Furcsa előzménye volt a demokrata kihívók legutóbbi phoenixi tévévitájának. Wesley Clark, a politikai elemzők által az elnökválasztás „sötét lovának” titulált extábornok ugyanis a felmérések szerint a pályázók legnépszerűbbike lett a demokrata szavazók körében, 21 százalékkal. Reménykeltő eredmény egy olyan embertől, aki az indulók közül a legkevesebb politikai tapasztalattal rendelkezik, és aki alig fél éve döntötte el véglegesen, hogy igazából melyik politikai párt is a kedvesebb neki. Míg azonban Európából szemlélve balkáni tapasztalatai és háborúellenessége teszik szimpatikussá, addig odahaza támogatói erről talán mit sem tudnak: a választási hadszíntérre egyszerűen új arcként robbant be, egyesítve a katonás eltökéltséget a filmsztárokat megszégyenítő előadásmóddal.
Ám a végső döntés még a jövő titka, és a többi jelölt is fontos kvalitásokkal bír. Clark előretörését ennek megfelelően össztűzzel honorálták Phoenixben, a második helyen megjelölt Howard Deantől (16 százalék) kezdve a harmadik John Kerryig és Joseph Liebermanig (13-13 százalék), illetve Dick Gephardtig (8 százalék), hogy a többi, jelenleg a futottak még kategóriába tartozó jelöltről ne is beszéljünk. George Bush elnök mellett, aki minden demokrata vita természetes célpontja, ezúttal a NATO volt európai főparancsnoka kapta a legtöbb belövést saját kollégáitól. A támadók kedvenc témája Clark iraki háborúval kapcsolatos álláspontja volt. Arra hivatkoztak, hogy néhány nappal a háborúról döntő kongresszusi szavazás előtt még támogatólag szólt, s a háborút követően még dicsérő cikket írt Bush és Blair határozottságáról, ám amint bejelentette jelöltségét, háborúellenessé vált. Clark katonai logikával válaszolt: eszerint sosem szavazott volna a háborúra, csak olyan határozatra, amely az ENSZ-hez utalta volna a kérdést, ám miután elvetették a kockát, igenis helyes volt, hogy ragaszkodtak az offenzíva véghezviteléhez. Ugyancsak Clark szemére vetették, hogy 2001 májusában, egy arkansasi republikánus választási gyűlésen még Busht és csapatát támogatta. A tábornok azzal védekezett, hogy akkor még reménykedhetett a kormányzat józanságában és egyben leszögezte, hogy 2000-ben Bush riválisára, Al Gore-ra szavazott. Clark azonban nem hagyta magát, és felvetette, hogy a társai közül jelenleg törvényhozói minőségben ténykedők tesznek-e valamit a megelőző csapásra épülő, veszélyes Bush-doktrína ellen a kongresszusban még az elnökválasztás, azaz 2004 novembere előtt. „A Közel-Keleten egy újabb hadjárat felé masírozunk. Meg kell állítanunk!” – jelentette ki vészjóslóan.
Míg arról folyik a vita, hogy a jelenleg vezető kihívó mennyire demokrata vagy éppenséggel mennyire republikánus, a háttérben óriási pénzek mozognak, adósságok halmozódnak fel – jellegzetesen amerikai ízt adva ennek a kampánynak. Bár a demokrata elnökjelölt jelöltek már sok pénzt gyűjtöttek, együttvéve sem tudtak annyit kiállítani, mint a republikánus elnök, aki eddig 34 millió dollárt szerzett meg, nem kis részben a mögötte álló ipari lobbinak köszönhetően. Mögötte Howard Dean, a legbaloldalibb demokrata következik, főként annak köszönhetően, hogy a legkorábban, még tavaly májusban lépett a „kampányösvényre”. John Kerry, a legtapasztaltabb és talán legtekintélyesebb kihívó a harmadik, míg Joe Lieberman – aki megválasztása esetén az Egyesült Államok első zsidó vezetője lenne – is a „gyűjtögetők” élcsapatában foglal helyet.
A tíz demokrata vitáinak hevessége a hagyományoknak megfelelően egyre fokozódik majd az elkövetkező időszakban, s alighanem egy-két csontváz is előkerül a szekrényekből. Az első igazi és irányadó megmérettetésre azonban január 27-ig várni kell, amikor New Hampshire-ben sor kerül az első előválasztásra. Elemzők azonban figyelmeztetnek: népszerűségének esése ellenére Bush helyzete rendkívül erős, s nem feledhető az sem, hogy Arnold Schwarzenegger kormányzói győzelme Kaliforniában a legnépesebb államot ismét a republikánusok kezébe adta.
origo.hu
Magyar Péter törzsgárdája fogyásban, apad a Tisza
