származó gázok tisztítását csupán drága platinaszálas katalizátorokkal tudták megoldani. A biztató elképzeléseket elvetették a tervezők, de a Mazda gyár megvette a licencet, és saját fejlesztésbe kezdett. Ennek révén több Wankel-motoros Mazda került eddig a piacra, de jobbára Japánban és az Egyesült Államokban értékesítették azokat.
Az átalakított és minden tekintetben a világ egyik legmegbízhatóbb meghajtásává épített Mazda Wankel Renesis motort kapta az RX–8-as új sportmodell is. Az elnevezés önmagában jelképezi a „forgódugatytyús motor (Rotary Engine) genezisét” és a Renesis forradalmian új forgódugattyús technikáját, amely a magas teljesítményszintet a kedvező üzemanyag-fogyasztással és az alacsony kipufogógáz-emisszióval ötvözi. Az RX–8-as kétrotoros Wankel-motorja két, egyenként 654 köbcentiméteres kamrával, két teljesítményváltozatban létezik. A normál kivitel 192 lóerős, az erősebb változat teljesítménye 231 lóerő. A „gyengébbik” motorral szerelt modell 7,2, míg az erősebb, 231 lovas kivitel csupán 6,2 másodperc alatt gyorsul fel száz kilométeres óránkénti sebességre.
A karosszéria extrém, két normál és két hátra nyíló ajtaja mögött hasonló meglepetésekkel „szembesülhetünk”. A nagyon merev karosszéria kialakítása miatt a kardánalagút robusztus mérete szembetűnő, a hátsó ülésen utazó utasok a hátrafelé nyíló, kétoldalt elhelyezett hátsó ajtókon juthatnak be az utastérbe. A láb- és a fejmagasság nem túl nagy, de egy igazi sportautóhoz képest óriási. Ki ne próbálta volna még a konkurencia hasonló modelljeit, amelyekben a hátsó traktusban nyakmerevséget, hátfájást lehet kapni? Az RX–8-as hátsó ülései minden szempontból a kategória legkényelmesebb és legtágasabb darabjai közé tartoznak. A beltérben minden megtalálható, ami szájnak és szemnek ingere. Csupán a pénztárcánk vastagsága szab határt az alapáron 7 499 900 forintért kínált, 192 lóerős RX–8-as megvételéhez. A 231 lovas RX–8-asért minimum 8 999 900 forintot kell leszurkolnunk a pénztárnál, de ha tetőablakosra és ha a navigációval ellátottra fáj a fogunk, akkor 9 999 900 forint áll a számlán. A felszereltség tekintetében talán csupán az lehet a kérdés, hogy mi nincs a Mazda RX–8-as típusaiban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.